A Pesti Napló 1917 őszén sokat emlegette Svájc fővárosát, Bernt. A cikkek döntő többsége egy készülő békéről szóló nemzetközi konferencia körüli huzavonát mutatta be, amelyen Károlyi Mihály is részt kívánt venni. Az írások hangneme igazodott a propaganda elvárásaihoz: amíg a Monarchia nagyvonalú békeajánlatot tett és politikusai részt vesznek a tanácskozáson, addig a franciák akadályozzák azt, például nem adnak útlevelet az odautazni szándékozóknak. A Bernnel foglalkozó cikkek között azonban megbújt egy, amelyik viszont a csehek ellen irányult. A tudósítás arról szólt, hogy a berni szakszervezeti kongresszus delegátusai elutasították a cseh résztvevők kérését, miszerint ismerjék el őket az osztrák szakszervezeti delegációtól független, nemezti delegációnak. A Pesti Napló egyéb, a cseh politikusok Magyarországgal kapcsolatos követeléseit elítélő tudósításai tükörben elég nyilvánvaló, hogy a szerkesztő mindenekelőtt azt akarta demonstrálni, hogy a cseh nemzeti követeléseknek nincs bázisa a nemzetközi szakszervezeti mozgalomban sem.

EGRY GÁBOR CIKKE

Az események szigorúan véve még ezt sem igazolták, hiszen az 1917. október 1. és 4. közt lezajlott berni szakszervezeti kongresszuson csak a központi hatalmak és a semleges országok szakszervezeteinek küldöttei jelentek meg. A francia és olasz delegátusok nem kaptak útlevelet kormányaiktól, amiről a Pesti Napló ugyan megemlékezett korábban, de csak a szokásos keretben, az antant álnoksága jelenként. Különösebben nem csodálkozhatunk azon, hogy az 1917-es évben egyre-másra megrendezett nemzetközi szocialista kongresszusok árnyékában elsikkadt a berni esemény. Az előbbiek általában a béke kérdését tárgyalták és az újság szerkesztői éppen ezért adtak nagy teret nekik lapjukban, az októberi tanácskozás pedig a munkajog világára szorítkozott. A háború nyomán bekövetkező társadalmi változások tükrében viszont a találkozó és határozatai már korántsem voltak jelentéktelenek. A szervezett munkásság immár nem csak arra jelentette be az igényét, hogy hazájában nagyobb társadalmi és politikai szerepet kapjon. A berni határozatok azt is kimondták, hogy a békeszerződést a munkások képviselőinek részvételével kell megkötni, és a szerződéseknek komoly társadalmi-politikai (mindenekelőtt munkajogi) rendelkezéseket is tartalmazniuk kell.

Francia szakszervezeti vezetők. Középen Léon Jouhaux (1879-1954)a leedsi határozatok előkészítője

(Bibliothéque National Francaise, : [photographie de presse] / [AgenceRol])

Bár Bernben csak a semlegesek és a központi hatalmak jelentek meg, ebben a kérdésben egyetértettek velük az antant államainak szakszervezetei is. Sőt, Bern tulajdonképpen nem is a Nemzetközi Szakszervezeti Föderáció kezdeményezésére jött létre, csupán reakció volt az antant szakszervezeteinek határozott fellépésére. 1916 szeptemberében Leeds-ben francia, brit, olasz és belga szakszervezetek fogadtak el közös programot, ami szintén tartalmazta azt a követelést, hogy a szervezett munkásság képviselői részt vegyenek a békemű megalkotásában, és azt követően egy nemzetközi szervezet ellenőrizze a munkajog nemzetközi sztenderdjeinek betartását, segítse annak továbbfejlesztését. A leeds-i pontok nagy része hagyományos követelés volt (egyenlő jogok minden munkásnak, szabad szervezkedés, átfogó társadalombiztosítási rendszer, üzemek felügyelete és a migrációt ellenőrző háromoldalú – munkásokból, munkaadókból és a kormány képviselőiből álló – bizottságok létrehozása). Csakhogy ezt – a háborús erőfeszítésben való részvételük ellentételezéseként – már nemzetközi sztenderdként rögzítették volna, és az újonnan létrehozott nemzetközi szervezet feladata a munkajog nemzetközi továbbfejlesztése lett volna. Igaz, ebben az új szervezet csak tanácsadó lett volna, a javaslataikat az ezekről szervezett nemzetközi konferenciákat követő kormányközi megállapodások foglalták volna rendszerbe.

A leeds-i program – amit minden állam szakszervezeteinek megküldtek – egyik pontja, a nemzetközi föderáció székhelyének áthelyezése Berlinből egy semleges országba, természetesen a háború keretei közt nyert csak értelmet. Éppen ezért a föderáció elnöke, Carl Legien saját maga is egy konferencia szervezésébe fogott. Mivel azonban Legiennek is voltak háborús politikai megfontolásai (nem engedhette meg, hogy a kezdeményezés az antant szakszervezeteinél maradjon), egy évet várni kellett az „ellenkonferenciára”. Bernben aztán jórészt a leeds-i pontokat fogadták el, némileg konkrétabb és kicsit radikálisabb formában. Ez részben azzal függött össze, hogy Legien szerint a leeds-i követelések valójában nem voltak alkalmasak a kitűzött célok elérésére, mivel azok megkövetelése esetén egyes, ezen a téren már előrehaladott államok jóléti és munkajogi rendszereit akár le is bonthatták volna, rosszabb helyzetbe juttatva a munkásokat. A migrációval kapcsolatban pedig kétarcú volt, szorgalmazta a munkavállalás szabadságát, amit a munkajogi egységesítése is segíthetett, ugyanakkor határozott adminisztratív fellépést akart a munkabéreket lenyomó és a munkások szervezését veszélyeztető munkavállalással szemben. Végül pedig egy már létező intézmény, az International Labour Office (ILO) formájában vélte megtalálni azt a nemzetközi szervezetet, amit a békeszerződés kijelölhet a nemzetközi munkajog ellenőrzésére és továbbfejlesztésére.

Carl Legien (1861-1920)

Von unbekannt - BürodesReichstags (Hg.): HandbuchderverfassunggebendendeutschenNationalversammlung, Weimar 1919, Carl HeymansVerlag, Berlin, PD-§-134

A berni határozatokat is elküldték az összes állam szakszervezeteinek, és a német szakszervezetek saját kormányuknak is. A birodalmi kormány hónapokig próbálta elaltatni a követeléseket, hiába mondta ki a Reichsrat 1918. március 22-én, hogy a békeszerződésekben szerepelnie kell a társadalompolitikai kérdéseknek is. (A határozat arra reagált, hogy a breszt-litovszki békéből ez a téma kimaradt.) Végül csak Max von Baden már szinte forradalmi kormánya vette fel a fonalat, 1918 októberében, és 1919 februárjára el is készült egy munkaanyag, amit a német delegáció – amelynek szakértői között ott volt Legien – a békekonferencián is képviselni szándékozott. Mivel ezzel párhuzamosan (már 1917 óta) folyt hasonló munka brit és francia körökben is, semmi akadálya nem volt annak, hogy megszülessen – a Népszövetség szakosított szerveként – a ma is működő ILO (International Labour Organization) és a békeszerződésekbe bekerüljön egy első ránézésre nem igazán odaillő munkajogi kódex.

Felhasznált irodalom:

A berni szakszervezeti kongresszus elutasította a csehek követelését = Pesti Napló, 1917. október 4.

Die internationale Gewerkschaftskonferenzin Bern. Gewerkschaftliche Rundschau für die Schweiz, 1917/11. 97–101.

Reiner Tosstorff: The International Trade-Union Movement and the Founding of the International Labour Organization = International Review of Social History, 2005/3. 399–433.

Edo Fimmen: The International Federation of Trade Unions Development and Aims. International Federation of Trade Unions, Amsterdam, 1922.

Bob Reinalda (szerk.): Routledge History of International Organizations: From 1815 to the Present Day. London–New York, 2009. 223 – 228.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.