Áttekintésünk első részét az I. világháborús tabuk felsorolásával – például a frontkatonák közti homoszexuális viszonyok vagy a frontkatonák öngyilkossága – zártuk. Az 1914–1918, az újraírt háború című kötet szerzői, Stéphane Audoin-Rouzeau és Annette Becker rámutattak arra is, hogy miképp szorult…

Húspiaci csaták, 1914.

2014.10.15. 11:42

Egy kicsit olyan volt az egész, mint valami végtelenül elnyúló, lidérces házibuli. Vagy még inkább többnapos, városi sztereotípiáinknak megfelelő falusi sátoros lakodalom, ahol persze egy-egy jókora verekedés is a program részét képezi, és az aranyló húsleves meg a vajkrémes torták illata a csípős…

Nők a front mögött

2014.10.08. 11:28

Sajátos, mégis a korszellemre igen jellemző cikkeket közöl Kaba Eszter a Hadszíntér és hátország honlapon a Pesti Hírlap 1914. augusztusi számaiból. A történet szerint bizonyos Irén kisasszony és barátnői két rongyoskifli és tejeskávé között a cukrászdában harcoló „leányezred” felállítását…

Kínai-szindróma

2014.09.29. 16:43

Sartre sokat (és kissé kopottá) idézett szövege szerint „a Pokol – a másik ember”, ami háborúban persze különösen plauzibilissé válik; ráadásul ilyenkor emberek különféle mátrixok szerint meghatározott csoportjai is egymásban hallucinálnak kollektív poklokat, elkülönülő pokol-halmazokat, miközben –…

Hadszíntér és matekóra

2014.09.26. 10:08

2014. szeptember 23-án műhelykonferencia volt a Politikatörténeti Intézetben, Világháború, társadalom, emlékezet címmel.  A megszokott (ott megszokott) előadói körtől ezúttal némileg eltérő volt a „merítés” – én voltam talán az Intézet munkatársaként az előadók közül a bevett papírforma, hiába,…

süti beállítások módosítása