Az első világháborút lezáró békeszerződést 1920. június 4-én írták alá Magyarország képviselői a versaillesi Nagy-Trianon kastélyban. Az esemény megítélése – ha egyáltalán engedték megítélni – koronként és politikai rendszerenként hektikusan változott itthon. Az óriási terület- és népességvesztéssel járó Trianon egyben a szuverén, független Magyarország megjelenését is jelenti a nemzetközi politika színterén. Ez az ellentmondás egy harmadik tényezővel párosul: a béke jelentős magyar kisebbségeket hagyott az Osztrák–Magyar Monarchia utódállamaiban. Negyedik faktor a nagyhatalmak fellépése: nemcsak 1918–1920 között ítéltek Magyarország ellen, hanem 1947-ben a párizsi békeszerződéssel lényegében megerősítették Trianont. Bár a magyar határok kérdése sosem volt a világpolitika fő sodorvonalában, a 21. századi Európa geopolitikai stabilitását is befolyásolja ez az örökség.

SZEGŐ IVÁN MIKLÓS CIKKE

Az őszirózsás forradalomról, Károlyi Mihály miniszterelnök uralmáról kevesen tudják, hogy kormányzása idején legalább ezer embert öltek meg 1918 novemberében. A hazatérő hadifoglyok, szökött vagy szabadságolt katonák, illetve a felkelő nép (a korabeli sajtó szerint: csőcselék) óriási pusztítást végzett vidéken, mire a kormány támogatásával nemzetőrség alakult a rendcsinálásra. A rendfenntartó erők szintén erőszakot alkalmaztak. Közben a Délvidékről és a Felvidékről megindult a menekültáradat, amelyet a széteső állam hivatalnokainak kellett kezelniük. 

SZEGŐ IVÁN MIKLÓS CIKKE

A Trianonban aláírt békediktátum előtt már hatalmas területeket foglalt el a Magyar Királyság területéből a román és az új csehszlovák állam. Az alábbiakban az első világháború végétől Trianonig, azaz 1920. június 4-éig tekintjük át – vázlatosan – az érdekesebb eseményeket, Csehszlovákia megalakítását és a román „egyesítést”.

SZEGŐ IVÁN MIKLÓS CIKKE

Az első világháború befejeződése, 1918 novembere után Magyarország számára nem jött el a béke. Komoly harcok 1919-ben főleg a csehszlovák és a román erőkkel folytak. A békediktátumot 1920. június 4-én írtuk alá. Kevesen tudják: Trianon nélkül még nagyobb lett volna a magyar veszteség: a déli határon Pécs és Baja térsége ugyanis csak a békeszerződés aláírása nyomán, 1921-ben került vissza magyar fennhatóság alá. Az 1918. december elsején megalakult délszláv egységállam ugyanakkor már születése pillanatában is súlyos ellentmondásokat hordozott. Az egységet akaró elitek ugyanis megosztottak voltak: a „jugoszláv néptörzs egységéről” szőtt fikció a szerb centralizációt jelentette a valóságban. A föderációban bízó, de az olasz előretöréstől szorongatott szlovén és horvát elitek így kényszerből engedtek a szerb igényeknek. Nemzeti törekvéseik, azaz a délszláv egység fontosabbnak tűnt számukra 1918-ban a föderatív gondolatnál és a demokráciánál.

SZEGŐ IVÁN MIKLÓS CIKKE

Az I. világháború után Európa keleti felén kisállamok tűntek fel Németország és Szovjet-Oroszország között, a zsugorodó vagy eltűnő birodalmak helyén. Ennek az ún. Köztes-Európának kellett volna a kontinentális egyensúlyt garantálnia és „cordon sanitaire”-ként, „egészségügyi övezetként” elszigetelnie Moszkvát. Ám a Finnországtól Görögországig húzódó országlánc törékeny volt: minden láncszeme egy vele ellenségeshez fűződött. Így a versailles-i békerendszertől a nyugati győztes hatalmak hiába reméltek stabilitást, sokkal inkább egy új háború alapjait vetették meg. A kisállamok egymástól és a nagyhatalmaktól is védtelenül maradtak: 1938-tól egymás után váltak Berlin és/vagy Moszkva áldozataivá. A nagyhatalmakkal a régióban csak a finnek tudtak sikerrel dacolni: titkuk a konszenzusos elit volt.

SZEGŐ IVÁN MIKLÓS CIKKE

Az Osztrák–Magyar Monarchia katonailag és politikailag is összeomlott, mire hadseregének főparancsnoksága fegyverszünetet kötött 1918. november 3-án. Ez a padovai egyezség csak az olasz határvidéket szabályozta részletesen, a védhetetlenné vált balkáni arcvonalat (és így a magyar déli határt) bizonytalanságban hagyta. A német fegyverszünetet november 11-én kötötték meg. Ám az egyezmények csak egy folyamat kezdetét jelezték, és a padovai fegyverszünetet kiegészítő belgrádi „magyar” konvenciót már aláírásakor sem tekintette betartandónak Georges Clemenceau francia miniszterelnök.

SZEGŐ IVÁN MIKLÓS CIKKE

1918 novemberében három köztársaságot kiáltottak ki az első világháborút vesztesen záró központi hatalmak fővárosaiban. Kronológiai sorrendben: Berlinben, Bécsben és Budapesten. Zökkenőmentesen csak Budapesten zajlott a procedúra, ám később talán éppen ez a „túl puha” átmenet ütött vissza: a „felemás” magyar köztársaság – Hatos Pál kifejezését kölcsönözve – legitimációja volt a leggyengébb a három közül. A német és az osztrák kormányhatalom legalább átmenetileg annyira szilárdnak bizonyult, hogy a még radikálisabb fordulatot megelőzték. Ám stabil demokráciák – amelyek kibírták volna az 1929–1933-as gazdasági válságot – itt sem jöttek létre.

SZEGŐ IVÁN MIKLÓS CIKKE

Az elitek megosztottsága a világháborús összeomlás pillanatában vált végzetessé Magyarországon. Ellenzék és kormányoldal még külön-külön sem volt egységes, nemhogy képesek lettek volna a főbb irányzatok kompromisszumot kötni. Meggyilkolása előtt állami erőszakkal fenyegetett Tisza István. A nemzetiségi elitek az őszirózsás forradalom idejére, 1918. október végére már gyakorlatilag elszakadtak a történelmi Magyar Királyságtól. Itthon viszont a kormány és ellenzék csapott össze, a tömegek pedig az utóbbi, a polgári demokratikus átalakulást követelő Magyar Nemzeti Tanács mellé álltak.

SZEGŐ IVÁN MIKLÓS CIKKE

Németországban 1918 októberében a legfelsőbb hadvezetés is felismerte: elkerülhetetlen a birodalom demokratizálása. A német történelem sajátossága azonban, hogy a demokratizálást kényszer hatására hajtották végre, így az nem is maradt tartós. Az alkotmányos monarchia csak pár napig élt, a köztársaság pedig bizonytalan alapokra épült. A katonai vereség elkerülhetetlen volt 1918 októberében és novemberében, de utolsó kancellár, Max von Baden bizonytalankodása képtelen volt kezelni a helyzetet, és végül forradalomba torkollottak az események. Közben a bukott hadvezérek és katonák már ekkor megalkották a korabeli „fake news”-okat a „tőrdöféselméletről”.

SZEGŐ IVÁN MIKLÓS CIKKE

„Ezt a háborút elvesztettük” – általában így idézik a parlamentben 1918. október 17-én felszólaló Tisza Istvánt, hősies pózba merevítve a konzervatív grófot, az egy éve megbukott miniszterelnököt, aki (mintha) vállalta (volna) a vereség pillanatában a felelősséget. Ám még ezt sem bírta úgy kimondani Tisza, hogy ne Károlyi Mihályra hivatkozzon, és politikai rövidlátását is igazolta: a nemzetiségi követeléseket és az általános választójogot még az összeomlás óráiban is elutasította. Mindazonáltal még Tisza párttársa, Madarassy-Beck Gyula iparbáró és munkapárti honatya is gyakorlatilag elismerte: hiba volt, hogy az ország saját hadsereg és diplomáciai kar nélkül lépett háborúba. Tisza 1918 októberében akarta e szuverenitást garantáló intézményeket – de ekkor már hiába. Közben a magyarországi románok kimondták: nem ismerik el a magyar parlament jogát arra, hogy őket képviselje.

SZEGŐ IVÁN MIKLÓS CIKKE