Ha a filmesztéta Balázs Béláról van szó, nem is indíthatnánk mással, mint egy filmes hivatkozással. Ha egy Az őrület határánhoz hasonló meditatív művet keresünk a magyar első világháborús irodalomból, az nem lehet más, mint Balázs Lélek a háborúban című „naplója”.

CSUNDERLIK PÉTER CIKKE

1917. október 15-én a Párizs melletti vincennes-i erdőben kivégezték a világ leghíresebb kémnőjét, Mata Harit – azóta már jogerősen kimondatott, hogy ártatlanul: nem ő volt az ún. H-21-es kémnő, aki francia hadititkokat juttatott el német tiszteknek.

TAKÁCS RÓBERT CIKKE

A Pesti Napló 1917 őszén sokat emlegette Svájc fővárosát, Bernt. A cikkek döntő többsége egy készülő békéről szóló nemzetközi konferencia körüli huzavonát mutatta be, amelyen Károlyi Mihály is részt kívánt venni. Az írások hangneme igazodott a propaganda elvárásaihoz: amíg a Monarchia nagyvonalú békeajánlatot tett és politikusai részt vesznek a tanácskozáson, addig a franciák akadályozzák azt, például nem adnak útlevelet az odautazni szándékozóknak. A Bernnel foglalkozó cikkek között azonban megbújt egy, amelyik viszont a csehek ellen irányult. A tudósítás arról szólt, hogy a berni szakszervezeti kongresszus delegátusai elutasították a cseh résztvevők kérését, miszerint ismerjék el őket az osztrák szakszervezeti delegációtól független, nemezti delegációnak. A Pesti Napló egyéb, a cseh politikusok Magyarországgal kapcsolatos követeléseit elítélő tudósításai tükörben elég nyilvánvaló, hogy a szerkesztő mindenekelőtt azt akarta demonstrálni, hogy a cseh nemzeti követeléseknek nincs bázisa a nemzetközi szakszervezeti mozgalomban sem.

EGRY GÁBOR CIKKE

1914 augusztusát a háborús lelkesedés jellemezte – hogy a propaganda hatására-e vagy sem, mindenki döntse el maga. A katonák mindenesetre „Éljen a király!” feliratú vagonokban indultak a frontra, talpig virágban, amit a szintén lelkes, őket búcsúztató hölgyközönségtől kaptak. A virág elhervadt, az egyéni lelkesedés megkopott, de a háborús propaganda töretlenül igyekezett azt legalább intézményesített szinten életben tartani. A propaganda több fronton is „támadott”: az újságok hasábjain, színházakban, előadóesteken és jóval kevésbé szofisztikált módon is – tárgyak formájában.

KABA ESZTER CIKKE

Az I. világháborús katasztrófa mind az 1919 után kiépülő ellenforradalmi berendezkedés, mind az 1945 után a hatalmat fokozatosan megszerző Magyar Kommunista Párt (MKP) legitimációjában fontos szerepet játszott. Míg a jobboldali értelmezések egy része szerint Magyarország a „baloldal aknamunkája” miatt vesztette el a világháborút – és e nézetek képviselői elsősorban Károlyi Mihályt tették felelőssé az ország kétharmadának elvesztéséért –, addig a baloldal a magyar uralkodó osztály 1867–1918 közötti önző és szűk látókörű politikáját hibáztatta a magyar népet ért katasztrófáért. Utóbbi interpretáció mintaadó megfogalmazását találhatjuk az 1945 utáni „népi demokrácia” egyik legjelentősebb történésze, a gazdaságtörténész Pach Zsigmond Pál jegyezte Magyarország az első világháborúban című 1947-es, a Szikra Kiadónál megjelent pártiskolai kiadványban.

CSUNDERLIK PÉTER CIKKE

„Sírva áll meg minden üzem, / Még az ég is mintha rína, / Oh jaj, Kína hadat üzen, / Oh jaj, hadat üzent Kína. / Jön ellenünk száz csodával, / Szeges tornyú pagodával, / Kövér bálványok sorával, / Buddha bűvös potrohával.”

Kína annyira messze volt – legalábbis 1917-ben – és olyan jelentéktelen „európai erőt” képviselt, ráadásul saját háza táján sem tudott rendet tartani, hogy hadba lépése a Borsszem Jankó vicclap verselője szerint se nem osztott, se nem szorzott. És valóban, sem pagodákat, sem Buddhákat nem szórtak az égből Budapest felett – legfeljebb apró változataikat a kávéházak előtti árusok ládáiból. Igaz, Kína hadba lépésénél senki nem is nagyon számított rá, hogy átalakulnak az isonzói erőviszonyok vagy éppen a Monarchiát megrendíti „gyarmatainak” – pontosabban az 1-1,5 négyzetkilométeres tiencsini kerületének – elvesztése. Budapestről nézve más nemigen forgott kockán 1917. augusztus 14-én, amikor a hadiállapot beállt. Az alábbiakban azt tekintjük át, mi lett az apró osztrák–magyar terület sorsa, miként befolyásolta a magyarországi kínai és kínai magyar közösség életét a hadüzenet – és hogyan vett részt Kína a háborúban.

TAKÁCS RÓBERT CIKKE

Gróf Mikes Ármin a háromszéki Mikes család leszármazottjaként 1868-as születésekor biztos anyagi háttérre és jó közigazgatási karrierperspektívára számíthatott – és egy erdélyi arisztokrata származású feleségre. Felmenői és oldalági rokonai számára ez a világ volt adott, a család több tízezer holdas – ám főként erdőkből álló, részben osztatlan közös tulajdonban lévő – birtoka is nagyjából erre jogosította fel a Habsburg Birodalom hierarchiájában. Ehhez képest az első világháború végére Mikes már a faipar olyan megkerülhetetlen mágnása lett, aki családját partnerként el tudta fogadtatni még a Monarchia legzártabb arisztokrata köreivel is.

EGRY GÁBOR CIKKE

1914 ősze rosszul indult a színházkedvelő közönség számára (is): a háborús helyzetre való tekintettel ideiglenesen felfüggesztették a Nemzeti Színház és az Operaház üzemeltetését, azaz az ország első színházában is „hallgattak a Múzsák”. A színházi „böjt” azonban csak részleges volt, hiszen a magánkézben lévő színházak, többek között a Vígszínház és a Király Színház folyamatosan játszottak a háborús évek alatt. Végül a Nemzeti sem tartotta sokáig zárva kapuit: 1915 januárjától ismét fogadták a nézőket. A közben eltelt négy hónapnak leginkább a zárva tartott állami színházak alkalmazottai itták meg a levét, akik – mivel nem játszottak és így jegybevételt sem produkáltak – csökkentett fizetést kaptak, néhányuk pedig egyáltalán nem részesült semmiféle juttatásban. A kényszerszünet végének talán azok a fiatal színészek örültek a legjobban, akik 1914 tavaszán diplomáztak és szerződtek a Nemzetibe, de bizonyítási lehetőséghez a háború kitörése miatt nemigen jutottak. Közéjük tartozott a fiatal, 21 éves Bajor Gizi (1893–1951) is.

KABA ESZTER CIKKE

1917 júliusában nagyon elszálltak a tengerhajózási részvények árai, már három-négyszer többet értek, mint 1914 közepén, de egy napon belül is százkoronás hullámzások fordultak elő. A lapok már azt követelték, hogy fel kéne függeszteni az egy napon belül túlságosan nagy ingadozást mutató részvények kereskedelmét. Elhangzott olyan javaslat is, hogy minden tranzakciót az adott nap adott részvényére vonatkozó üzletkötések átlagárán kéne elszámolni. Miért fluktuált így a hazai tőzsde a világháború alatt, és miért értékelődtek fel pont egy olyan időszakban a tengerhajózási részvények a budapesti értéktőzsdén, amikor a magyar vállalatok hajói tétlenségre voltak ítélve? És mi lett ezeknek a sorsa a békeszerződés után?

TAKÁCS RÓBERT CIKKE

Amíg az osztrák miniszterelnökök váltakozása és Tisza István bukása 1917. május végén még könnyen a Monarchia új uralkodójának, IV. Károlynak a számlájára volt írható, Theobald von Bethmann-Hollweg német kancellár távozása 1917. július 14-én egyértelművé tette, hogy a központi hatalmak vezetésben bekövetkező változásoknak sokkal mélyebb oka is volt, mint az uralkodói szimpátia.

EGRY GÁBOR CIKKE