1917. október 15-én a Párizs melletti vincennes-i erdőben kivégezték a világ leghíresebb kémnőjét, Mata Harit – azóta már jogerősen kimondatott, hogy ártatlanul: nem ő volt az ún. H-21-es kémnő, aki francia hadititkokat juttatott el német tiszteknek.

TAKÁCS RÓBERT CIKKE

Mata Hari letartóztatásáról, peréről és kivégzéséről néhány magyar lap is beszámolt: a Margaretha Geertruida Zelle nevet viselő, akkor 40 éves asszony ugyanis nem egy volt a szokványos kémek közül – bár kémnővé nem igazán akart válni. A hollandiai fríz kisebbséghez tartozó Margaretha Zellének nehéz kamaszkora volt – apja üzlete 13 éves korában ment tönkre, édesanyját 15 éves korában vesztette el, utána rokonoknál élt –, amit egy rossz házasság követett. Férje, a holland gyarmatokon szolgáló skót katonatiszt Campbell MacLeod révén került ki Holland Kelet-Indiába (Jáva, majd Szumátra szigetére, vagyis a mai Indonéziába). Onnan visszatérve vált világhírű táncosnővé Párizsban, ahol eleinte még Lady MacLoad néven lépett fel, ám azt nemsokára a Mata Hari japán művésznévre cserélte fel. Az erotikus keleti táncai körüli hírverésként pedig „hindu táncosnőnek” nevezte magát – a magyar sajtó is rendre így írt róla. 1913-ban a Tolnai Világlapja már Mata Hari fényképével illusztrálta az új női divatot, a hindu fonatot, azzal a megjegyzéssel, hogy már megszokott, hogy egy-egy csillag új divatőrületet teremt.

Mata Hari hindu fonatai. A Tolnai Világlapja 1913. június 15.

Az európai ismertséget szerző Mata Hari Budapesten nem szerepelt a műsorával, csak Bécsig jutott el. Ellentétben egy másik befutott erotikus táncosnővel, a brit Maud Allannel, aki 1907 elején a Király Színházban játszott Gustav Luders holland származású amerikai szerző A sógun című operettjében, megmutatva bájait és – bár csak ékszerek mögött felfedve, de – kebleit is a magyar közönségnek híres Salome-táncában. A Pesti Hírlap szerzője hanyatlástörténetként vázolta a női szépség újkeletű színpadi kiteregetését, amely a meztelen lábait mutogató Isadora Duncantől a pesti közönség által „Missz Azonmód”-nak elkeresztelt Maud Allanen át Mata Hariig ívelt lefele – az újságíró ehelyett szívesebben látott volna egy útszéli kocsmában egy „becsületes parasztlegény” által a cigányzene ritmusára megpörgetett magyar leányzót, természetesen rendesen felöltözve. Mata Hariról pedig így írt: „A zord és heves lelkületű hindu leányt, Mata Harit, aki meztelenül úgy föstött, mint egy avult és mégis üde bronzszobor, a piros rózsák tömegének izzó és kábító színpompája vette körül és a test vonalainak elhajlását, a bántó és fájdalmas emberi formát kedvesen enyhítette az aláhulló sziromeső — csak enyhítette, de nem tette jóvá. Sőt nem egyszer, amikor Mata Hari tánca mind veszedelmesebb lett, valami kínos és gyötrő érzés fogta el a szemlélőt.”

Miss Allan Maud Budapesten 1907-ben. Színházi Élet 1918. június 30.

Mikor azonban a Tolnai Világlapja a párizsi varieték világának „egyik legújabb csillagáról” beszélt, addigra Margaretha Zelle pályája már lefelé ívelt – újabbak, fiatalabbak érkeztek meg a párizsi éjszakai életbe. A világháború kitörése pedig az addig utazó, gazdag és vegyes nemzetközi társaságban forgolódó, anyagi szívességeket is elfogadó Mata Hari életmódját is alapjaiban forgatta fel. Kusza kapcsolatai, szerelmi szálai a francia kémszolgálat számára kihasználandó lehetőségként merültek fel, míg az elhárítás szemében ugyanezek a kapcsolatok gyanúsakká váltak. 1920-ban jelent meg Charles Henry Hirsch regénye, majd a következő évben színdarabja Mata Hariról: ennek első felvonása a táncosnő öltözőjében játszódik arisztokraták, miniszterek, diplomaták, franciák, angolok, amerikaiak, spanyolok és németek gyűrűjében. Hirsch verziójában a hősnő, Tutsa elutasítja egy német tiszt durva – pénzt, ékszereket ígérő – beszervezési kísérletét, de beleszeret egy ügyvédbe, aki kerülőúton, a szívén át végül eléri, hogy elvégezze a németeknek ugyanazt a szolgálatot. Mint a Világ akkori kritikusa megjegyezte: „ezt a kozmopolita társaságot igen szerencsés kézzel rajzolja meg Hirsch, magyarázatul arra, hogy egy primitív nő lelkében nem alakulhat ki a haza fogalma, ha ilyen társaság veszi körül”.

A művészi és újságírói elképzelésekkel szemben Mata Harit bizonyosan csak francia oldalon szervezték be, bár küldetéseit nem nagy sikerrel végezte: olyan információkat szerzett csak meg, amelyeket a francia hadvezetés már ismert, így alig akarták kifizetni. Kémnek tehát úgy tűnik nem volt az a született tehetség, amelynek a köré fonódó mítoszok ábrázolják. Azt viszont, hogy a németeknek is kémkedett, készpénznek vette a francia hadbíróság, egy olyan, Spanyolországból érkezett titkosított üzenetre alapozva, amelyet a német feladó talán pont azért küldött, hogy az igazi – valódi hadititkokat megszerző – H-21-es kém kilétére ne derüljön fény. Mindenestre a felfokozott háborús helyzetben a kettős ügynökség gyanúja, és olyan „tények”, minthogy német rajongóktól is érkeztek kisebb összegek Mata Hari számlájára, elegendő volt a hadbíróságnak ahhoz, hogy halálra ítélje egy olyan perben, amelynek tárgyalásán Mata Harit a védelem nem is kérdezhette. Az említett Hirsch-darab második felvonása itt, a hadbíróságon játszódott: a szerző ugyan kissé kiszínezte a történetet, és azt a táncosnőt beszervező ügynök-ügyvédet tette meg Mata Hari védőjének, aki – a tökéletes melodráma érdekében – már csak azért sem védhette meg a nőt, mert ha felfedi kilétét, nemcsak őt állítják kivégzőosztag elé, de össze is töri a sokat szenvedett Mata Hari hitét az igaz szerelemben. A siralomházban pedig elhiteti vele, hogy kivégzése elmarad. Valódi védője tényleg egy korábbi szeretője volt, persze nem német kém, hanem egy idős gazdasági jogász, akinek a büntetőügyekhez aktív pályafutása során nem sok köze volt. Margaretha Zelle pedig mindvégig bízott abban, hogy elnöki kegyelmet kap, ám amikor értesítették az elutasításról, emelt fővel állt a fegyverek elé. Kivégzéséről is számos legenda keringett, például az, hogy csókot dobott a katonáknak, sőt az is, hogy vakító szépsége miatt a kivégzőosztag tagjai bekötött szemmel tüzeltek.

A sors – a kémmé avanzsáló végzet asszonya szerep – más franciaországi művésznőkre is kiosztatott: így Az Est 1918 augusztusában két másik, Mata Harival szinte egyidős, ünnepelt párizsi revüsztár, Mistinguett és a „boldog békeidőszak” ünnepelt színésznője, Ève Lavallière kémügyeit is felemlegette. „Ki sejtette volna, hogy ugyanakkor a „deuxieme bureau” [a francia katonai hírszerzés] titkos chiffre-jeit őrizgette a fejében, hogy majdan éjszakai dőzsölés folyamán német haditervekre váltsa be azokat!” – írta a lap Mistinguettről, aki nála 13 évvel fiatalabb, a háborúban német hadifogságba esett férjét, a sanzonénekes Maurice Chevalier-t szerette volna visszakapni nagy rajongója, XIII. Alfonz spanyol király közbenjárására, Svájcon keresztül. Az énekesnő német ügynöknek is csak ezért, és a francia szervek tudtával vált, ám mindez kitudódott, és ő is fogságban végezte. Végül csak egy francia–német női fogolycserének köszönhetően menekült meg. A színésznő Ève Lavallière-nek azonban a valóságban már semmi köze nem volt a kémvilághoz. A pletykákkal szemben nem azért tűnt el a világ szeme elől, mert állítólagos szeretőjének, egy Lucius nevű német tisztnek fedte fel a francia csapatmozgásokról szóló terveket, hanem mert a háború borzalmai nyomán a valláshoz fordult és a ferencesek világi rendjéhez csatlakozott.

Felhasznált irodalom:

Szom.: Szemérmes táncosnők = Pesti Hírlap, 1907. január 6.

Divatos frizurák = A Tolnai Világlapja, 1913. június 15.

Egy híres hollandi táncosnőt letartóztattak Parisban kémkedés miatt = Az Est, 1917. augusztus 3.

Mata Hari kivégzése = Az Est, 1917. október 18.

Miss Maud Allan = Színházi Élet, 1918. június 30.

Egy híres francia színésznő fegyházba került = Az Est, 1918. augusztus 20.

A vörös táncosnő = Világ, 1921. december 21.

Hahner Péter: Mata Hari = Rubicon, 2005/9.

Mistinguett (1875–1956) = Women in World History: A Biographical Encyclopedia

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.