A Vörös Hadsereg megalakulása
2018.02.27. 22:30
A Vörös Hadsereg születésnapját a szovjet időktől kezdve február 23-án ünnepelték, bár az első csapategységek már 1918 januárjának végén szerveződni kezdtek. A katonai sikerek február végéig várattak magukra, amikor is Pétervár előtt a szovjet-orosz hadsereg megállította a németek előrenyomulását. A Vörös Hadsereg első parancsnokai közül többen is iszonyatos halált haltak – nem az ellenség ölte meg őket, hanem az általuk hatalomra segített rendszer.
SZEGŐ IVÁN MIKLÓS CIKKE
A szovjet-orosz történelem kezdetén szinte minden esemény, minden dátum bizonytalan. A Vörös Hadsereg megalakulását szándékosan nem akkor ünnepelték, amikor összeverbuválódtak az első egységei. Nehéz is volna az „igazi” kezdőpontot megállapítani, annyira kaotikus volt a helyzet 1918 elején, amikor az új hadsereg születőben volt. Az viszont egyértelmű, hogy mikor értek el sikert, és ezért aztán a február végi időpontot választották „születésnapnak”. Ezt az évfordulót máig ünneplik Oroszországban, miután számos alkalommal átnevezték a munkaszüneti napot. Vlagyimir Putyin rendelkezése nyomán jelenleg a Honvédő Napja (Gyenyzascsitnyika Otyecsesztva) nevet viseli az ünnep, amely volt már a Vörös Hadsereg és Flotta Napja, illetve a Szovjet Hadsereg és Haditengerészet Napja is.
A Vörös Hadsereg megalakulását lehetne attól az időponttól is számítani, amikor a népbiztosok tanácsának dekrétuma 1918. január 28-án megjelent a Munkások és Parasztok Vörös Hadseregéről, amelyet önkéntes alapon szerveztek volna, de csak ajánlással lehetett belépni. A Népszava február 2-án erről így írt: „A népbiztosok tanácsa elhatározta, hogy egy vörös hadsereget szervez, amely védőbástyája lesz a szovjetek hatalmának és az adott pillanatban biztos alapjául fog szolgálni a rendes hadsereg pótlásának. Az orosz köztársaság összes polgárai, akik 18. életévüket betöltötték, beléphetnek az orosz hadseregbe. E hadsereg minden tagjának késznek kell lennie arra, hogy erejét és életét az októberi forradalom vívmányai, a szovjetek s a szocializmus hatalma megvédésének szenteli. A vörös hadseregbe való besorozás céljából be kell mutatni a hadseregbizottságok vagy oly demokratikus szervezetek ajánlásait, amelyek a szovjetek alapelveit elismerik.”
A Vörös Hadsereg alakulását legjobban a frontvonal közelében lévő alakulatoknál rekonstruálhatjuk. Az északabbra lévő főváros, Pétervár védelmére Lenin és társai is igyekeztek már januárban toborozni önkénteseket, ezeket akkor még egyszerűen vörösgárdistáknak nevezték. A Lenin elleni egyik merénylet is akkor történt, 1918 januárjában, amikor éppen a vörös gárda egyik frontra induló osztagához intézett beszédéről tért vissza a Szmolnijba.
A vörös gárda, illetve a vörös gárdák még 1917-ben jöttek létre, amikor önkéntesekből álló munkásmilíciák szerveződtek Oroszország-szerte. Ezek akkor ipari körzetekben alakultak meg, és nagy szerepet játszottak a bolsevik hatalomátvételben és aztán a szovjethatalom stabilizálásában. A vörösgárda kifejezés egyébként Finnországban született az 1905-ös forradalom idején és 1917-ben éledt újjá az Encyclopedia of Russian History (ERH) szerint.
Az 1917-es vörös gárdák alkották az 1918-ban alakuló Vörös Hadsereg alakulatainak egy részét is. Formálisan 1918 áprilisában oszlatták fel a vörös gárdákat. Alapelveik ugyanis nem illettek az új kommunista érába – az ERH szerint –, hiszen a gárdák helyi szinten tevékenykedtek, maguk választották a parancsnokaikat, és valójában inkább önszerveződő-önigazgató munkásmilíciák voltak. A Vörös Hadsereg másik fontos alkotóeleme a reguláris cári hadsereg volt. Ezek közül kiemelkedő 1918 áprilisától a lett 5. lövészezred, illetve lövészhadosztály, és parancsnoka, Jukums Vacietis. Ő a cári hadseregben az ezredesi rangig jutott, már 1917-ben a bolsevikok oldalán állt – egységével együtt –, majd 1918-ban integrálódtak a Vörös Hadseregbe, amelynek később főparancsnoka is lett. Ő pártonkívüliként volt a bolsevik hatalom egyik fő támogatója, „jutalmát” ezért Sztálin alatt kapta meg: koncepciós perben végezték ki.
Szintén Sztálin végeztette ki az ukrán vörös kozákok parancsnokát, Vitalij Primakovot, aki már a Téli Palota ostromában is részt vett. 1918 elején Primakov az ukrán fronton szervezte meg a bolsevikokhoz átálló kozákok „vörös” egységét, amely szintén a Vörös Hadsereg egyik bázisát képezte. Primakov szerencsétlenségére a leningrádi katonai körzet helyettes parancsnoka lett a harmincas években. Itt érte el a tisztogatás: 1936-ban letartóztatták, megkínozták és 1937-ben kivégezték.
Vitalij Primakov
A Vörös Hadsereg vezetői és fő szervezői közül a leghíresebb áldozat Trockij, aki azonban bukott külpolitikusként (a „sem béke, sem háború” álláspontját képviselte, sikertelenül) lett hadügyi népbiztos 1918 márciusában. A bukott politikát a Népszava 1918. február 1-jei száma így jellemezte: „A népbiztosok tanácsában […] [e]lhatározták, hogy nem hoznak határozatot a békéről, de a hadsereg demobilizálását folytatják és megkísérlik a vörös gárda mintájára új önkéntes csapat szervezését és a német csapatoknak Reval ellen irányuló előrenyomulásával szemben nem fejtenek ki ellenállást.” (Reval a korabeli elnevezése Tallinn-nak, innen tényleg kivonultak a hónap végén a bolsevikok.) Trockijt is halállal jutalmazta Sztálin: mexikói emigrációjában jégcsákánnyal gyilkolta meg egy bérgyilkos. Trockijnak gyakorlatilag katonai helyettese volt a litván nemesi családból származó, egykori cári tábornok Mihail Broncs-Brujevics, aki sajátos módon túlélte a sztálini tisztogatásokat. (Testvére, Vlagyimir egyébként Lenin személyi titkára volt, sokan ezzel magyarázzák Mihail túlélését.)
Lev Trockij
Az éppen megszervezett szovjet-orosz csapatok 1918. február 23-án állították meg a németek előrenyomulását Pszkov térségében és Narvánál, tehát Pétervár előtt, a mai észt–orosz határ közelében – így lett ez a dátum a Vörös Hadsereg hivatalos születésnapja.
Felhasznált irodalom:
Merénylet Lenin ellen = Népszava, 1918. január 17.
A szovjet az alkotmányozó gyűlés egybehívását kívánja = Népszava, 1918. február 1.
A vörös hadsereg = Népszava, 1918. február 2.
Red Guards = James E. Millar (főszerk.): Encyclopedia of Russian History. New York, 2004. Vol. 3.
Stephen A. de Mowbray: Key Facts in Soviet History. Vol. I. 1917–1941. London, 1990.
Ajánlott bejegyzések:
-
A háború végétől Trianonig: Csehszlovákia és Nagy-Románia megalakulása
-
A délszláv egységállam gyötrelmes megalakulása
-
A Monarchia bukásának jelképe: az 1918-as „királyi” gyereknyaraltatás kudarca. II. rész
-
A német hadsereg fekete napja: 1918. augusztus 8.
-
Rendőrök ütik, rúgják és éheztetik a tüntetés után fogságba vetett kétszáz ceglédi nőt
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
HgGina 2018.03.01. 00:15:32
A Téli palotába történő besétálást ostromnak nevezni egy történelmi írásban elég botorság. Sok-sok éve tudjuk, hogy az ostrom abból állt, hogy a nyitott kapun keresztül pár vöröskatona besétált, és az egész épületegyüttesben összesen négy szolgát találtak. Nem kellene az 1920-as, Eizenszein-film propagandahazugságát visszacsempészni az amúgy is aluliskolázott, tanulatlan emberek fejébe!
Fritz Gerlich 2018.03.01. 07:33:18
Duplaxiii 2018.03.01. 09:36:49
Gyakorlatilag felháborít, ha egy még mindig aktuális témáról 2018-ban érzelmek és a tények kiagyásával jelennek meg "érdekes" írások.
Nem, ez a borzalmas korszak (a v.hadsereg lexikális paraméterei gyakorlatilag nem fontosak!) még a napjaink része.
Emberek millióinak a keserűsége még, így egyszerűen fel sem fogom, miért képes valaki száraz tényként tálalni ártatlan emberek millióinak a halálát eredményező korszakot.
Ha a holokauszt áldozatai megtiszteljük, akkor a kommunistákét miért nem? Miért csak történelemkönyv lajaira való dárumok, felsorolások jelentik az írásokat?
A posztban felsorolt időpontok, események valójában ártatlanok millióinak a halálát is jelenti!
A bolsevik leszámolás (amire picit utal is a szerző) a mai aktuálpolitikában is tettenérhető.
Ezeknek az írásoknak oktatást kellene adnia az új generációknak!
Ez még nem egy időszámításunk előtti fikció, hanem a napi életünk része, hiszen még vannak országok, ahol a mai módszerekkel, de pontosan ugyanez történik.
Miért nem lehet több tízmillió ártatlan halálát eredményező történelmi eseményeket megfelelő megértéssel, érzelmekkel, indulatokkal kezelni?
MIÉRT NEM?
A posztoló szerencsés, mert az ő családja nem volt érintve? A nagypapája, a felmenői nem szenvedték meg a kort.
Egy gyilkos "sereg" dátumalapú definíciója miért fontos? Nem az a fontos, amit nálunk tettek?
A posztolók még azt sem merik leírni, hogy leninék puccsal szerezték meg a hatalmat, majd azokat, akiknek a hátán felmászva tették ezt, azokat egységesen likvidálták.
Kit érdekel a VH megalakulási dátuma, ha nem beszélünk a halászdereglyékben víz alá engedett ártatlanokról? Akikre még a lőszert és a ötelet is sajnálták?
érdekel a VH hivatalos megalakulása? Az érdekel, akiket meggyilkoltak!
Az a fontos és ezt minden fiatalnak bele kell verni a fejébe! Hogy még közöttünk élnek ezek a galádok, ha kell, ma is megteszik, csak ma más módszerekkel és velünk.
Szóval elkeserít, amikor a bolsevik vonal "sztárolva" van, a szovjetek, a vietkongok és a többiek.
A népírtók nem kisszínes információ-alapok!
