Az első világháború egyik leggyakrabban emlegetett következménye az állami beavatkozás a gazdaságba, illetve a hadigazdálkodás bevezetése. Ez volt a témája A múzsákat lelövik, ugye? beszélgetéssorozatunk októberi eseményének, amelyen Pogány Ágnes és Bódy Zsombor történészek szerepeltek a Politikatörténeti Intézetben. A beszélgetés során részben magyar, részben európai példák alapján arra kerestük a választ, hogy a háború nyomán bekövetkezett változások rövid és főként hosszú távon hogyan alakították át a gazdaság és a társadalom működését.

EGRY GÁBOR CIKKE 

Mint Pogány Ágnes elmondta, az első világháború egyértelműen korszakhatárt jelentett, a megelőző évtizedek szabadkereskedelemmel, a valuták átválthatóságával (aranystandard) és mérsékelt állami beavatkozással jellemezhető gazdasági rendjét viharos gyorsasággal váltotta fel egy másik, méghozzá úgy, hogy a korábbi rendszer – dacára az erre irányuló, végül az 1929-ben kitört nagy gazdasági világválságba torkolló kísérleteknek – már nem is tért vissza. Az új intézkedésekről ugyan kezdetben senki nem gondolta, hogy tartósak lesznek, sőt, a gyors győzelem reményétől vezetve az amúgy is felkészületlen Monarchia kormányai még halogatták is azokat, végül azonban a háborút ezek fokozatos kiterjesztése jellemezte. Az új intézkedések közül kiemelendő a pénz nemesfémfedezetének megszűnése. A Monarchia az Osztrák–Magyar Banktól felvett kölcsönökből finanszírozta a háborút, ez azonban lényegében pénznyomtatást jelentett, vagyis a bank felfüggesztette bankjegyei nemesfémre válthatóságát. A bevonulások miatt ellehetetlenült (kereső és kereset hiányában törlesztésképtelen) adósok védelmében a kormány törlesztési moratóriumot is bevezetett. A háború során sor került a pénzintézeti szféra központosítására is: a Pénzintézeti Központ megalakítása azt ígérte a csatlakozó bankoknak, hogy az állami felügyelet erősítéséért cserébe kedvezőbb feltételekkel szerezhetnek forrásokat.

Hamarosan megkezdődött a termelés és elosztás állami irányítás alá vétele is. Ezt egyik oldalról a hadsereg szükségleteinek biztosítása kényszerítette ki, az állam nem bízhatta a piacra a beszerzéseket, ha nem akarta annak gördülékenységét veszélyeztetni. Másfelől a lakossági ellátásban jelentkező hiányjelenségeket akarták enyhíteni, hatásukat társadalmilag szétteríteni azzal, hogy központilag beszerzett és szétosztott áruk körét egyre növelték az élelmiszerektől a fogyasztási cikkek felé. Ennek megfelelően egyre-másra alakultak az ún. központok (bőr, réz, szappan, cukor stb.), amelyek gondoskodtak a felvásárlásról és az elosztásról. A legfontosabb, a Haditermény Rt. hatalmas vállalkozássá nőtt, igaz, csak részben volt állami tulajdonú.

Eközben az állami adóbevételek elenyészőek voltak a háborús kiadásokhoz képest. A bankkölcsönök mellett a kormányzat a lakosságot is megszólította, a hadikölcsönök jegyzését hatalmas kampányok kísérték, az ország legismertebb politikusai, művészei és legelismertebb intézményei jegyeztek sok százezer vagy akár millió korona értékben ezekből a papírokból. A több milliárd koronás állomány kezdetben nem okozott igazán nagy problémát, a háború végén azonban beváltatlanul maradt, ami jelentős vagyonvesztéssel járt.

25 koronás pénzjegy (Forrás: Wikipedia)

A pénznyomtatással finanszírozott háború és a hiány következtében hamarosan inflációs nyomás alakult ki. A reakció erre is a központosított elosztás kiterjesztése és az árszabályozás bevezetése volt, például a lakbérek esetében is. A vendéglői étlapokon ritkult a hús, több lett a főzelék, a piacon pedig egyre gyakrabban alakult ki tumultus, ha áru érkezett. Az életkörülmények romlását azonban ezzel legfeljebb lassítani lehetett.

A legsúlyosabban mindez a közalkalmazottakat érintette – emelte ki Bódy Zsombor –, hiszen a kormány a legközvetlenebb módon az ő jövedelmüket szabályozhatta. A mezőgazdasági jövedelmek – éppen az áruhiánynak és a hadsereg által támasztott keresletnek köszönhetően – viszont nem csökkentek, és vidéken a lakhatási gondok sem jelentkeztek a budapestihez hasonló mértékben. Ugyancsak kedvezőbb helyzetben voltak a munkások, elsősorban a szakmunkások, hiszen a háborús erőfeszítéshez elengedhetetlen volt az általuk termelt áruk sora.

A megoldást mind a termelő-, mind az állami szektorban a korporatív szerveződések ígérték. Az állam a kezdeti határozottabb fellépés után elfogadta partnernek a munkások szervezeteit, és a munkaadókat is arra ösztönözte, hogy egyezzenek ki. Első lépésként az állam panaszbizottságok létrehozását rendelte el, ebben a munkások képviselője is helyet kapott, az állam küldötte pedig gyakran mellettük lépett fel. A szakszervezetek taglétszáma sokszorosára duzzadt, sőt, azok egy része maga is gazdasági vállalkozásba kezdett. A háború második felében korporatív szervezkedés kezdődött a közszférában is, így került sor például a köztisztviselők beszerzési szövetkezeteinek létrehozására is. Ezek az állami tisztviselőknek kínáltak kedvezőbb áron beszerzési lehetőséget élelmiszerből, tűzifából vagy éppen lábbeliből.

A kolozsvári Renner bőrgyár 1927-ben (Forrás: Transindex)

A korabeli nyilvánosságban sokat beszéltek a hadinyereségekről is. Kétségtelen, hogy a hadikonjunktúra nem csak jelentős profitot termelt, hanem sokszor korábban nem túl jelentős üzemeket és cégeket is nagyra növesztett. Így lett Kelet-Magyarország (majd 1919 után Románia) legnagyobb bőrgyára a kolozsvári Renner (később Dermata). A közönség ezzel együtt gyanakodva tekintett a gyors meggazdagodásra, és az állam egy idő után már készséggel próbálta kielégíteni az ezzel kapcsolatos elvárásokat. A hadinyereségek megadóztatása azonban egy általános adóreform része volt. Ezt részben az alacsony adóbevételek szaporítása kényszerítette ki, részben viszont a korszerű államháztartás megteremtése. Fokozatosan bevezették a minden jövedelemre kiterjedő jövedelemadót, kiterjesztették az adóalapot, átalakították az adóigazgatást és végül elkövetkezett a progresszív adókulcsok bevezetése is. A háború azonban végül olyan mértékben kimerítette az országot, hogy a vereség egyúttal gazdasági összeomlást is hozott.

Felhasznált irodalom:

Hadigazdálkodás az első világháború alatt = beszélgetés a Politikatörténeti Intézetben, Budapest, 2016. október 19.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.