Bár az első világháború korántsem az első modern háború volt – a hadtörténészek számos ismérvét felsorolják a modern háborúnak, és a krími háborút, a búr háborút, az orosz-japán háborút és másokat sorakoztatják fel a különféle aspektusok bemutatására – de kétségtelen, hogy a közvélemény háború-képe 1914-ben még egyáltalán nem volt modernnek tekinthető.

Erre persze az összes ország propagandagépezete is alaposan rájátszott. A futurizmus gépimádó, zaklatott lendülete csak kicsiny, ínyenc rétegek képi-verbális eledele volt; és bár az újfajta tömegtermelés szimbolikus szent tárgyát (emlékezzünk Huxley Szép új világára), az első futószalagot már 1913-ban üzembe helyezték Henry Ford michigani gyárában – ebben komoly szerepe volt Galamb József főkonstruktőrnek –, a háborúról alkotott kép 1914-re még mindig kisipari, néhol egyenesen feudális jellegű maradt.

Sajátos ellentmondás feszült az egész Európát átfogó tömeges mozgósítás, a haditermelésre átálló gazdaságok és a hadifogyasztásra átállított társadalmak, a hátországot is egyfajta hadszíntérként kezelő új, háborús futószalag, és a propagandában sulykolt, illetve a közvéleményben rögzült már-már bukolikus háború képei között.

A háborút az emberek alapvetően valamiféle elsöprő lovasrohamnak képzelték. Ebben volt lendület, szín, hurrázás és kardcsattogás. Meg persze vér is, de csak amúgy színpadiasan - vöröse jól kiegészítette az arany sujtásokat. Nem véletlen a magyar nyelv „huszáros” szava. Vagy – mai példát véve – gondoljunk csak a Kerényi Imre által fémjelzett nemzeti festménytár két jeles abszurdjára, Somogy Győző Az első világháború és Korényi János Lovasroham című festményeire (mert a sztereotípiák tartósabbak szinte bárminél).

 A közvélemény – nem csak Magyarországon, de mindenütt – rövid háborút várt. Rövidet, ahogy modern módon felgyorsult világ diktálta, és rövidet, mint az archaikus vérnászként felfogott háború. Ha a vasutakon száguldhat az ember, ha a távírókon száguldhat az információ, akkor éppen a háború, a száguldó, mindent letipró lendület szimbóluma lenne hosszabb, lassúbb ütemű?

És a kormányok pontosan ezt ígérték.  A rövid, de igazságos háború az 1914-es propaganda kulcspontja volt. Sőt nemcsak ígérték: maguk is hittek benne.

És mikor eloktóberült és meghidegedett az idő, a kacagányos lovasrohamok sáros lövészárokba süppedtek, és a valóban modern, cseppet sem romantikus húsdaráló magasabb fokozatba kapcsolt, az emberek egy hónap után azt kezdték kérdezgetni: meddig tart még a háború? Lassan lehullnak a levelek, de hol vannak a hazatérő katonák? Mármint akik nem koporsókban érkeznek haza (1914 októberében még jutott koporsó mindenkinek).

Nekünk, visszatekintve, ez furcsa kérdésnek tűnik. Akkor teljesen helytálló, jogos kérdés volt. Húsbavágó. Életbevágó.

A Hadszíntér és hátország honlapon Ignácz Károly a Népszava 1914. október 11-i számának cikkét közli: Miért tart ilyen sokáig a háború?

A cikk a Berliner Tageblatt című, mérvadó liberálisnak számító lap írásának átvétele. A BT katonai szakértője, Ernst Moraht őrnagy magyarázza el benne, hogy éppen a háború tömegessége, az elképesztően kiterjedt harcvonalak, az új technológia gyorsasága az, ami miatt a háború ilyen meglepő mértékben elhúzódik.  

Moraht őrnagy a korabeli Európa egyik legelismertebb hadügyi szakértőjének számított. Elemzéseit nem csak Németország szövetségesei, de az ellenséges országok sajtója is rendszeresen átvette. Theodor Wolff, a Berliner Tageblatt főszerkesztője remekül választott – nem utolsósorban Moraht írásai voltak azok, amiért a lap nemzetközileg is elismert újság lett, és maradt is egészen Hitler hatalomra jutásáig. Bár Moraht a háború vége felé távozott a laptól – hangsúlyos, és idővel a konkrét haditechnikai kérdéseket háttérbe szorítva megjelenő pángermanizmusa egyre kevésbé felelt meg a BT irányvonalának – de nimbusza töretlen maradt. Ám 1914-ben, mikor a háború „elhúzódásáról” beszélt, még ő is arra gondolt: legfeljebb ha karácsonyig.

Moraht a lassúság okát leginkább abban látta, hogy a haditechnika fejlődése (a gyorstüzelő kézi- és tüzérségi fegyverek), illetve az addig példátlan számban mozgósított tömegek (az „emberállomány”) utánpótlása technológiailag nem volt egyensúlyban. Az új fegyverek gyorsan lőttek, de a lőszert le is kellett gyártani, és a hadszíntérre juttatni. „A lipcsei nagy csata munícióját most néhány óra alatt kilőnék és a lövedékek pótlása nagy utat tesz, míg a csőbe jut.” A vasúton kívül pedig erre jószerivel csak lovak álltak rendelkezésre, azokból viszont már korántsem volt elég. A mezőgazdaság átalakulásával a háborút megelőző évtizedek során Európa-szerte egyre kisebb lett a mozgósítható lóállomány.

Az elképesztő méretű hadseregek megfelelő mennyiségű ellátmányt követeltek. Ez nem csak azt jelentette, hogy a hátország termelését és fogyasztását teljesen át kellett állítani, hanem ismét csak az utánpótlás nehézkességét, hovatovább elmaradottságát is. A háború előtt a hadmérnökök zsenialitását sokkal inkább az új típusú fegyverek foglalkoztatták, mint az utánpótlás kérdései. A hadtáp soha nem kerül a háborúk kitüntetett dicsőségtábláira. Pedig a legtöbb dolog a hadtápon múlik. Szinte minden. Nem utolsósorban a morál, amit a hadtudósok is, a hátországban szónokoló politikusok is oly sokra tartottak.

Moraht precíz magyarázatokat adott a háború elhúzódására, és ez végighúzódott egész szakértői-publicistai munkásságán. Minden pángermán hevülete mellett a háborút egyfajta hatalmas gépezetnek tekintette (ha lehet ilyen paradox képpel élni, romantikus technokrata volt), ami előbb utóbb a használatban összecsiszolódik, egyre olajozottabban működik, hogy vasat, olajat, komiszkenyeret, ütőszeget, lőport, bakancsokat, dohányt, mustárgázt, sózott húst, lovakat és embereket fogyasztva geopolitikai érdekérvényesítést, hatalmi törekvéseket, politikai ambíciókat, gyarmati igényeket és halottakat, nyomort, új vagyonokat és spanyolnáthát, műlábakat és radikális politikát, inflációt és forradalmakat termeljen.

A négy hétből négy hónap lett, négy évszak, majd négy év, mire az óriási masinéria kifulladva, megtörve, szuszogva és csikorogva leállt. Karbantartásra szorult. Az 1914. októberi Népszava olvasói közül addigra sokan elestek, hadifoglyok lettek, vagy éppen kommunisták, akiket akkor még leginkább e gépezet leszerelése foglalkoztatott. Persze ez is illúziónak bizonyult, mint ahogy az is, amit oly sokan tápláltak a háború előtt és annak legelején: hogy a felgyorsult, technológiailag fejlett hadviselés lényegében szakmai kérdéssé teszi a háborút, ami minden addiginál kevésbé érinti majd a „civil lakosságot”. Pont az ellenkezője történt, ma ezt már világosan látjuk. De akkor hihető, logikusnak tűnő pozitivista perspektíva volt – az új maga alá gyűri a régit, és az új gyorsabb, jobb, technikásabb, fejlettebb. Ahogy Moraht őrnagy vigasztalta a Berliner Tageblatt, és azon keresztül a Népszava olvasóit:

 „De, amint minden kiegyenlítődik a földön, úgy az 1914. évi világháborúban is találkozunk a harc idejének csökkenésével és pedig a várostrom terén. A „bevehetetlen” várak és erődök néhány nap alatt meghódolnak. Negyven évvel ezelőtt még hónapokig tartó vakondmunkát kellett volna ellenük végezniök a mérnököknek. Vigasztalódjanak hát ezzel a türelmetlenek, akik a mai idők gyors tempóját minden dologban megkövetelik.”

Moraht őrnagynak nem adatott meg, hogy kivárhassa a „gyors” háború végét. Az öreg pángermán hadtudós nem érte meg a német álmok és a régi Európa teljes széthullását. 1918 júniusában halt meg. Szép nekrológokat kapott még a brit, a francia és az amerikai sajtóban is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.11.21. 10:25:16

érdekes poszt volt, köszi érte.

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: