Ha erőltetett viccel kezdenénk, akkor a könyvtár szakosok talán jobban utálják, mint a mai jobboldali publicisták: a nehezen bemagolható ETO-rendszert ő vezette be Magyarországon. De ő hozta létre a nyilvános, ingyenes közkönyvtárak hálózatát is nálunk. S ami miatt máig támadják: egy végül soha meg nem kísérelt merényletre bíztatta egyik tanítványát Tisza István ellen. A száz éve elhunyt Szabó Ervin azonban nehezen beskatulyázható alak: forradalmi eszményeket dédelgető szociáldemokrata pártideológus és angol mintát követő könyvtárszervező. Már a múlt század első éveiben, jóval 1917 előtt rájött arra: ha megvalósulnak a marxi eszmények, nagyon nehéz lesz rávenni az embereket, hogy önként dolgozzanak, ezért kényszert kell majd alkalmazni a gyárakban, ráadásul azután az addigi ideológiai szövetségesek testvérharcára is „jó” kilátások vannak.

SZEGŐ IVÁN MIKLÓS CIKKE

„Az Egyetemes Tizedes Osztályozás (ETO) nemzetközi könyvtári osztályozórendszer, amely az ismeretterjesztő és szakdokumentumokat a tartalmuk szerint csoportosítja, és osztályokba rendezi” – ez olvasható a Wikipedián az ETO-rendszerről, és aki ennél tovább tudja olvasni a szöveget, az eljuthat odáig, hogy 1910-ben Szabó Ervin vezette be ezt az osztályozási módszert Magyarországon, amely máig érvényben van könyvtárainkban. Szerencsére azért az 1877-ben született gondolkodó mást is csinált, így nem kell elmélyülnünk a könyvtári polcok számozásában, ha életművét akarnánk összesíteni. Nem ezt tették a Politikatörténeti Intézet kerekasztal-beszélgetésén sem a meghívott szakértők október elsején, Szabó Ervin halálának századik évfordulója alkalmából.

A könyvtárszervező és szociáldemokrata ideológus 1918. szeptember 30-án hunyt el spanyolnáthában, de akkorra már tbc-ben és cukorbetegségben szenvedett és egyik szemére nem is látott. Csunderlik Péter, a 20. század elejének baloldali gondolkodásával (is) foglalkozó történész Szabó Ervin temetését idézte fel rögtön az október elsejei beszélgetésen. A végső búcsúztatást többek között Jászi Oszkárra bízták, és a polgári radikális gondolkodó megfogadta a sírnál: folytatják Szabó Ervin küzdelmét – nélküle is. „Ez az ország tovább ragadozó ritterek országa nem marad. Ez az ország tovább kegyetlen pénzváltók országa nem marad. Ez az ország tovább ateista papok országa nem marad” – mondta Jászi. „Persze tévedett” – ezt Csunderlik nemcsak a beszélgetésen mondta el, hanem a hvg.hu-ra is megírta. (Írását érdemes elolvasnia annak, aki a legalapvetőbb dolgokkal tisztában akar lenni Szabó Ervinnel kapcsolatban. Ha pedig részletes életrajzra vágyik, akkor Litván György 1993-as könyvét ajánlhatjuk: Szabó Ervin, a szocializmus moralistája.)

Litván György Szabó Ervin-könyve

Szabó Ervinnel valójában sem a saját kora, sem a 20. század, sem pedig a jelenkor nem tud mit kezdeni. Sem a baloldal, sem a jobboldal nem érti igazán ezt az egyedülálló jelenséget, ebben nagyjából megegyeztek a beszélgetés résztvevői. Szabó egyszerre volt szociáldemokrata ideológus és önálló, anarcho-szindikalista gondolkodó, időnként dogmatikus „osztályharcos” történész és modern, angol mintát követő könyvtárszervező, illetve romantikus, orosz példát mímelő íróasztal-forradalmár. Együttműködött a szabadkőművesekkel, ha pénzt kellett szerezni a könyvtáralapításhoz, de írt úgy a pártfegyelemről, hogy az nem is a szociáldemokraták lapjában jelent meg, mert a pártfegyelmet rendkívül egyénien értelmezte: még ha a demokratikus centralizmushoz hasonló gondolatokat is fogalmazott meg, az egyéni szabadságról nem feledkezett meg.

Szabó tehát valójában nem bírta a pártfegyelmet, ezért maga a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) vonta meg tőle a támogatást, amikor a múlt század elején elkezdte kiadni Marx-műveit és ezek a kiadások nem illettek a Marxról a baloldalon mint félistenről és idolról megalkotott képbe. Hogy miként ünnepelték az adott korban Marxot, arról az Elsovh.hu-n is írtunk: valóban biblikus és vallásos jellegű imádattal övezték őt. Pedig Marx életében sokat vitatkozó, vívódó, a diskurzusra nyitott személyiség volt, és Szabó Ervin ezt hűen tükrözte alaposan előkészített, előszóval, megjegyezésekkel ellátott Marx-kiadásával – ez utóbbiról már Konok Péter történész beszélt az október elsejei rendezvényen.

Van azért egybeesés a korabeli „hivatalos” szociáldemokrata propaganda és Szabó Ervin nézetei között: a Népszava 1918-as Marx-centenáriumi számában a vezércikkíró az Európai Egyesült Államok létrejöttében bízott (erről is írtunk már a korában idézett cikkünkben), és ez nem volt távol Szabó Ervin vágyaitól sem. Ő azt látta volna szívesen, ha a két egymásnak feszülő katonai tömb, az antant és a központi hatalmak első világháborús összecsapásából végül egy egységes Európa születik majd meg, és mindennek előnyeit a munkások is élvezhetik majd.

Konok és Csunderlik kitért arra is, hogy Szabó Ervinnel azért sem tudott mit kezdeni az MSZDP, majd később sem a Rákosi-, sem pedig a Kádár-kor, mert Szabó nem volt beilleszthető semmilyen egységesített ideológia mögé. Nem volt kommunista, hiszen életében a kommunista párt még nem alakult meg Magyarországon. Nem vett részt a Tanácsköztársaságban, így a jobboldalról emiatt nem volt támadható. Ugyanakkor manapság előveszik egy-két művét és úgymond „az önkényuralmi rendszerek előkészítésében” játszott szerepe miatt ítélik el. A meghívott történészek viszont úgy gondolják: Szabó nem készített elő önkényuralmi rendszereket, még ha egy nyolc méter magas, ízléstelen gipszszobrot állítottak is neki a Tanácsköztársaság idején.

Ráadásul olyannyira nem készítette elő az ilyen rendszereket, hogy a 20. század első éveiben – messze-messze még az 1917-es orosz bolsevik hatalomátvétel és az 1919-es magyar Tanácsköztársaság előtt – arról írt: lehet, hogy munkára kell majd kényszeríteni a baloldali eszmények megvalósulása után az embereket. Önként ugyanis aligha akar majd mindenki gyárban dolgozni egy ilyen szisztémában – erről Konok Péter beszélt. (Hozzátehetjük ehhez: Lenin 1918 tavaszán ugyanerről írt egy töredékesen fennmaradt írásában, és az első világháborús német hadigazdálkodás munkára kötelező törvényeit tartotta ekkor éppen követendő példának.)

Szabó Ervin előre látta: a testvérharc, a belső viszályok kora is eljön majd. Konok Péter Szabótól ennek kapcsán az 1909-es „A kommunista községek” című írást idézte: „Természetes tehát, hogy a legnagyobb lendülettel alapított kommunista községekben is igen hamar bekövetkezik az idő, amikor a közösséget a szabad munka helyett éppen a legszigorúbb munkakényszerrel lehet csak fönntartani, a közös élvezetek helyett közös kemény nélkülözések árán, a testvéri együttélés paradicsomából pedig örökös viszályok és veszekedések hazája lesz.” Szabó tehát jobb jósnak bizonyult a kommunizmus megvalósulását illetően, mint Jászi, aki Magyarország jövőjéről álmodozott radikális barátja temetésén.

Szabót ugyanakkor az orosz narodnyikokhoz, eszerekhez fűzték forradalmi és időnként valóban terrorisztikus vágyálmai: 1917-ben Tisza István gróf miniszterelnök meggyilkolását tervezték páran, de maga Szabó végül hiába ajánlkozott, betegen, félvakon a többiek nem hagyták rá a merénylet kivitelezését. Ezek után Duczyńska Ilona, a bölcsészhallgató és a Galilei Kör fiatal nemzedékéhez tartozó lelkes aktivista vállalta magára a merényletet, akit Szabó is bíztatott. Terveik szerint annak az 1912. májusi tüntetésnek – amikor Tisza belelövetett a tömegbe és halálos áldozatok maradtak a „vérvörös csütörtök” után az utcán – évfordulóján hajtották volna végre az akciót. Duczyńska egy olyan pisztollyal akarta lelőni a miniszterelnököt, amit Madzsar Józseftől, Szabó Ervin könyvtárszervező munkatársától lopott el. Ám mire elszánták volna magukat, Tisza lemondott a kormányfői posztról, így a merénylet „okafogyottá vált” – erről is Csunderlik és Konok mesélt részleteket. Duczyńska ezek után kezdett háborúellenes röpiratokat készíteni, akkori szeretőjével, Sugár Tivadarral együtt. (Csak megjegyezzük: a Népszava éppen Szabó Ervin halálhírével egy napon, 1918. október elsején számolt be a Galilei-perben meghozott ítéletről: a röplapok miatt Duczyńskát a már letöltött hat hónapos vizsgálati fogságon túl kétévi szigorított börtönbüntetésre ítélték, Sugárt pedig – szintén a féléves fogságon túl – három évre. Társaikat viszont felmentették.)

„Szabó Ervin egyszerre volt a modern magyar könyvtárügy atyja és a korai magyar munkásmozgalom agya” – mondta Csunderlik. De valójában nemcsak erről van szó: a Galilei Kör aktivistái kijártak az üzemekbe, hogy tanítsák a munkásokat. Rájöttek: az oktatás fontos a kultúrához való hozzáféréshez, ahhoz, amit az Osztrák–Magyar Monarchiában nem voltak képesek biztosítani minden munkásnak. Így a korabeli szabadgondolkodókat tömörítő Galilei Kör tagjai – akikhez Szabó Ervin szorosan kapcsolódott – a munkások számára akár alapvető készségeket is megtanítottak. Így például a négy alapműveletet, a számolást oktatták nekik az önképzőkörökben olyan később világhírűvé vált matematikusok, mint a Dienes házaspár.

Szabó Ervin

Szabó Ervin és társai tulajdonképpen rájöttek az egyenlőség mellett az esélyegyenlőség fontosságára is – minderről már K. Horváth Zsolt beszélt részletesen. Szerinte a magyarországi baloldal tanulhat Szabó Ervin korából: a munkásosztály elvont ideológiai értelmezése mellett Szabóék a „munkásságot” mint valóságos társadalmi jelenséget igyekeztek tanítani, képezni, műveltebbé tenni. Ezért adtak ki olcsó könyveket, ezért szerveztek ingyenesen látogatható közkönyvtárakat, ahonnan kölcsönözni is lehetett. Így az angol public library-koncepciót, ami a szigetországi polgári közönségre volt kitalálva, a magyarországi proletárokra alkalmazták.

Szabó Ervin és az aktivisták eredetisége ebben áll: apró szervezőmunka volt a szociáldemokrata párt és az ő akcióik mögött egyaránt. Egyesületeket (pl. Madzsar József antialkoholista egyesületet) szerveztek, és nem ment el a kedvük, ha egy rendezvényre csak öten mentek el, bíztak abban, hogy a következő héten már legalább harmincan megjelennek majd. A magyar baloldal a kis önképzőkörök, a nem-politikai jellegű egyesületek szervezésének hagyományát tanulhatja meg a Galilei Körtől és a korabeli szociáldemokráciától. Már néhány évvel később kiderült, hogy hasznosítható volt Szabó Ervinék hagyománya: a két világháború között számos kiránduló munkásegylet alakult, baloldali eszperantisták szerveződtek, majd a második világháború után – bár maga Szabó Ervin nem vált az államszocialista rendszer ideáljává – egyes ötleteit átvették, így például az Olcsó Könyvtár kiadványsorozat az ő kezdeményezéseinek mintájára jelent meg.

Szabó Ervin tehát a mai baloldal számára az esélyegyenlőség erősítése és az önszerveződés támogatása miatt lehet követendő példa, és nem az időnként rá is jellemző dogmatikus gondolkodás miatt, és pláne nem a korabeli közélet véres, erőszakos jellegét időnként romantikus terrorisztikus eszmékkel ötvöző, amúgy is elvetélt, túlzó ötletei miatt –ezzel zárhatjuk a kerekasztal-beszélgetés tanulságainak összegzését.

A beszélgetést itt megtekintheti.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.