Húspiaci csaták, 1914.

2014.10.15. 11:42

Egy kicsit olyan volt az egész, mint valami végtelenül elnyúló, lidérces házibuli. Vagy még inkább többnapos, városi sztereotípiáinknak megfelelő falusi sátoros lakodalom, ahol persze egy-egy jókora verekedés is a program részét képezi, és az aranyló húsleves meg a vajkrémes torták illata a csípős…

Nők a front mögött

2014.10.08. 11:28

Sajátos, mégis a korszellemre igen jellemző cikkeket közöl Kaba Eszter a Hadszíntér és hátország honlapon a Pesti Hírlap 1914. augusztusi számaiból. A történet szerint bizonyos Irén kisasszony és barátnői két rongyoskifli és tejeskávé között a cukrászdában harcoló „leányezred” felállítását…

A szögesdrótra fennakadva

2014.10.02. 12:06

Sajátos, mégis igen jellemző történetpolitikai vita bontakozott ki a brit sajtóban és közéletben az első világháború kitörésének centenáriumával kapcsolatban. A konzervatív kormány oktatási minisztere, Michael Gove hevesen kikelt a „balos történészek” ellen, akik kétségbe vonják, hogy a háború oka…

Kínai-szindróma

2014.09.29. 16:43

Sartre sokat (és kissé kopottá) idézett szövege szerint „a Pokol – a másik ember”, ami háborúban persze különösen plauzibilissé válik; ráadásul ilyenkor emberek különféle mátrixok szerint meghatározott csoportjai is egymásban hallucinálnak kollektív poklokat, elkülönülő pokol-halmazokat, miközben –…

Hadszíntér és matekóra

2014.09.26. 10:08

2014. szeptember 23-án műhelykonferencia volt a Politikatörténeti Intézetben, Világháború, társadalom, emlékezet címmel.  A megszokott (ott megszokott) előadói körtől ezúttal némileg eltérő volt a „merítés” – én voltam talán az Intézet munkatársaként az előadók közül a bevett papírforma, hiába,…

1914. június 28, Gavrilo Princip merényletének napja, amit kerek egy hónapra rá, július 28-án követett az Osztrák-Magyar Monarchia hadüzenete. Történelmi fordulónapok; az első nem sokkal a nyári napforduló után. Közép-Európában hagyományosan másnap kezdődött (milyen baljós kép) az aratás. A második…

süti beállítások módosítása