Az Osztrák–Magyar Monarchia nemcsak a harctereken szűnt meg tényező lenni az első világháború utolsó szakaszában, hanem a hátországban is. Az uralkodó nevével fémjelzett gyermeknyaraltatási akció kudarca megmutatta, hogy a korrupt népjóléti szervek, a pipogya szociáldemokraták, a nemzetiségi ellentétek által szétmart, egymás ellen heccelt lakosság, a hazudozó kormányzati illetékesek, a hivatalnokok „kedélyes hülyesége” (Jászi Oszkár jellemzése ez), a tehetetlen gyermekfelügyelők, azaz a rendszer minden eleme felmondta a szolgálatot egy jó szándékú (vagy annak beállított) üdültetési kezdeményezés megszervezésekor és lebonyolításakor 1918 nyarán. A sokezres gyerekcsapat adriai utaztatása tragédiába torkollott – egy kisfiú haláláról biztosan lehet tudni. A felelősségről közben visszataszító hangnemű vita folyt a bal- és a jobboldali sajtóban. Cikkünk második részében a nyaraltatás lefolyását, botrányba fulladását mutatjuk be.

SZEGŐ IVÁN MIKLÓS CIKKE 

Az Osztrák–Magyar Monarchia nemcsak a harctereken szűnt meg tényező lenni az első világháború utolsó szakaszában, hanem a hátországban is. Az uralkodó nevével fémjelzett gyermeknyaraltatási akció kudarca megmutatta, hogy a korrupt népjóléti szervek, a pipogya szociáldemokraták, a nemzetiségi ellentétek által szétmart, egymás ellen heccelt lakosság, a hazudozó kormányzati illetékesek, a hivatalnokok „kedélyes hülyesége” (Jászi Oszkár jellemzése ez), a tehetetlen gyermekfelügyelők, azaz a rendszer minden eleme felmondta a szolgálatot egy jó szándékú (vagy annak beállított) üdültetési kezdeményezés megszervezésekor és lebonyolításakor 1918 nyarán. A sokezres gyerekcsapat adriai utaztatása tragédiába torkollott – egy kisfiú haláláról biztosan lehet tudni. A felelősségről közben visszataszító hangnemű vita folyt a bal- és a jobboldali sajtóban. Cikkünk első részében bemutatjuk a nyaraltatás hátterét, szervezését és a már előzetesen jelentkező problémákat.

SZEGŐ IVÁN MIKLÓS CIKKE

Schwarzer Tag des deutschen Heeres”, a német hadsereg fekete napja – Erich Ludendorff, a birodalom (egyik) fővezére jellemezte így 1918. augusztus 8-át. Pedig ez a nap csak kezdete volt annak a német hadtörténetben száznapos offenzívának nevezett támadássorozatnak, amelyet az antant indított, és amely eldöntötte az első világháborút augusztus 8. és 1918. november 11. között. Ez utóbbi napon írták alá a compiègne-i fegyverletételt, és ezzel ért véget a háború is.

SZEGŐ IVÁN MIKLÓS CIKKE

1918 júliusában és augusztusában a közellátás olyannyira romlott, az alapvető élelmiszerek hiánya oly mértékben fokozódott, hogy több vidéki településen is zavargásokra került sor. Döntően a sorban álló vagy még sorban sem álló (mivel nem volt miért várniuk) nők tüntetései, akciói keltettek pánikot a helyi vezetőkben. A legnagyobb felháborodás Cegléden tört ki, nemcsak azért, mert elfogyott a zsír, hanem mert a polgármester megpróbált elbújni az asszonyok serege elől. Országos botrány lett viszont abból, hogy mit műveltek a ceglédi hatóságok az elfogott több száz asszonnyal: „Ütötték-verték, rugdosták őket. Különösen Darányi őrmester és Kerepesi rendőr ellen sok a panasz” – írta a Pesti Napló 1918 augusztusában.

SZEGŐ IVÁN MIKLÓS CIKKE

Tiszáék parlamentje pénteken délutánra végzett a választójog lehóhérolásával és első olvasatban elfogadta a választójogi törvényjavaslatot. Ez az úgynevezett parlamenti tárgyalás egyre inkább nevetséges kutyakomédiává süllyed” – írta a Népszava a szavazás másnapján, 1918. július 20-án a vezércikkében. A lap ráadásul sejtette, hogy az egész procedúrának szinte semmi értelme sincs: „Egyre kevesebb a reális tartalma, hiszen még a reakció legelvakultabb és legkonokabb képviselői is alig tudnak elzárkózni az elől az érzés elől, hogy ebből az 1918. évi választójogból épp oly kevéssé lesz élő törvény, mint az 1913-as Tisza–Lukács-választójogból.” (Az 1913-as törvény azért nem valósult meg, mert az 1915-ben esedékes választásokat a világháború kitörése miatt nem tartották meg.)

SZEGŐ IVÁN MIKLÓS CIKKE

Minden úgy kezdődött, mint egy Rejtő Jenő-i kocsmai verekedésben: a másik visszaütött. Az Osztrák–Magyar Monarchia külügyminisztere 1918 áprilisában kínos vitába keveredett a francia miniszterelnökkel, Clemenceau-val, és ezzel kiderült: végzetes hibát követett el Czernin. Elzász-Lotaringiához ragaszkodással vádolta Franciaországot, azzal, hogy emiatt nem hajlandó a békére. Emiatt Clemenceau nyilvánosságra hozta Czernin „főnökének”, az osztrák császár és magyar király IV. Károlynak a franciákhoz intézett leveleit (Sixtus-levelek), amelyben gyakorlatilag elfogadja Párizs igényét a tartományokra. Czernin nem volt teljesen informált arról, hogy miről levelezett császára és királya, és a botrány nyomán megpróbálta Károlyt is visszavonulásra (legalábbis a politikától való nagyobb távolságtartásra) késztetni. Ám Károly inkább Czernin bukását nézte végig, minthogy ő vonuljon vissza az aktív kormányzástól.

SZEGŐ IVÁN MIKLÓS CIKKE

Bár a Pesti Hírlap 1918 júniusában még megnyugtató hírt közölt a spanyolországi fertőzés, a később spanyolnáthának nevezett influenzajárvány állítólagos enyhüléséről, egy hónap múlva a hatóságok is beismerték, immár a magyar fővárosban is megjelent a kór. Utóbb kiderült, hogy a korabeli hírek nagy része túl szépre festette a valóságot, és a járvány tömeges megbetegedéseket okozott világszerte. Budapesten 1918 nyarán már a polgári lakosság körében is terjedt a vírus, amely addig főleg katonákat és hadifoglyokat fertőzött meg.

SZEGŐ IVÁN MIKLÓS CIKKE

Bécsben a polgármester asszisztálásával, parlamenti verekedéssel, pogromhangulattal párosulva nyilvánult meg az antiszemitizmus 1918 nyarán. Itthon a lassan már rendszeressé váló parlamenti „zsidózáson” túl Prohászka Ottokár püspök lépett fel az antiszemita propaganda legismertebb képviselőjeként – azaz az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság előtt is már erősödöttek az ilyen nézetek. Az is egyértelmű, hogy a politikai elit szította a hangulatot. A bécsi városvezetők, a Reichsrat-képviselők és a magyar honatyák célja az volt, hogy a bűnbakkereséssel elhárítsák a háborús veszteségekért és a mérhetetlen szenvedésért viselt felelősséget. 

SZEGŐ IVÁN MIKLÓS CIKKE

1918. június 20-án a csendőrök négy munkást öltek meg az állami tulajdonban lévő MÁV Gépgyárban. A tragédia után általános sztrájk bénította meg a fővárost, az ország közlekedését és a vidéki üzemek sokaságát. Károlyi Mihály a kormány lemondását követelte a parlamentben, és a szociáldemokraták lapja, a Népszava vezércikke is erről szólt június 21-én. A sztrájk bő egy hétig tartott, de a kormány nem mondott le. A hatalmon lévők és az ellenzék továbbra sem egyezett ki egymással: folytatódott a radikalizálódás, és feltűnt ennek során egy szocialista ügyvéd, Landler Jenő is, aki a szociáldemokrata párt vezetőségénél sokkal vehemensebb fellépésre is hajlandó lett volna.

SZEGŐ IVÁN MIKLÓS CIKKE

Az Osztrák–Magyar Monarchia 140-150 ezer katonája halt meg, esett fogságba vagy sebesült meg teljesen értelmetlenül az 1918. június 15. utáni napokban Észak-Olaszországban, a Piave mentén. Az osztrák–magyar seregek utolsó világháborús támadása több okból omlott össze: az egyik fő tényező a hátország felbomlása volt. A másik az egymással veszekedő tábornokok megdöbbentő inkompetenciája – még a háború utolsó évében is. A harmadik tényező az időjárás volt, de itt is a második faktorról van szó, hiszen már a kisiskolások is tudják: a nyár eleje a legcsapadékosabb időszak Közép-Európában.

SZEGŐ IVÁN MIKLÓS CIKKE