A kapitalizmus gyászjelentése” – így jellemezte a Népszava a háború ötödik évének kezdetén azokat az adatsorokat, amelyeket a német Wolff-féle hírügynökség közölt. Wishful thinking – mondja erre az angol, amit magyarra nehéz lefordítani, de körülbelül annyit tesz, hogy a lap szerette volna, ha így lenne, mármint tényleg gyászjelentést írhatott volna a kapitalizmusról. De bármennyire is várta a baloldaliak jelentős része a kapitalizmus összeomlását a 20. században, az még a legádázabb vérontások ellenére sem tűnt el a föld színéről – sem az első, sem a második világháború után.

SZEGŐ IVÁN MIKLÓS CIKKE

Az 1918. július 28. körüli napokban, a háború kitörésének negyedik évfordulójakor sokan igyekeztek összegezni, hogy milyen következményekkel járt a háború addigi 48 hónapja. Egy szóval is jellemezhetnénk ezt: borzalmakkal. De egy mondattal is: olyan borzalmakkal, amelyek megváltoztatták a világot. A változást mindenki észlelni vélte, de az irányát nem sokan találták ki. Mindenki látta, hogy olyan pusztítást végzett az első világháború, amilyet háború talán még sosem. Akkora területre terjedt ki, mint talán még sosem. Annyi embert érintett, hogy arra még nem volt, nem lehetett példa, hiszen öt kontinens országai vettek részt benne.

Változások végül történtek is, de nem a világrend alapjait érintették ezek, hanem a világrenden belüli erőviszonyokat módosították Galántai József történész Az első világháború című munkája szerint. Ami az alapvető változásokat illeti, ott legfeljebb a folyamatok kezdetéről beszélhetünk: a világháború által elmélyített válságból szerinte ugyanis új történelemformáló erők jelentek meg: a szocializmus és a gyarmati rendszer bomlása. Az imperializmuson, a gyarmatosító kapitalista nagyhatalmak szisztémáján belül csak némi eltolódás ment végbe: furcsa módon Galántai szerint nem Németország, hanem Anglia hatalma ingott meg. Az utóbbi veszítette ugyanis a legtöbbet: a háború előtt az első számú világhatalomnak számított, utána „primus inter pares” volt, de jól látszott, hogy az USA hamarosan megelőzi mind fontosságban, mind gazdasági erejében. A két győztes tehát az USA és Japán volt, ehhez képest Németország maradt kontinentális nagyhatalom, nem sokban módosult a globális erőviszonyokat illetően a szerepe.

Ha viszont 1918-ra 2018-ból nézünk vissza, akkor egy komoly világpolitikai és világrendszerbeli fordulatot észlelhetünk: Oroszország ekkortól a nyugati világtól elkülönülő útra lépett: Nagy Péter óta a cárok Nyugat felé néztek, és onnan várták az inspiráló ideákat birodalmuk modernizálására. A marxizmus-leninizmus lenini interpretációja (a kapitalizmus leggyengébb láncszemének megbontása), a fiatal Szovjet-Oroszországot minden oldalról támadó intervenciós seregek, illetve a húszas években, a „szocializmus egy országban” koncepció diadalmaskodása (a világforradalom terjesztése helyett) végül is egy olyan pályára állította a későbbi Szovjetuniót, ami a modernizáció egy sajátos útjának tekinthető. Mindez persze tendenciájában még nem látszott akkor, amikor a háború negyedik évének végén, 1918 júliusának–augusztusának fordulóján összesítették a négyéves világégés borzalmait a statisztikusok, hiszen ekkoriban polgárháború dúlt Oroszországban, a nyugati, az olasz és a balkáni frontokon pedig még az antant és a központi hatalmak katonái gyilkolták egymást.

A Népszava 1918. augusztus 6-i vezércikke hitt benne, hogy a félhivatalos német távirati iroda „német alapossággal, szorgalommal és – valószínűen megbízhatósággal” tette közzé a háború negyedik évfordulóján összefoglaló jelentéseit. A Wolff-iroda azt summázta a vezércikk szerint, hogy „mi minden pusztult el ez alatt a négy év alatt a világon, mennyivel lett szegényebb, betegebb és nyomorultabb az emberiség”.

A Népszava aznapi, augusztus 6-i kishíre (Mennyibe került már a háború?) szerint a Wolff-ügynökség a világháború összes költségeit 1914. július 28. és 1918. július 28. között 650–700 milliárd márkára tette. „Ennek a roppant nagy összegnek egy harmadrésze sem jut a központi hatalmakra” – írta a lap, hozzátéve: „Az antant hadiköltsége tehát még Oroszország és Románia kiválása után is csaknem háromszorosát teszi ki a központi hatalmak költségének.” Németországban egy lakosra 1800 márka hadikiadás jut, míg Franciaországban ez az összeg 2800, Angliában pedig 3500 márka. A Népszava, illetve a Wolff-ügynökség felhívja a figyelmet arra: „a központi hatalmak csaknem kizárólagosan saját országaikban szerezték meg a kölcsönök födözetét, ellenben Franciaország és Anglia roppant nagy kölcsönöket vettek föl a külföldön”. Ezek azok a kölcsönök – tehetjük hozzá –, amelyek Anglia és Franciaország helyzetét hosszabb távon megrendítették, és a kapitalista világ vezető államává az Egyesült Államokat tették. Amerika ekkor lett a nyugat-európai nagyhatalmak hitelezője, és a bit birodalom bomlása is ekkor kezdődött meg. A 650-700 milliárd márkás összesített kár elképzelésében segít, ha felidézzük: ekkoriban jelent meg a német részvénytársaságok jövedelmeiről szóló hír a Pesti Hírlapban. Eszerinta német birodalomban 1917-ben 5148 részvénytársaság tette közzé mérlegét, és összesített részvénytőkéjük 16,32 milliárd márkát tett ki.

gorlice.PNG

A gorlicei csata, 1915. június 20. (Kurier Wojenny, wikipedia)

A Népszava szerint a 650-700 milliárd márka jelentős része nem a katonák élelmezésére, ruházkodására és fizetésére ment el, hanem fegyverre. A lap mindehhez hozzáfűzte: „Ez a négy esztendő azonban a szegénység és szenvedés rettenetes fertőjébe taszította le a világot és semmi sem mutatja jobban társadalmi rendünk, állami berendezkedésünk, egész polgári civilizációnk romlottságát, esztelenségét, mint ezek a szörnyű számok.”

Ami a vérveszteséget illeti, a szociáldemokrata lap szerint 11 millió ember halt meg és 19 millió sebesült meg a háború első négy évében, összesen tehát 30 millió volt a két borzalmas szám összege. Nagyságrendileg hasonló, de a halottak számánál kisebb (8 millió), a sebesülteknél nagyobb (21 millió) számot ír a teljes világháború összes áldozatáról Ian Westwell Az I. világháború napról napra című munkája. Ugyanakkor a Centre européen Robert Schuman adatai szerint 9,7 millió katona halt meg, de a civilekkel együtt (ők a nélkülözés, háborús bűncselekmények, járványok, például spanyolnátha következtében haltak meg, többek között) 20 milliós a halálos áldozatok száma, és 21 millióra tehető a sebesülteké. Tehát nagyságrendileg 30 millió körüli a háborús katonai áldozatok és a sebesültek összesített száma e számítás szerint is.

A halottak milliói, a háborúra elszórt százmilliárdok „nem dicsősége, hanem szégyene, gyalázata és gyásza az emberiségnek. S ezeket a számokat nem dicsekedve kellene világgá kürtölni, hanem mint az egész emberiség szörnyű gyászjelentését, fekete keretben kellene rámázolni az ég boltozatjára” – tette hozzá a Népszava cikkének szerzője. A lap azonban pontosít: nem az egész emberiség gyászjelentése ez, bár a gyász tényleg a tömegeké. A felelősség ugyanis nem az egész emberiségé, „hanem csak egy bizonyos állami és társadalmi rendjéé. A kapitalista állami és társadalmi rend fönnmaradásának üzemköltségei ezek a millióra rugó halottak és százmilliárdos hadikiadások. Rendíthetetlenül él a hit bennünk, hogy nem életrevaló és nem maradhat fönn az a társadalmi rend, amely ilyen áldozatokat követel az embereitől. A tőkés állami és gazdasági rend csak úgy tudja állami és társadalmi fönnmaradását biztosítani, ha kipusztítja és végső nyomorba dönti az emberiséget.” Ezért írta tehát cikk címébe a lap, hogy mindez a kapitalizmus gyászjelentése. Ebben ugyan nem lett igaza a szerzőnek, de a latin mondás – Propter vitam vivendi perdere causas: „a puszta életért elveszíteni mindazt, ami miatt élni érdemes" – szerinte a „leghűbb jellemzője” annak a társadalmi rendnek, amely 4 év alatt 11 millió embert gyilkoltatott le egymással és óriási anyagi értéket semmisített meg, amely emiatt pusztulásra érett meg. A cikkszerző szerint ennyi áldozat elmossa majd a „kapitalizmusnak és szolgaságnak régi világát és az emberi dolgok új rendjének kell megszületnie ennyi bajból, áldozatból és szenvedésből!”.

A Népszavának nem ez volt az első cikke a háború ötödik évének megkezdéséről: 1918. július 30-án írt már az évfordulóról. A baloldali lap akkor nem akart gyászolni emiatt: „Gyászolnunk nem szabad azon, hogy már négy éve tart a háború, hogy 1918. július 28-án betöltötte teljes négy esztendejét a szörnyeteg, amely 1914. július 28-ának örökre átkozott napján született.” Felvetette azonban, hogy ha gyászolniuk nem szabad, akkor legalább nézzenek körül, mi történt ez alatt a négy esztendő alatt. Azt próbálta megállapítani az újság, hogy „mikben változott a világ sorsa 1914. július 28-ától 1918. július 28-ig?”. Először is leszögezte a szerző: „Világháborúja még sohasem volt az emberiségnek. Sőt soha közös, nagyarányú akciót sem vitt keresztül a művelt emberiség. Mily rettentő irónia és mily borzasztó tragikum, hogy az emberiség legelső közös és nagyarányú vállalkozása – éppen a világháború. […] A világháborúban először veszi tudomásul az emberiség minden csoportja, hogy tagja az emberiségnek, bárha e tagságát és e tudomásulvételét egyelőre pusztán csak abban nyilvánítja, hogy lemészárolja az emberiség többi csoportjait.”

bernafay_wood.PNG

Kép a somme-i csata idején, Bernafay Wood, 1916. július 19. (Ernest Brooks, Imperial War Museums, wikipedia)

A mészárlás mellett azonban a népesség másképpen is fogyott: mivel a katonák a hadszíntéren ölték egymást, a népszaporulat a hátországban vészesen csökkent. A Pesti Napló július 21-i számában így Jobbágy Jenő összesítette a Meddő Magyarország című cikkében a magyar veszteségeket az „ötödik háborús év küszöbén”. Jobbágy előbb visszautalt egy előző augusztusi cikksorozatukra, amelyben arról írtak, hogy „Magyarország lakossága a harctéri veszteségekkel együtt a háború harmadik évfordulója előtt jóval több mint másfél millió lélekkel csökkent. De ebben a számban már a harctéri veszteségek és az elmaradt szaporodás is bennfoglalódtak.” A szerző megállapítja: „Azóta egy év múlt el, lehet, valamennyi között a legvéresebb és Magyarország újból apadt. Angliában […] legutóbb a parlamentben került elő a kérdés.” Egy interpellációra ugyanis a brit belügyminiszter azt a választ adta, hogy Nagy-Britannia kevés vért veszített: „az összlakosságnak alig 1,57 százalékát, ami elenyésző a többi más hadviselő államok, például Magyarország hétpercentes fogyásához képest.” Jobbágy ezért a Központi Statisztikai Hivatal népmozgalmi adatai között böngészett, és ismét utánanézett a magyar veszteségeknek. Az angol statisztika szerinte ugyanis hamis volt, mert a polgári lakosság csökkenésén és a harci veszteségeken kívül beleszámították „az elmaradt szaporodást is és csak így kapták meg a döbbenetes hét százalékot” – mármint Magyarországra nézve. Viszont a Pesti Napló szerint a britek a saját 1,57%-os veszteségükhöz viszont nem adták hozzá ezeket az adatokat.

Jobbágy szerint Magyarország lakossága a háború előtt 21 497 773 ember volt, az évi átlagos szaporodás pedig 240–250 ezer főre rúgott. Ennyivel múlták fölül a születések a halálozások számát. 1913-ban például 735 ezer élve születésre 500 ezer halálozás jutott. 1914-ben, a háború első évében még mindig szaporodás volt, de ezt Jobbágy azzal magyarázta, hogy „a statisztikai jelentés csak a polgári halálozásokról emlékezik meg. Ebben az esztendőben még a születés sem mutat csökkenést és csak 1915. április hónapja az első, amelyben megérzik a férfiak távolléte”. 1914-ben ugyanis 746911 a 506149-hez a születések és halálozások aránya. Végül is a szerző összesíti „az 1914 közepétől 1918 közepéig számított négy év szaporodási, illetve csökkenési adatai”-t a polgári lakosság körében: 1914 második félévében 120 ezres növekedést regisztrál, 1915-ben 40 ezres, 1916-ban 94,5 ezres csökkenést, ami 1917-re 106 ezerre fokozódik. 1918 első három hónapjában tényadatokat sorol, és 24 ezres veszteséget jelöl meg, majd ezt a következő három hónapra is kivetíti (tehát szintén 24 ezres csökkenéssel számol).

Ezután így fogalmaz, rendkívül bonyolultan, és a brit adattal szemben nem hét, hanem ötszázalékos veszteséget kimutatva: „289.412 volna a polgári Magyarország csökkenése a négy háborús esztendőben, de ebből le kell vonnunk az 1914-iki szaporulatot, 120.015-öt, így »csak« 169.397 az apadás. Ez az egy egységen aluli százalék akkor válik jelentőssé. ha hozzáadjuk az elmaradt várható szaporodást, amely évi 250.000 születést véve alapul, éppen 1,000.0000 embert jelent. A két különbség összege 1,169.397; relatív számban ennyivel kevesbedett Magyarország lakossága a katonai veszteségeken kívül. A valódi csökkenés azonban a 169.397. A polgári és katonai veszteségek egybevetéséhez szükség volna a katonai halálozások teljes számára. Polgári hatóságainktól ez nem szerezhető meg, mert a nehézkes és lassú ügykezelés eddig mindössze 120–130.000 hősi halottat és még ennél kevesebb hadiárvát tüntet föl.” Jobbágy az „évenkénti halott veszteséget” ezért átlagban 180–200 ezer főre teszi a harcok következtében. Így négy év alatt 720–800 ezer embert veszített szerinte Magyarország „katonai halottakban”. Ez a polgári lakosság 169 ezres veszteségével együtt sem tesz ki 7 százalékot szerint, „hanem – itt ismét idézőjeles »csak«-ot kell írni – jóval 5 százalék alatt marad a magyar pusztulás százaléka”.

A Központi Statisztikai Hivatal 2014-ben utánaszámolt Magyarország I. világháborús veszteségeinek. Itt és most csak az elkészült tanulmány főbb megállapítását idézzük. Ezek nemcsak a harcok közben elesettekről, hanem a természetes szaporodás (jelen esetben: fogyás) veszteségeiről is szólnak. A háború kezdetéig a KSH szerint a természetes szaporodás miatt még nőtt a lakosságszám, a világháború kitörésével azonban csökkenésnek indult. A népességet ekkor a harci emberveszteségen túl a természetes fogyás is apasztotta, így 400 ezer fős veszteség keletkezett. „Ehhez hozzá számítva a hősi halottakat, eltűnteket, valamint az elmaradt születéseket Magyarország népességének közvetlen háborús csökkenése együttesen közel 2 millió főre tehető” – állapítja meg a tanulmány.

A szerzők megállapítják azt is: a 2 milliós csökkenés „nem mutatja a világháború pusztításának teljes nagyságát. A háború utáni évek kedvezőtlen halálozási viszonyai, a rossz gazdasági helyzet, a produktív korosztályokban mutatkozó hiány, az elmaradt születések miatt a népesség kormegoszlásának kedvezőtlen eltolódása mind-mind növelték a veszteséget. Ezen kívül a világháború pusztítása éreztette hatását a népesség nem, életkor és családi állapot szerinti szerkezetében is.” Így a történelmi Magyarország területén az 1900-es népszámlálás idején a nők száma majd 92,6 ezerrel, 1910-ben pedig már 138,7 ezer fővel haladta meg a férfiakét. A KSH szerint „a nemek arányának a nők javára történt eltolódását a háború felerősítette”, s „az 1910-es és az 1920-as népszámlálások között különösen a nők körében módosult a családi állapot szerinti összetétel”. Így az elmaradt házasságkötések, valamint a harctéri veszteségek miatt csökkent a házasok aránya és nőtt a „hajadonoké és az özvegyeké”.

Mindebből látható: Magyarország az első világháború után még évtizedekig nyögte a frontharcok és a hátországi nélkülözések negatív következményeit, és bár a kapitalizmus nem omlott össze, Magyarországon a kapitalizmus megítélése az elmúlt száz évben igencsak negatívan alakult. Ebben nyilvánvalóan nem az első világháború volt az egyetlen tényező, de a „kapitalizmus gyászjelentése” helyett a „történelmi Magyarország gyászjelentéséről” megalapozottan írhatott volna a Népszava vagy a Pesti Napló.

Felhasznált irodalom:

A kapitalizmus gyászjelentése = Népszava, 1918. augusztus 6.

Mennyibe került már a háború? = Népszava, 1918. augusztus 6.

Elkezdődött az ötödik esztendő = Népszava, 1918. július 30.

A német részvénytársaságok jövedelmei = Pesti Hírlap, 1918. július 17.

Jobbágy Jenő: Meddő Magyarország. A magyarság veszteségei az ötödik háborús év küszöbén = 1918. július 21.

Galántai József: Az első világháború. Budapest, 1980.

Ian Westwell: Az I. világháború napról napra. Debrecen, 2001.

World Was I casualties = Centre européen Robert Schuman

Háborúk, válságok, diktatúrák demográfiai hatásai. I. A Nagy Háború. Felelős szerk.: Dr. Rácz Attila. Budapest, 2014.

A bejegyzés trackback címe:

https://hat-had.blog.hu/api/trackback/id/tr2814194205

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.