Bécsben a polgármester asszisztálásával, parlamenti verekedéssel, pogromhangulattal párosulva nyilvánult meg az antiszemitizmus 1918 nyarán. Itthon a lassan már rendszeressé váló parlamenti „zsidózáson” túl Prohászka Ottokár püspök lépett fel az antiszemita propaganda legismertebb képviselőjeként – azaz az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság előtt is már erősödöttek az ilyen nézetek. Az is egyértelmű, hogy a politikai elit szította a hangulatot. A bécsi városvezetők, a Reichsrat-képviselők és a magyar honatyák célja az volt, hogy a bűnbakkereséssel elhárítsák a háborús veszteségekért és a mérhetetlen szenvedésért viselt felelősséget. 

SZEGŐ IVÁN MIKLÓS CIKKE

Az antiszemitizmust a magyar közvélemény egy része manapság az első világháború befejeződése utáni periódushoz köti. A zsidóellenes kirohanások elszaporodását, felerősödését egyesek összekapcsolják a háborút közvetlenül követő forradalmi időszakkal, de legalább is 1919-től számítják. Valójában az antiszemita áramlat még a háború alatt kezdett erősödni, s például Bécs esetén napra pontosan megmondható, hogy a politikai antiszemitizmus mikor és hol váltott ki a tömegekben pogromhangulatot: 1918. június 17-én délelőtt, a Városháza előtt. A világháború utolsó évének tavaszán-nyarán Magyarországon is egyre több parlamenti vitában került szóba a „felekezeti kérdés”, és ezek a viták időnként nyílt „zsidózásba” torkollottak. Ennek oka Bécsben és Budapesten is nyilvánvaló: a háború végén az antiszemitizmus élesztgetése a bűnbakkeresésre szolgált, arra, hogy az uralmon lévő politikai elit ezzel hárítsa el magáról a felelősséget a háborús szenvedésekért.

Az 1918 júniusában történtek értelmezéséhez röviden fel kell villantanunk a Monarchia akkori állapotát. Bécsben ezekben a hetekben már minimálisra, kilenc dekára csökkentették a jegyre kapható kenyérfejadagot, és egész Ausztriában általános volt az élelmiszerhiány. Pesten az előző hetekben karhatalommal rendszabályozták meg a „zsírácsorgó” nőket, azaz a zsírjegyekkel sorban állókat.

Az élelmiszerhiány mellett (ami a Monarchia nyugati felét súlyosabban érintette, mint a keletit) Ausztriában és Magyarországon is lázongtak a katonák. Több tucat városban, helyőrségben voltak zendülések, különösen azután, hogy Oroszországból kezdtek visszatérni a korábbi hadifoglyok, akiket döntően az olasz fronton akartak bevetni, de akik már nem akartak harcolni.

A harmadik tényező a nemzetiségek elégedetlensége, elszakadási törekvése volt, ami a csehek esetében volt talán a legnyilvánvalóbb: egyes – átállt hadifoglyokból álló – cseh alakulatok júniusban immár Olaszországban is feltűntek az antant oldalán, a Monarchia ellenében.

A negyedik faktor a közelgő katasztrofális katonai vereség volt, amit ekkor még nem lehetett pontosan előre látni, és sokan még mindig abban bíztak, hogy egy „igazságos” és önmérsékletről tanúskodó békekötéssel elkerülhető lesz a legrosszabb. Ám a balkáni fronton, Albániában a franciák törtek előre, a törökök a Közel-Keleten veszítettek folyamatosan pozíciókat, az olasz fronton az osztrák–magyar csapatok akciója fulladt kudarcba és katasztrofális vereségbe júniusban – bár ez még éppen akkor nem vált nyilvánvalóvá, amikor az antiszemita bujtogatás felerősödött és a pogromhangulat felütötte a fejét Bécsben.

Megismételjük: katonailag ekkor még nem lehetett a vereséget biztosra venni. Ám a milliós nagyságrendű, frissen érkezett amerikai csapatok franciaországi bevetése után nem kellett széles látókörű hadvezérnek lennie senkinek sem ahhoz, hogy belássa: az első világháborút a központi hatalmak nem nyerhetik meg.

Ebben a helyzetben, az egyre kilátástalanabb háború folytatódásakor nagygyűlést hirdettek június 17-én a bécsi Városházánál. A délelőtti népgyűlést a korabeli lap, Az Est szerint az „osztrák-németek” tartották, akiket nyugodtan nevezhetünk akár nacionalistáknak is. Erről a budapesti újság 1918. június 18-án számolt be, a következőképpen: „akik a városházára be nem fértek, azok számára két más helyen tartottak külön népgyűlést. A városházán, ahol több ezer ember jelent meg, Wolff képviselő nyitotta meg a népgyűlést. A megnyitó beszédet dr. Weiskirchner polgármester, a gyűlés tiszteletbeli elnöke tartotta. Rámutatott arra, hogy az ausztriai németeknek nemcsak az ellenség ellen kell küzdeni, hanem hazaáruló belső elemek ellen is. Ausztriának ezért is fontos a németekkel való szövetség és az erélyes belső rendcsinálás.” Itt arra utalhatott a polgármester, hogy ezekben a hetekben az Osztrák–Magyar Monarchia és Németország között egyre szorosabb gazdasági együttműködés alakult ki, amelynek során körvonalazódott a regionális gazdasági hegemóniára való német törekvés a Mitteleuropa-terv jegyében.

weiskirchner.PNG

Richard Wiskirchner

Weiskirchner annak a Karl Luegernek a politikáját folytatta, aki polgármesterkétn Bécs fejlődésének meghatározó alakja volt 1897 és 1910 között. Az 1910-ben elhunyt Lueger regnálásának azonban volt egy sötét oldala is: a „zsidókérdés” felvetése. Az eredetileg liberális hátterű városvezető antiliberális és antiszemita várospolitikát folytatott Bécsben a kispolgárok és az alsópapság megnyerésére. A magyarfóbiás Lueger hatott egyesek szerint Hitlerre is, aki az ő polgármestersége alatt egy ideig Bécsben tartózkodott.

lueger.PNG

Karl Lueger

1918 júniusában a városházi népgyűlésen mindenesetre Weiskirchner bécsi polgármester után Pacher képviselő szólalt fel, aki éles kirohanást intézett a csehek és a délszlávok ellen. Az Est szerint azt hangsúlyozta, hogy „a németek minden eszközzel, ha kell, erőszakkal is, meg fogják akadályozni egy cseh-tót állam alakulását.” Erre Kunschak tartományi bizottsági tag kontrázott rá. Az Est szerint az ő felszólalása még „nagyobb izgalmat keltett”, mivel „nem elégedett meg a csehek és a délszlávok elleni támadással, hanem megragadta az alkalmat arra is, hogy élesen kikeljen a zsidók ellen”. Kijelentette: „nemcsak a cseh és szláv törekvések ellen, hanem a zsidóság spekulációs szelleme, ellen is kell küzdeni.” A korabeli tudósítás szerint Kunschak így folytatta: „Ez a szellem az oka annak, (…) hogy a pénz értéke állandóan csökken.” Óriási hazudott ezzel Kunschak, hiszen az inflációt a háború alatt a kormányok gerjesztették a fedezetlen pénzkibocsátással. Az inflációs pénznyomtatással az állam a háború kiadásait finanszírozta. Mivel pedig pénzből sok, áruból pedig kevés volt, így az inflációt a hiánygazdaság is gerjesztette. Kunschakot persze az igazság nem nagyon érdekelte, ő a „zsidóság spekulációs szelleméről” szónokolt tovább, és beszéde alatt Az Est szerint „a hallgatóság sorából sokan azt kiáltották közbe, hogy pogromokat kell rendezni a zsidók ellen”.

Ezekben a napokban nemcsak Bécsben kezdett feszültté válni a hangulat, és nemcsak az osztrák fővárosban váltak potenciális célponttá a zsidók. A 8 Órai Újság arról számolt be Zsidópogrom Varsóban és Łódźban című cikkében (az írás tartalma szerint a cím túlzásnak minősíthető), hogy a berlini Vossische Zeitung értesülése szerint „Varsó és Łódź minden utcájának sarkán plakátok jelentek meg, amelyek félreérthetetlen módon zsidóellenes pogromra szólítják fel a lakosságot”.

Pogromról nem számolt be ezek után a magyar sajtó a bécsi hírekben, de egy parlamenti verekedésről igen. Mindez azután történt, hogy a bécsi Reichsratot, a birodalmi gyűlést – ez a Monarchia osztrák felének törvényhozása volt – négy hónap után ismét összehívták. (A korábbi tanácskozások értelmüket vesztették, ugyanis a kormány nem igazán tudta biztosítani a többségét, a nemzetiségi követelések egyre erősödtek és a nemzetiségi képviselők gyakorlatilag megbénították a törvényhozás munkáját.) A verekedés ezen a négy hónap után összehívott – és amúgy is botrányokkal tarkított – ülésen történt: Jerzabek keresztényszocialista képviselő éppen az élelmezési viszonyokat és a zugkereskedelem terjedését panaszolta fel. A Budapesti Hírlap szerint azonban „[b]eszéde alatt verekedésre került a sor. Jerzabek elmondotta, hogy a városházán tartott nagygyűlésen kiaszott embereket látott. Van azonban egy vidéke Bécsnek: a Ferenc József-rakpart és a Schottenring, amely este 10 óra után zsidókkal telik meg, akik jüdliznek és meghíztak. Ezek terjesztik a hamis híreket.” Erre Reitzes képviselő közbeszólt: „Csak terjesztenék!” Steinhaus képviselő erre így replikázott: „Krakéler! Pogromra izgat!” Erre a Budapesti Hírlap szerint „több keresztényszocialista képviselő Steinhausra vetette magát. Steinhaust Parrer képviselő le akarta ráncigálni a padról. Sever és Kratochwill képviselők választották őket szét”. (A keresztényszocialisták a már említett, 1910-ben elhunyt Lueger pártja voltak.) Közben Reitzes képviselő kiabált: „Ne beszéljen bolondságokat! Talán a zsidók hozták be a spanyol betegséget is? Ön pogromra akar izgatni!” (Reitzes itt a spanyolnátha-járványra utalt, amelyben 1918-ban Bécsben 6-8 ezer ember halt meg, de világszerte az első világháború után legalább 15 millió ember vesztette életét a fertőző kórban.) Reitzes beszólására Steinhaus így válaszolt: „Szemtelenség kell hozzá, hogy az ember így beszéljen!” A Budapesti Hírlap szerint csak hosszú idő múlva állt helyre a rend, és Jerzabek csak ezután folytathatta a beszédét.

A budapesti parlamentben augusztusban hasonló „szellemű” – ha ebben az esetben használható ez a kifejezés – vita folyt az úgynevezett „katonai ellátási javaslat” képviselőházi tárgyalásakor. (Ez a javaslat a leszerelő katonáknak adandó segítségről szólt többek között.) A Népszava augusztus 7-i tudósítása szerint Farkas Pál képviselő „sötét perspektívát lát társadalmi téren. Rendszeres, a sajtóban is féktelenül megnyilatkozó felekezeti izgatást lát”. Erre Fényes László, Az Est híres újságírója, a nem sokkal korábban képviselővé választott politikus megjegyezte: „A sajtóra ezt nem lehet mondani.” Mire Farkas úgy válaszolt: „Nem arra a sajtóra gondol, amelyhez Fényes tartozik”, hanem arra, amelyik „már pogromokra célozgat”. (Itt alighanem a Prohászka Ottokár katolikus püspök és a Népszava között elmérgesedett vitára utaltak a képviselők. Erről az ügyről korábban már írtunk az Elsovh.hu-n.)

Ezután a vita a „galíciaiakról” folyt, akik ekkoriban azon zsidó felekezetűeket jelentették, és akik a Monarchia osztrák feléből, a galíciai területekről érkeztek Magyarországra. Huszár Károly képviselő szerint a „galíciaiak” több mint 30 ezren voltak 1918-ban Budapesten. Huszár később magyar miniszterelnök lett, ekkoriban viszont még a Népújság szerkesztője volt. Ez a lap 1918. június 16-án (majdnem egy időben a bécsi antiszemita népgyűléssel) Prohászka székesfehérvári püspököt dicsérte, többek között a „zsidóság vagyonosodásának” felvetéséért – erről Monori Áron tanulmánya szól. Farkas azt mondta erre a vitában, hogy „a galíciaiak dolgában egyetértünk, de nem erről van szó, hanem arról, hogy vannak, akik nagy izgalmat keltenek a népben, hogy azután azt felekezeti úton levezessék, a háború minden ódiumát egy felekezetre, a zsidókra hárítva át”. Huszár szerint viszont ezt „senki sem teszi”. Farkas azonban tovább bizonygatta: „Az izgatás igenis folyik, antiszemitizmust akarnak csinálni az országban. Az ilyen áramlatokkal szemben a kormánynak a legerélyesebben kötelessége föllépni. Akkor, amikor látjuk a bajokat, tökéletesen elhibázott politika, hogy felekezetet felekezet ellen izgassanak és a bajokat egyoldalú felekezeti célokra használják ki.”

Juriga Nándor, a szlovák nemzetiségű pap-képviselő viszont kijelentette: „kár az ördögöt a falra festeni. Az antiszemitizmustól nem kell félteni a zsidókat. Farkas Pál nem védi őket meg, sem Huszár Károly nem árt nekik. Megvédik azok magukat, van azoknak magukhoz való eszük. A lap hozzátette Jurigáról: „A zsidó fajt nemzetiségnek tartja, mint a románokat vagy a szlávokat.” A vitához Sztranyavszky Sándor is hozzászólt, aki az 1930-as években, Gömbös Gyula miniszterelnöksége idején az egységes kormánypárt elnöke lett. Szerinte „a zsidóság ellen a hangulatot azok a zsidók csinálják, akik nem tudják, mit szabad csinálni és mit nem. A zsidóságban nagy erény az összetartozandóság érzése, amely előtt tisztelettel kell meghajolni. De ha ezt más térre viszik át, akkor kiváltja azt az érzést, amely miatt Farkas panaszkodott.”

Mindebből látható: a politikai antiszemitizmus a tömegek háborús frusztráltságát próbálta a zsidónak minősítettek ellen terelni. Számos antiszemita klisére bukkanhatunk a visszataszító hangulatú 1918-as parlamenti vitákban. Különösen veszélyes volt Juriga felszólalása, aki nem felekezeti, hanem gyakorlatilag faji alapú megkülönböztetéssel élt.

Felhasznált irodalom:

M. N.: Zsidópogrom Varsóban és Łódźban = 8 Órai Újság, 1918. június 16.

Az osztrák németek tüntettek a csehek és a zsidók ellen = Az Est, 1918. június 18.

Botrány az osztrák Reichsratban. = Budapesti Hírlap, 1918. július 17.

A katonai ellátási javaslat = Népszava, 1918. augusztus 7.

Földvári Zsuzsa: „A magyar zsidókat még a magyaroknál is kevésbé szeretem” = HVG Online, 2010. április 6.

Monori Áron: A numerus clausus és a magyar katolikus sajtó 1919–1920 = Médiakutató, 2003 nyár.

Karl Lueger = Wikipedia

Richard Weiskirchner = Wikipedia

Sztranyavszky Sándor = Magyar Életrajzi Lexikon

A bejegyzés trackback címe:

https://hat-had.blog.hu/api/trackback/id/tr9614075255

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lusuka 2018.06.27. 06:45:36

Nagyszerű pénzkereseti lehetőségek, fotózással, forditással, sorozat és kép feltöltéssel, facebook profillal és minden mással: www.internetespenzkereses.info/