Az I. világháború már majdnem negyedik éve tombolt, 1918 áprilisában zajlott az utolsó nagy német offenzívasorozat a nyugati fronton (amibe Németország belerokkannt), Bécsben pedig a Monarchia utolsó nagy támadását tervezgették Olaszország ellen – ebbe pedig az egész dualista állam bukott bele utóbb. Mindeközben szinte ártalmatlannak tűnt egy megjegyzés, amit az Osztrák–Magyar Monarchia közös külügyminisztere, Ottokar Theobald Otto Maria Graf Czernin von und zu Chudenitz engedett meg magának – ez azonban az egyik legsúlyosabb diplomáciai válsághoz vezetett a világháború idején.

SZEGŐ IVÁN MIKLÓS CIKKE

Czernin gróf ugyanis 1918. április 2-án találkozott a Bécs élelmiszerellátásával elégedetlen városi tanácsi küldöttséggel. Nem tudni, hogy tulajdonképpen a témát akarta-e elterelni, vagy eleve kifejezetten erre készült-e, de a várospolitikusok panaszaira reagálva megemlítette, hogy a nagy német támadás előtt – amellyel Berlin az antantot akarta békére kényszeríteni – a francia miniszterelnök egy kérdést intézett hozzá.

Czernin így fogalmazott: „Isten a tanúm, hogy az új offenzíva elkerülése érdekében minden lehetőt megkíséreltem. Röviddel a nyugati offenzíva megkezdése előtt Clemenceau azon kérdést intézte hozzám, hogy vajon kész lennék-e tárgyalásokba bocsátkozni, és milyen alapon. Berlinnel egyetértésben tüstént azt válaszoltam, hogy erre hajlandó vagyok, s Franciaországgal szemben semmi más békeakadályt nem látok, mint Franciaországnak Elzász-Lotharingiára vonatkozó igényét. Párizsból azt válaszolták, hogy ezen az alapon tárgyalni nem lehet.”

czernin.PNG

Otto Czernin

Ezután már nem volt más választásunk” – tette hozzá a Pesti Hírlap korabeli, 1918. április 3-i tudósítása szerint a külügyminiszter. Még azt is bizonygatta: „Együtt harcolunk Ausztria-Magyarország és Németország megvédelmezéséért. Hadseregeink bebizonyítják az entente-nek, hogy a franciáknak és az olaszoknak területeinkkel szemben követett aspirációi olyan utópiák, amelyek rettenetesen megbosszulják magukat.” Sőt, erre még rá is licitált: „Bármi történjék is, mi nem fogjuk Németország érdekeit cserbenhagyni, ahogyan Németország sem hagyott magunkra minket. A dunai hűség nem kisebb a német hűségnél.” Az osztrák–magyar külügyminiszter fogadkozása a később kiderült különbéke-tapogatózások fényében igencsak hiteltelenül hangzik. A Monarchia és Franciaország között ugyanis több csatornán is folytak puhatolózások egy esetleges különbéke megkötésére, bár e kapcsolatfelvételek nem mindegyike zajlott a külügyminisztériumon keresztül.

Czernin maga provokálta ki a vitát Clemenceau-val. Megjegyzései ugyanis kínos helyzetbe hozták a francia miniszterelnököt, aki Párizsban bárkit börtönbe csukatott, ha csak a béke esélyéről is szót ejtett, és most éppen a háborús ellenfél nyilatkozta róla, hogy ő puhatolózott az esetleges békelehetőségek iránt. A francia miniszterelnök így előbb csak annyit vetett oda az osztrák–magyar diplomáciai vezetőjének: „Czernin gróf hazudott.” Így kezdődött az a diplomáciai szópárbaj, amelybe az osztrák–magyar külügyminiszter belebukott, de az igazi vesztese maga a Monarchia és annak uralkodója, I. (IV.) Károly lett. A Czernin–Clemenceau-vitában Czernin ugyanis a lehazugozást nehezen tűrte, és nyilvánosságra hozta, hogy 1918 februárjában Revertera gróf (a Monarchia részéről) és a francia titkosszolgálatnak dolgozó Abel Armand őrnagy (maga is grófi méltóságot viselt) tárgyalt egymással a svájci Fribourg-ban. Ez egyébként a korábban, még 1917-ben megkezdett tárgyalások folytatása volt, mert a franciák úgy gondolták, hogy a központi hatalmak gyenge pontja az Osztrák–Magyar Monarchia, és ott sikerülhet az esetlegesen meglévő németellenes érzelmeket kihasználva különbékét elérni Béccsel. Ez legalábbis Michaël Bourlet francia (had)történész álláspontja, és érdekes, hogy szinte csak osztrák és német törekvéseket vizsgál, a magyarokat ennek kapcsán egyszer említi külön, mint akik a dualista államban inkább a németek iránt elkötelezettek.

Az Armand és Revertera közötti tárgyalást dobta be Czernin a francia miniszterelnök hiteltelenítésére. Clemenceau erre azt válaszolta, hogy ezeket a tárgyalásokat jóval korábban Ausztria–Magyarország kezdeményezte. Itt kezdett veszélyes irányt venni a történet a Monarchia és Károly számára is. Ekkor Clemenceau ugyanis már egy sokkal komolyabb ügyre, az úgynevezett Sixtus-kapcsolatra utalt.

1917 tavaszán Károly újabb béketapogatódzásokba kezdett. A császár két levelet adott át Bécsben március 24-én, illetve május 9-én sógorának, Bourbon Sixtus pármai hercegnek. A levelek címzettje Raymond Poincaré francia elnök volt. A belga hadseregben szolgáló herceg közvetítése révén átadott ajánlattal Károly terve az volt, hogy a nyugati antant hatalmakkal békét kötve szabad kezet kapjon a balkáni rendezéshez, illetve az Oroszországgal való tárgyalásokhoz.” A levelekről Czernin is tudott, azok pontos szövegét azonban nem ismerte. Ez azért érdekes, mert Czernin az általa irányított Revertera–Armand tárgyalásokon nem volt hajlandó Elzász-Lotaringia kérdésében a franciáknak engedni. Arra utasította Reverterát, hogy ragaszkodjon ahhoz: ez a terület Németországé marad a háború után is. A Sixtus-levélben azonban nem erről volt szó – ez pár nappal később derült ki –, márpedig ezt Károly saját kezűleg írta. Czernin április 7-én válaszolt Clemenceau-nak: szerinte lényegtelen, hogy ki kezdte a tárgyalást, a lényeg az, hogy Franciaország Elzász-Lotharingiát akarta megszerezni, és ezért kell most a katonáknak nyugaton meghalniuk.

iv_karoly.PNG

IV. Károly

Ez viszont végképp felbőszítette Clemenceau-t: „hivatalos sajtóközleményt hozatott le arról, hogy 1917 márciusában maga Károly császár saját kezű levelében elismerte, hogy Franciaország jogosan formál igényt ezekre a tartományokra”. Erre Czernin április 10-én úgy nyilatkozott, hogy a Károly leveléről szóló kijelentés valótlan. Ám Clemenceau már április 12-én nyilvánosságra hozta az egész Sixtus-levelet. (Az elsőről van szó a két levél közül.) Czernin végül kénytelen volt elismerni a levél valódiságát, miután az uralkodó ekkor már részletesen tájékoztatta, de még mindig azt állította, hogy meghamisították az Elzász-Lotaringiára vonatkozó részeket benne. „Ezt azonban már senki sem hitte el, se ellenség, se barát” – és ezt Czernin is belátta: 1918. április 14-én lemondott. Elődje lett az utódja: Burián István – aki időközben a Monarchia pénzügyminisztere volt.

Az ügyről Az Est 1918. április 14-én (tehát éppen Czernin lemondása előtt) így számolt be: „Az egymást gyorsan követő diplomáciai nyilatkozatok világosságot derítettek Clemenceau-nak arra a kijelentésére, amely szerint Károly király jogosnak ismerte el a franciáknak Elzász-Lotharingiára való igényét. A német császárhoz intézett táviratában Károly király hazugnak bélyegezte Clemenceau állítását, mire Párizsban hivatalos kommünikét adtak ki. Ebben Clemenceau le akarja mosni magáról a hazugság vádját és közzéteszi, hogy Bourbon Sixtus pármai herceg, Zita királyné fivére, 1917 április hónapjában a Monarchia uralkodójától levelet kapott, amelyben királyunk arról ír, hogy Franciaország és a monarchia között, bár háborúban állnak egymással, voltaképpen nincs ellentmondás a felfogásokban és hogy élénk szimpátiával viseltetünk Franciaország iránt és hogy a jövőben elkerülhetjük a hadiállapotnak a visszatérést, amelyért »engem nem érhet felelősség«, - hogy szó szerint idézzük.”

A levél legfontosabb szakasza a lap szerint az, amelyre Clemenceau legelső nyilatkozata utalt :„E célból és hogy ez érzések valódiságát pontosan kifejezzem, kérlek, juttasd tudomására titokban és nem hivatalosan Poincaré úrnak, a francia köztársaság elnökének, hogy én minden eszközzel és egész személyi befolyásom felhasználásával szövetségeseimnél támogatni fogom Franciaországnak Elzász-Lotharingiára vonatkozó igazságos visszakövetelési igényeit.” A levél a pesti lap szerint „Belgium és Szerbia helyreállításának a lehetőségéről” is szólt. Ezt cáfolta tehát Czernin, nem túl nagy sikerrel, többek között azt is hangoztatva, hogy „teljesen magánjellegű levelet írt” az uralkodó, amely „semmiféle megbízást nem tartalmazott” Sixtus herceg számára. Czernin szerint a belga kérdést nem említette a levél és Elzász-Lotharingiára vonatkozóan így szólott: „Én egész személyes befolyásomat érvényesítettem volna az Elzász-Lotharingiára vonatkozó francia visszakövetelési igények javára, ha ezek jogosultak volnának, de nem azok.” Ez az, amit Galántai szerint már senki sem hitt el a külügyminiszternek, így nem meglepő, hogy Az Est cikkének megjelenése napján már le is mondott.

A lemondásról a Friss Újság (utólag visszatekintve nem túl hitelesen, de azért a királyra és Czerninre nézve kellemetlen ügyekre finoman utalva) ezt írta: „Czernin gróf lemondását a Clemenceau-üggyel hozzák összefüggésbe és elsősorban azzal, hogy Czerninnek sem akkor, mikor szenzációt keltő beszédét elmondotta Clemenceau békepuhatolózásáról, sem akkor, mikor először cáfolta meg Clemenceau-nak királyunk meghamisított levelére vonatkozó kijelentéseit, nem volt tudomása arról a levélről, melyet a király intézett az elmúlt év márciusának végén sógorához, Sixtus pármai herceghez. Czernin gróf akkor, amikor április 2-án a bécsi községtanács előtt tartott beszédében leleplezte Clemenceau kétszínű politikáját, nem számolt azzal a lehetőséggel, hogy a leleplezett Clemenceau szorongatott helyzetében a hamisítás fegyveréhez fog nyúlni. A nyilvánosságra került okmányokból már eddig is kiderült, hogy Clemenceau meghamisította, mégpedig legfontosabb részleteiben királyunk levelét, de az affér folyamán kényes mozzanatok merültek fel, melyekből a külügyminiszter mint az uralkodóház minisztere és a külügyek vezetője levonta a következtetést.”

Ma már tudjuk, hogy nem Clemenceau hamisított, de a Friss Újság – úgy tűnik – kénytelen volt elfogadni a bukott Czernin verzióját, még akkor is, ha éppen ez a cáfolat volt az egyik oka Czernin távozásának. A cáfolatok azonban nem mentették a Monarchia megrendült helyzetét, amelyet a Sixtus-levél nyilvánosságra kerülése után Ormos Mária így foglal össze: Károly császár és király „az 1918. április 12-i francia publikáció következtében minden hitelét elvesztette Berlinben. Ennek következményeként a németek többé nem voltak hajlandóak elismerni Ausztria–Magyarország jogát még arra a lengyel területre nézve sem, amelyet ténylegesen birtokolt, […] kikényszerítették, hogy az osztrák kormány aláírjon egy okmányt a német-osztrák vámunió létesítéséről, és elvileg ahhoz is megszerezték a hozzájárulást, hogy közös hadsereget állítsanak fel.” Ormos hozzáteszi: Bécsben „komoly körökben is attól kezdtek tartani, hogy a német hadsereg egy napon megjelenik az osztrák fővárosban”.

Mindez tehát a Monarchia helyzetének megrendüléséhez, egyoldalú német függéséhez és így az antant szemében „szükségtelenné válásához” vezetett. A Nyugatnak addig volt szüksége a Monarchiára, amíg az ellensúlyt képezhetett volna Németországgal szemben. A Czernin-botrány viszont még jobban Berlin érdekeltségi körébe sodorta a dualista államot. Bár a németek tudtak a Monarchia béketapogatózásairól, a Sixtus-levél tartalma őket is meglepte. Czernin április eleji beszéde végeredményben a központi hatalmak gyengüléséhez és egymás iránti bizalmának megtöréséhez járult hozzá.

Felhasznált irodalom:

Czernin a román békéről és a cseh hazaárulókról = Pesti Hírlap, 1918. április 3.

Károly király és Sixtus herceg béke-levelezése francia parlamenti bizottság elé kerül = Az Est, 1918. április 14.

Elfogadta a király Czernin lemondását = Friss Újság, 1918. április 16.

Ligeti Dávid Ádám: A Monarchia béketörekvései 1917–18-ban Arz tábornok emlékiratainak tükrében. In: Nemzetek és birodalmak. Diószegi István 80 éves. Szerk.: Majoros István. Budapest, 2010. 393–406.

Michaël Bourlet: Le deuxième bureau et la diplomatie secrète: les négociations Armand-Revertera de 1917. = Guerres mondiales et conflits contemporains. 2006/1. 33–49.

Galántai József: Az első világháború. Budapest, 1980.

Ormos Mária: Világháború és forradalmak 1914–1919. Magyarország története 17. Főszerk.: Romsics Ignác. Budapest, 2009.

A bejegyzés trackback címe:

https://hat-had.blog.hu/api/trackback/id/tr6013830682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.