Megindult a nyugati nagy embermészárlás” – ezt a címet adta a Népszava 1918. március 22-én tudósításának, amelyben az előző napi német offenzíváról számolt be. Ez a hadművelet Franciaország területén, de elsősorban brit csapatokat célzott meg. Az offenzíva az utolsó nagy német támadássorozat kezdetét jelentette, amely júliusig tartott, de a végső német győzelmet nem érte el, csak a központi hatalmak összeomlását gyorsította fel.

SZEGŐ IVÁN MIKLÓS CIKKE

A Népszava március 23-án így írt a német „Michael” offenzíváról, amelyet a britek „Szent Mihály arkangyal” néven emlegettek később: „Megindult tehát – amint mondják – a végső, a döntő harc. A belga tengerparttól a svájci határig húzódó több száz kilométeres fronton működésbe hozták a tömeggyilkolásnak legkipróbáltabb, legrafináltabb eszközeit”. A német vezérkar előző esti jelentését is idézi a Népszava: az Arras környéki csatában 16 ezer foglyot és kétszáz ágyút zsákmányoltak Ludendorff és Hindenburg katonái, akiket a korabeli hírek szerint osztrák–magyar tüzérség is támogatott.

A Népszavának igaza lett: ez volt a végső, a döntő harc. Németország mindent egy lapra tett fel: kimerült hadseregét még most az egyszer támadó hadműveletre is be tudta vetni. De több tartaléka már nem volt. Az offenzíva elakadása tehát a háború elvesztését is jelenthette, ezt a németek jobban tudták, mint az antant, amelynek hatalmai még legalább egy évig, 1919-ig elhúzódó háborúval számoltak.

nyugati_front.PNG

A nyugati front 1918-ban

De nézzük, mit írt a Népszava március 23-án a központi hatalmak, pontosabban Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia nagy nyugati offenzívájának előzményeiről, a március 3-i breszt-litovszki különbékéről: „Alig három hete, hogy a középhatalmak megkötötték Oroszországgal a békét, jött a hír, hogy Nyugaton megindult a véres nagy tusakodás. Amikor megkezdődtek a béketárgyalások, még reménykedhettünk abban, hogy ha Keleten sikerül a megegyezés, közelebb jutunk az általános békéhez.”

Ám a remény hiábavaló volt. A Népszava hivatkozik rá, hogy a Lenin vezette Népbiztosok Tanácsa – amelyet itthon egyszerűen bolsevik kormánynak hívtak – felhívást intézett az antanthoz, hogy kezdjenek béketárgyalásokat, ezt a nyugati hatalmak elutasították. Az osztrák–magyar külügyminiszter lapja szerint – amit a Népszava idézett – így a központi hatalmak „miután a háború megfékezéséhez vezető minden eszközt kimerítettek, a megegyezéshez nyújtott kezüket visszautasították: kénytelenek a kardot segítségül hívni és a fegyverrel kiküzdeni a békét”.

Március 24-én már a Pesti Hírlap diadalmas címeit lehetett olvasni: „A franciaországi nagy csata első része befejeződött”, illetve alcímben: „Az angol hadsereg jelentékeny részét megverték a németek”. A lap szerint eddig huszonötezer foglyot ejtettek, negyven ágyút és 300 gépfegyvert zsákmányoltak. „Nos, felség, ezzel a kezdősikerrel meg lehetünk elégedve” – fordult Hindenburg tábornok II. Vilmos német császárhoz a Pesti Hírlap szerint. Hindenburg már nemcsak a császárhoz, hanem „az Arras, Cambrai és St. Quentin között megindult támadó csata főparancsnokához” is szólt ezzel. Ugyanis Vilmos császár „a nyugati rettentő csata látható fővezére” lett a lap szerint, amely kiemelte: a harcok megkezdése, 1914 óta „egyetlen egyszer sem történt meg, hogy Vilmos császár valamely hadműveletért személyes felelősséget vállalt volna; ebben a kivételes külsőségben is kifejezésre jutott a nyugati fronton megkezdett német offenzíva sorsdöntő jelensége”.

A császár nem véletlenül vállalta el a fővezérséget: sikert, sőt győztes háborút szimatolt – elég rossz érzékkel. John Keegan szerint a „Kaiser olyannyira örült az offenzíva előrehaladásának, hogy március 23-án »győzelmi« szünetet adott a német iskolás gyerekeknek, és kitüntette Hindenburgot a Vaskereszt »Aranysugarakkal ékesített« Nagykeresztjével, amelyet utoljára Blüchernek adományozott porosz uralkodó Napóleon legyőzéséért 1815-ben”. Csakhogy a német császár elsiette a kitüntetések osztogatását.

A Pesti Hírlap is hiába írt március 26-án „A német glória” címmel vezércikket, amelyben így fogalmazott: „alig múlt el negyvennyolc óra a német támadás megkezdése óta, már bekövetkezett az ellenségek nyugati frontján is a nagy visszavonulás, az ijedt futás, a teljes vereség.”

Teljes vereségről azonban szó sem volt, gyors – és átmeneti – német sikerről azonban igen. De mi is történt 1918. március 21-én, a német támadás napján, a „Szent Mihály arkangyal” (Michael) hadművelet kezdetén? Erről az angol hadtörténészt, John Keegant érdemes felidézni, aki a brit sereg első valódi kudarcáról írt az első világháborúban: „Hetvenhat első osztályú német hadosztály összpontosított tömegben vetette rá magát huszonnyolc, egyenlőtlen minőségű brit hadosztályra.” A németek 80 kilométeres arcvonalon indultak meg. A „természetes párába gázgránátok klórja, foszgénje és könnyfakasztó gáza vegyült. A mérges gázokat gyilkos dózisban alkalmazták, a könnyfakasztót ingerlő hatása miatt, hogy a brit gyalogságot gázálarca levételére késztessék”. Ötórás zárótűz után támadásra indultak a német rohamosztagok, és benyomultak „a kába védők állásaiba”.

nemet_tank.PNG

Német tank 1918-ban

A német támadás harcászati újdonsága volt, hogy a tűzhenger után mélyen lépcsőzve haladt a gyalogság támadása. „A legelöl haladóknak nem volt feladata az árkokban és bunkerekbe megbúvó ellenséges erők megsemmisítése, nekik az ellenállást kellett leküzdeniük, s azonnal tovább nyomulni. Új módszer volt az is, hogy a támadó gyalogság – a hiányzó tankokat pótolva – aknavetőket és könnyen mozgatható lövegeket vitt magával.” Az új német harcászati módszer révén a gyalogságnak a nehezen leküzdhető ellenfelek felbukkanásakor nem kellett a nehézkes tüzérségre várnia. Ez az új módszer azonban óriási tartalékokat igényelt volna, ehhez pedig már nem volt meg Ludendorff megfelelő ereje, de kevés volt a motorizált csapattest is a mozgóháborúhoz.

Az antant fölénye e harcok során nyolcvanszoros volt a tankokat tekintve: 800 tankjuk volt a németek 10 harckocsijával szemben. Más téren is komoly fölényben voltak az angolok és franciák: 4500 repülőjük volt Ludendorff 3670 gépével szemben, és 18 500 lövegük volt a 14 ezer némettel szemben. Mindazonáltal március 21-én estére a brit sereg elszenvedte „első igazi vereségét” az 1914 óta tartó lövészárok-hadviselésben: egy 31 kilométeres arcvonalon elesett az első vonal. Két kivétel volt: az egyik ponton a Dél-afrikai Dandár, a másikon a Leicestershire-i Ezred egyes egységei tartották magukat, miközben a fő védőövbe is bejutottak a németek.

Összesen több mint hétezer brit gyalogos esett el és 21 ezer katona esett fogságba. „A Szent Mihály arkangyal hadművelet első napja kétségtelen német győzelmet hozott” – írja Keegan. Ám a német halottak száma több volt, mint a brit: tízezernél is többen estek el közülük. A sebesültek aránya pedig majdnem háromszoros volt: a britek tízezres számával szemben 29 ezer német szenvedett sérülést. Vagyis a német offenzíva már egy eleve kimerült hadsereget tizedelt meg. A taktikai sikert pedig végül nem sikerült stratégiai győzelemre váltaniuk a németeknek. Rossz irányba támadtak tovább, nem a brit és a francia hadsereg közé vágtak éket, hanem a területszerzésre koncentráltak, de eközben olyan területre tévedtek, amely már évek óta háborús övezet volt. A Somme-nál valóságos akadálymezőn kellett áthaladniuk, miközben a kiéhezett német katonák fosztogatni kezdték a hátrahagyott brit raktárakat. (A briteket ugyanis nem sújtotta olyan blokád, mint amilyen a németeket az antant részéről.) Albrecht von Thaer német ezredes feljegyezte, hogy egész német hadosztályok „zabálták tele magukat és itták le magukat a sárga földig”, így már nem sikerült „tovább erőltetniük a létfontosságú támadást”.

A lelassuló német offenzíva ráadásul hirtelen meglepő ellentámadásba futott bele: április 4-én a britek Amiens előtt ellentámadást indítottak az Ausztrál Hadtesttel, és Keegan szerint „másnap a német hadvezetőség felismerte, hogy a Szent Mihály arkangyal hadművelet kifulladt”.

Közben április elején az antant egységes főparancsnoki tisztet kreált: március 26-ától már Foch marsall koordinálta az angol és a francia csapatokat, de április elején már az amerikaiak fölött is átvette az irányítást, április 14-én pedig a franciaországi szövetséges csapatok főparancsnoka lett. Így az antant sikeresen áthidalta a bizonytalankodó Pétain – aki nem küldött időben segítséget az angoloknak a március 21-ei német támadás során – és a vele (amúgy jogosan) vitatkozó brit Haig tábornok közötti ellentétet. (Pétain a második világháború idején, Hitler sikeres támadása után, 1940–1944 között egy kérészéletű francia bábállam, a Vichy-rendszer élén állt.)

A britek, franciák és amerikaiak 1918. április 3. után így már jobban koordinálták csapataik mozgását, és lassan ugyan, de fölénybe kerültek a nyugati fronton. A németek ezek után még több hiábavaló offenzívával próbálkoztak, de fő céljukat nem tudták elérni: még az amerikai csapatok tömeges bevetése előtt békére kényszeríteni az antantot. Keegan erről így ír: a németek átmenetileg még erőfölényt tudtak teremteni azáltal, hogy keleten haderejük nagy része felszabadult az oroszokkal kötött különbéke után. Párizs felé támadtak, és a német „túlerő igen jelentős volt”. „Ludendorff 192 hadosztályt tudott felvonultatni nyugaton az antanthatalmak 178 hadosztályával szemben. Köztük volt a hadsereg eredeti elitjének a zöme, a gárda, a vadászok (Jäger), a poroszok, a svábok és a bajorok java.” Ám Keegan hozzáteszi: 1918-ra „valamennyinek a személyi állománya nagy arányban tartalmazott a háború alatt pótlásként, majd a pótlás pótlásaként kapott katonákat, hiszen egyes gyalogezredek már az állománytábla szerinti létszámuk száz százalékát meghaladó emberveszteséget szenvedtek”. Bár Nagy-Britannia és Franciaország embertartalékai is kimerültek, az amerikaiaké nem, hiszen ők ekkor még csak „gyülekezőben” voltak, de már tudni lehetett, hogy milliós nagyságrendet képviselnek.

A március 21-i német offenzíva végül negyedmilliós német veszteséget okozott. Ludendorff április 4-én fújta le a támadást, amely Amiens városánál akadt el. Galántai szerint „a német támadás az eredetileg szándékolt célt nem érte el, noha jelentős területi nyereségre tett szert”. A siker így átmeneti jellegű volt, a németek még több offenzívát indítottak, egészen addig, amíg júniusra teljesen ki nem merítették tartalékaikat. Kisebb-nagyobb területeket szereztek még, de stratégiai győzelmet nem értek el. Csak idő kérdése volt az összeomlás, hiszen nehezen védhető területeket foglaltak el, ahonnan vagy vissza kellett volna vonulniuk, vagy tovább támadniuk. Így végül a legrosszabb megoldást választották: kivártak, majd júliusban még megindítottak egy utolsó (ötödik) nagyobb támadást, de az már taktikai sikert sem hozott. Erre az antant ellentámadással válaszolt, ami végül a nyugati hatalmak számára kedvezően döntötte el az egész háborút. A német hadsereg „fekete napja” augusztus 8-án jött el, az amiens-i csatában, majd szeptemberig az összes tavaszi német hódítást visszaszerezték. Az antant augusztusra már kétszeres erőfölényt biztosított magának, a németek pedig tudhatták (bár még ekkor sem ismerték be), hogy elvesztették a háborút. A német császár november 10-én Hollandiába menekült, a fegyverszünetet pedig csak november 11-én írták alá.

Felhasznált irodalom:

Megindult a nyugati nagy embermészárlás = Népszava, 1918. március 22.

Tizenhatezer foglyot, 200 ágyút zsákmányoltak a németek a nyugati fronton = Népszava, 1918. március 23.

A franciaországi nagy csata első része befejeződött = Pesti Hírlap, 1918. március 24.

A német glória = Pesti Hírlap, 1918. március 26.

Bapaume, Péronne, Nesle, Chauny a németeké = Pesti Hírlap, 1918. március 26.

Nagyobb angol-francia erők támadása St. Quentin előtt = Pesti Hírlap, 1918. április 3.

Galántai József: Az első világháború. Budapest, 1980.

John Keegan: Az első világháború. Budapest, 2014.

A bejegyzés trackback címe:

https://hat-had.blog.hu/api/trackback/id/tr6013787212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.