A közismert városi legenda alapján állíthatjuk, hogy a trianoni döntés új, negatív megvilágításba helyezte Georges Clemenceau alakját. Ám 1917 novemberében, kilenc nappal az oroszországi bolsevik hatalomátvétel után, amikor másodszor került kormányra a francia politika doyenje – aki ekkor már 76 éves volt –, még nem az utálatos menye miatti magyargyűlöletéről szóltak a hírek. (A trianoni békeszerződés magyarok számára igazságtalan döntéseit később ugyanis azzal is próbálták magyarázni, hogy a Versailles-ban kulcsszerepet játszó francia politikus fiának egy galántai magyar hölggyel, Michnay Idával kötött és felbomlott házassága miatt gyűlölte meg a magyarokat.)

TAKÁCS RÓBERT CIKKE

1917 őszén Az Est inkább logikus és racionális döntésként értékelte a radikális-szocialista politikus kinevezését. „A háborúsokból, a mai politikai rendszer embereiből Clemenceau a legnagyobb, a legelhasználatlanabb, az egyetlen, az utolsó; ki is merne utána a régi politikával tovább kísérletezni? Utána az özönvíz, vagy a béke.” – állapította meg a francia kultúrát és politikát jól ismerő, a Nyugatban is rendszeresen publikáló író, Kádár Endre. Sőt, kiemelte, hogy a háború – illetve az azzal járó, soha nem tapasztalt veszteségek és hátországi nélkülözések – felfalták, elhasználták a politikai derékhadat. Sehol már az 54 éves René Viviani, az 55 éves republikánus-szocialista párttársa, Aristide Briand, vagy az 55 éves Louis Barthou – bár utóbbi kettő a Nagy Háború után még fontos szerepet játszott hazájában és Európában.

clemenceau.PNG

Georges Clemenceau 1917 novemberében. Forrás: Library of Congress/wikipedia

Kádár Endre egyenesen a nemzeti hősként tisztelt német tábornok, Paul von Hindenburg mellé helyezte az agg franciát: „Hindenburg és Clemenceau úgy állanak ma szemközt, mint a két nagy nemzet jellemének legtisztább inkarnációi. Két öregember, hibátlan erejükben mintegy kortalanul; ők nemzetük maximális lehetőségei…”

Az Est cikke így előrevetítette – lehetséges kimenetelként – a háború elvesztését is. A szerző ugyanis úgy ítélte meg, hogy Clemenceau hajthatatlan személyisége képes lehet összefogni nemcsak a francia belpolitika szembenálló erőit, de a saját külön érdekeik miatt csikorogva együttműködő szövetségeseket is. Ez pedig döntő lehet – az antant javára. Különösen, ha Oroszország kiesése után időt nyernek, míg – a háború kitörésekor az európaiakkal való összevetésben jelentéktelen hadsereget fenntartó – Egyesült Államok ténylegesen beszáll a küzdelembe: „A háború áll, áll a francia fronton, a tengeren s meglássuk, ki bírja tovább. Nem ütközeteket kell nyerni, hanem kitartani tudni: ez a győzelem!”

Az Est nem volt teljesen egyedül. A Pesti Napló is tisztelettel beszélt a „félelmetes” Clemenceau-ról, akit már korábban is kedveltek, mikor az antant hadseregeinek teljesítményét kritizálta. „A kamara folyosóján Clemenceau-t tigrisnek szokták nevezni, azért a négy vagy öt kormányért, amelyet ő buktatott meg. Az öreg tigris most Németországot akarja felfalni.” Tegyük hozzá, az a négy-öt kormány más számítások szerint megvolt kilenc is. A lap hangsúlyozta, hogy a radikális, köztársaságpárti Franciaország sorsának alakulását Clemenceau három ponton is döntően befolyásolta. Elsőként a porosz- francia háborút követően, az akkor még csak a harmincas éveiben járó, Amerikát járt, orvos végzettségű képviselő-publicista határozott fellépése is hozzájárult a monarchista kísérletek visszaveréséhez. Másodszor a liberális reformok következetes képviseletéért kapott dicséretet – hiszen a századforduló táján zajlott Franciaországban a konzervatívok és radikálisok között az az ádáz küzdelem, amelynek tétje az egyház és az állam következetes szétválasztása volt. Harmadszor a szintén ebben a keretben értelmezhető Dreyfus-ügy kapcsán tanúsított magatartását emelték ki: az ártatlanul árulással vádolt zsidó származású katonatiszt mellett kiálló nevezetes Zola-cikk, a J’accuse… ! Georges Clemenceau lapjában, a LAurore-ban jelent meg. Ráadásul a Pesti Napló olyan államférfiként mutatta be, akit nem befolyásol kicsinyes hatalomvágy, és aki könnyű szívvel és biztos többsége ellenére mondott le 1906 és 1909 közötti miniszterelnökségéről – hogy aztán körbeturnézza az Egyesült Államokat. Sőt, a Pesti Napló a Panama-botránybeli érintettsége alól is felmenti – pedig emiatt még első miniszterelnöksége előtt bő egy évtizedre kiszorult a francia politikából.

A Pesti Napló ezeken túl a politikus egy színdarabjára is utalt, amelyet Clemenceau 1901-ben, a Dreyfus-ügy idején írt, és amelyet 1906-ban – Heltai Jenő fordításában – Budapesten is előadtak. Az újságcikk szerzője, Feleky Géza úgy ítélte meg, hogy a kínai környezetben játszódó Boldogság fátyola című egyfelvonásos dráma újra aktuálissá vált, ám azt immár világháborús értelmezési keretbe helyezte: „Clemenceau drámájában világtalanul és boldogan él egy kínai mandarin. De egy európai orvos meggyógyítja a vak szemet. A mandarin lát, meglátja az emberek csúf hálátlanságát, rút önzését: és visszasóhajtja vakságát. Ilyen vak mandarin az entente… Az entente vak akar maradni. És ezt a vak embert akarja győzelemre vezetni Clemenceau.

A hazai sajtó másik fele – a német közvéleményformálókhoz hasonlóan – nem merült el a francia politikus hosszú életpályájában. Kinevezését úgy értékelte, hogy ezzel Franciaország eltökélte magát, hogy minden erejét a háború folytatására és megnyerésére fordítja. „A harcias aggastyán tógájában a háborút hozta, nem úgy, mint a régi, nagy Róma követe, a ki a békével is, a háborúval is megkínálta Karthágó szenátusát. Clemenceau csak a háborút hirdeti, »a régi barbárság új formái ellen«. És mi, barbárok, vállaljuk a háborút. Clemenceau a korlátlan győzelem gondolatával lép a francia törvényhozók elé.”

clemenceau_bsz.PNG

Clemenceau vezér. Forrás: Borsszem Jankó, 1918. május 12.

A magyar emlékezetben inkább ez a bulldogszerű Clemenceau-kép rögzült – túl a trianoni békeszerződés miatti felfokozott ellenérzéseken – az, amely a Borsszem Jankó karikatúráin is feltűnt. 1918 májusában még úgy ábrázolták az élclapban, mint rendíthetetlen holdkórost, aki pizsamában lépkedve szakadékba vezeti rosszarcú szövetségeseit. Szeptemberben viszont már nem sok ok maradt fölényesen kigúnyolni az alakját: Clemenceau ekkor már az antant mozdonyát vezette, amely elé Wilson hányta lapáttal a német katonák holttestét töltés gyanánt…

Felhasznált irodalom:

Feleky Géza: Clemenceau = Pesti Napló, 1917. november 17.

Clemenceau riadója = Budapesti Hírlap, 1917. november 22.

Kádár Endre: Clemenceau, az entente diktátora? = Az Est, 1917. november 30.

Clemenceau vezér = Borsszem Jankó, 1918. május 12.

Á Berlin = Borsszem Jankó, 1918. szeptember 8.

A boldogság fátyola = Névpont honlap

A bejegyzés trackback címe:

https://hat-had.blog.hu/api/trackback/id/tr7313344833

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fedőneve Fidesz 2017.11.22. 11:59:19

Az ügynöklisták nyilvánosságra hozását természetesen volt és jelenlegi ügynökök és besúgók gátolják.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Deep State 2017.11.22. 09:02:17

Ez afféle történelmi lapszemle volt a Trianon előtti Clemenceau -ról, főleg jelleméről. Nem volt rossz, de sokkal érdekesebb az a számtalan motivációs tényező, ami a francia vezetőt "mozgatta" 1920 -ban a trianoni diktátum megírásakor. Pl. a nagyhatalmi játszmák, a francia külpolitika tervei .. stb. Démonizálása helyett arról is jó lenne egyszer olvasni.

aeidennis 2017.11.22. 09:52:43

Trianonhoz Clemanceau önmagában kevés volt, kellettünk hozzá mi is. :(
pangea.blog.hu/2014/06/04/magyarorszag_feldarabolja_onmagat

NincstelenWalter 2017.11.22. 09:55:51

Most pedig mi nezhetjuk vegig, ahogy Franciaorszag semmisul meg a nagy muszlim-arab-neger invazioban. Franciaorszagnak es a francia nepnek befellegzett, csak belulrol rothad szet. Nem mintha boldogitana, de Isten nem ver bottal.

Shish Yakoo 2017.11.22. 10:15:16

Ide vezetett a friss, vidám kis háború a kutyaszerbia ellen.

menkő 2017.11.22. 10:21:51

@NincstelenWalter: Nem sokat kell ugyanehhez módosítani a helyszínen és a szereplőkön. A vélt folyamat ugyanarra a tendenciára épít:
Most pedig mi nezhetjuk vegig, ahogy Magyarorszag semmisul meg a nagy roma invazioban. Magyarorszagnak es a magyar nepnek befellegzett, csak belulrol rothad szet. Nem mintha boldogitana, de Isten nem ver bottal.

Comte de Gippaud 2017.11.22. 16:42:53

Clemenceau egy rigolyás vén f.sz volt. De valóban, nem csak rajta múlott a végeredmény, hanem számtalan mellékesnek tűnő, de mégis fontos elemtől. Pl. semmi sem árthatott nekünk jobban, mint a Wilsoni 14 pont deklarálása.
Ez arra a téves elképzelésre vezette a politikusainkat, hogy azt maradéktalanul érvényesíti is az Antant. Ha nem így lett volna, és a köztudatba a megvalósult tragikus forgatókönyv lehetősége ivódik bele, egészen másképpen alakultak volna a dolgok.
Könnyen lehet, hogy abban az esetben Károlyi hatalomra sem jut, (vagy nem is aspirált volna rá) .
És talán sokkal többeknek, és sokkal előbb jutott volna eszébe, hogy fegyveres ellenállásba kezdjünk.