Azé a föld, aki megműveli?

2017.06.20. 08:00

A Pesti Napló hasábjain a közéleti hírek között időről-időre felbukkantak első látásra inkább az üzleti oldalakra illő tudósítások. Tárgyuk általában egy-egy hatalmas, több tízezer holdas hitbizományi vagy egyházi birtok bérbeadása külföldi, német bérlőjelölteknek.

EGRY GÁBOR CIKKE

1917. május 8-án például arról számolt be a lap elégedetten, hogy a nagyváradi püspökség próbált 32 000 holdjára német bérlőt találni – a kormány azonban szakvéleményt kért a mosonmagyaróvári mezőgazdasági akadémiától, mielőtt felterjesztené a szerződést a királyhoz főkegyúri jóváhagyásra. Az újság azt sem titkolta, szerintük mi a probléma a püspökség tervével: „Annak idején rámutattunk már, hogy a nemzeti birtokpolitika szempontjából milyen veszedelem rejlik abban, ha az oláhok lakta vidéken ilyen nagy birtokkomplexum idegen kézbe kerül”, és érvelése – különösen a román invázió után néhány hónappal – a közönség körében is szimpátiára lelhetett.

Az eset azonban – kicsiben – jól példázza a századelő magyarországi földbirtok-politikájának szinte minden problémáját és ellentmondását. Több, a történetírás által sorskérdésnek tekintett társadalmi ügy találkozott a nagybirtok hasznosításában, így a földkérdés és a nemzetiségi kérdés is. Az ország lakosságának döntő többsége mezőgazdaságból élt, akár kisbirtokosként, akár birtoktalan mezőgazdasági munkásként. A püspökség ugyan hatalmas birtok felett rendelkezett, ez azonban nem volt szabadon elidegeníthető, csakúgy, mint a nagybirtok tekintélyes részét kitevő ún. hitbizományok állománya. A birtokosok skálájának másik végén a törpebirtokosok tömegei olykor lehetetlenül kicsi parcellákat műveltek. De a kistulajdonosok helyzete akkor sem volt rózsás, ha életképes gazdálkodáshoz elegendő földjük volt, mert elavult technológiát alkalmaztak, nem tudták eladni az árut és nem volt elegendő pénzük beruházásokhoz sem. A korábbi nemesi középbirtok lemorzsolódóban volt, részben szintén a tőkehiány, a rossz gazdálkodás, az érdektelenség, a dzsentri közmondásos költekezése, a birtokok örökösök közti felosztásának szokása, de leginkább a változó világgazdasági környezet, a tengerentúli és orosz gabona árleszorító hatása miatt. A magyar politikai elit tekintélyes része már ezeket a folyamatokat is a nemzet létét veszélyeztetőnek vélte annyiban, amennyiben a parasztságot tartotta a nemzet gerincének, a nemesi eredetű középbirtokot és középosztályt pedig hivatott vezetőjének. Ennek tükrében pedig egy egyébként meglehetősen lassú folyamat, a nem-magyar középbirtok bővülése egyenesen apokaliptikus képzeteket keltett – erre célzott az újság is idézett cikkében.

A mezőgazdasági népesség helyzetét valójában egy nehezen feloldható ellentmondás tette rövid távon szinte kilátástalanná: versenyképes és rentábilis termelésre Magyarország fő termékeit illetően a nagybirtoknak voltak jobb lehetőségei, és még ez is nyomás alá került a világpiaci versenyben. Védővámok bevezetése azonban az iparban érdekelt nagyvállalkozók (az ún. merkantilisták) nyomására csak elvétve került szóba. A kis- és középbirtok viszont sokkal több embert tartott el, és őket nem is igen tudta felszívni más gazdasági ágazat. Nem véletlen, hogy a politikában olyan irányzatok jelentek meg, amelyek erre kínáltak volna különféle válaszokat. A radikális agrármozgalmak a nagybirtok felosztásában, a földosztásban látták a kiutat, a kormány azonban sokkal visszafogottabb volt, és nem kis részben különböző nagy- és középbirtokos érdekcsoportok (az ún. agráriusok, vezetőjük gróf Károlyi Sándor) nyomására inkább reformprogramokkal próbálta orvosolni a helyzetet.

karolyi_sandor_szobra.jpg

Károlyi Sándor szobra 1908-ban (Forrás: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár)

Ezek az elképzelések – amelyeket még a századforduló körül dolgozott ki gróf Bethlen András földművelésügyi miniszter, majd utóda, Darányi Ignác – a kis- és középbirtok hatékonyságát és versenyképességét akarták növelni állami segítséggel és a szövetkezetek terjesztésével. Új fajták, új technológiák terjesztése, mezőgazdasági iskoláztatás, minta- és tangazdaságok, értékesítési- és hitelszövetkezetek, valamint a kis- és középbirtokot megcélzó földhitelintézetek alapítása szerepelt az intézkedések között. Darányi minisztersége alatt épültek ki fontos vasúti szárnyvonalak, amelyek az áruszállítást segítették. Az állam egyúttal a telepítéseket is ösztönözte adókedvezménnyel és hitelekkel. Ez nem csupán az életképes kis- és középbirtok kialakítására irányult, hanem a nemzetiségi településterület visszaszorítására, mert a telepeseket tudatosan az alföldi magyarok közül próbálták kiválogatni.

karolyi_sandor_szobranak_avatasa.jpg

Károly Sándor szobrának avatása, az ünneplő tömegben Dessewffy Aurél és Darányi Ignác (Forrás: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár) 

Ezek a reformelképzelések egy tágabb ideológiai átalakulásba is beágyazódtak. A kapitalizmus társadalmi hatásának ellensúlyozása, a társadalmi harmónia megőrzése a szociális különbségek csökkentése, az egyén és családja fenntartására alkalmas gazdaság és foglalkozás, valamint megfelelő kereset révén része volt a keresztényszociális eszméknek is, az agrárius gondolkodás ezzel együtt a századforduló újkonzervatív eszmeáramlataiba is betagozódott. Az antikapitalizmus abban is tükröződött, hogy elsődleges ellenfelüknek tekintették az uzsorát, a zsidó kereskedőket, és a zsidó bérlőket és nagybirtokosokat. Mindez aztán kifejezésre jutott a háború alatt egyre erősödő antiszemitizmusban is.

Felhasznált irodalom:

Nem hagyták jóvá a nagyváradi püspökségbirtokainak bérbeadását = Pesti Napló, 1917. május 8.

Bihari Péter: Lövészárkok a hátországban. Budapest, 2008.

Egry Gábor: Erdélyi Szövetség, Magyar Népközösség, Erdélyi Párt. Bánffy Miklós trilógiájának társadalmi víziójához – a történész szemével = Pro Minoritate, 2014/3. 93–109.

Kiss Mária Rita: Szabadelvűek és agráriusok a XIX–XX. század fordulóján = Politikatudományi Szemle, 2002/3. 239–267.

Kovács Éva: Államosítás vagy államosodás? Az agrárius mozgalom előretörése a törvényhozásban az 1898-as gazdasági és hitelszövetkezetekről szóló XXIII. törvénykapcsán = Regio, 2007/2. 113–139.

Vári András: Német és magyar agráriusok, 1849–1909 = Korall, 28–29. 88–108.

A bejegyzés trackback címe:

https://hat-had.blog.hu/api/trackback/id/tr2112607471

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.