Minek köszönhető a 20. század „őskatasztrófája”, az első világháború? Talán egy történelmi kérdésnek sincs akkora irodalma, mint az első világháború kitörésének. Az egyik legeredetibb választ a zseniális A. J. P. Taylor (1906–1990) adta, aki kevesebbet kutatott a levéltárakban, de annál többet gondolkodott: az első és máig legnevezetesebb brit „médiatörténész” több munkájában is kifejtette a meghökkentő „menetrend-elméletét”, amely abból az alapfeltevésből indul ki, amelyet az emberek nem szeretnek elhinni, hogy „nagy eseményeknek apró okai vannak”.

CSUNDERLIK PÉTER CIKKE

A. J. P. Taylor elméletét először az 1963-ben megjelent – és magyarra 1988-ban lefordított – Az első világháború képes krónikája című kiadványában fejtette ki, legrészletesebben az 1969-es War by Timetable című munkájában, és végül a How Wars Begin című 1979-es könyvében is ismertette, amely az azonos című, szokása szerint jegyzetek nélkül, szabadon megtartott 1977-es televíziós előadássorozatán alapult. Taylor szerint 1914 nyarán egyik nagyhatalom se akarta kirobbantani a háborút. Teóriájának három kiindulópontja van: a tartalékosok mozgósítása nem feltétlenül jelent háborút, inkább csak fenyegetést, amellyel a nagyhatalmak diplomáciája előszeretettel is élt a 19–20. század fordulóján. Fontos szempont, hogy egy mozgósítást le lehet állítani, de – hogy a harmadik előfeltételt idézzük – nem lehet improvizálva alakítgatni, mivel a katonákat vasutakon szállítják, márpedig a vasúti menetrendek a legszigorúbb számításokat követelik meg.

A. J. P. Taylor (Forrás)

Ahogy Wolfgang Schivelbusch A vasúti utazás története – A tér és az idő iparosodása a 19. században című ismert munkájában kifejtette, a menetrendek épp azzal tudták „demokratizálni” a 19. századi Európát, hogy mindenkire vonatkoztak: egy vonatot nem lehetett egy akármilyen kiváltsággal bíró úr kénye-kedvére bármikor elindítani, mint egy hintót vagy egy automobilt, mert a vasutak megkövetelték a szigorú menetrendek létezését. 1914 nyarán minden mozgósítási terv a vasúthálózatra épített, így a mobilizáció minden szakasza percre pontosan ki volt számolva hónapokkal, évekkel a világháború kitörése előtt, és ezeken a terveken csak úgy nem lehetett alakítani. Taylor hangsúlyozta, hogy ha csak egyetlen vonat irányát is megváltoztatták, minden másét meg kellett változtatni, és újra kellett tervezni. És – a kritikusai szerint erősen túlozva – azt is kijelentette, hogy bármely változtatás a menetrenden, de még egy vonat késése is azt jelenthette, hogy nemhogy 24 órát, de akár fél évet is veszíthet az adott hatalom, mert ha minden borul, ennyi ideig tartott volna, amíg a következő mozgósítási menetrend elkészül.

Azok a történészek, akik nem Németországot teszik felelőssé az első világháború kirobbantásáért, jellemzően Oroszország felelősségét hangsúlyozzák: e nézet szerint az a döntés jelentette a legnagyobb lökést a világháború felé, hogy utóbbi állam elrendelte az általános mozgósítást. Ez szélesítette ki ugyanis az Osztrák–Magyar Monarchia és Szerbia lokális konfliktusát. A. J. P. Taylor szerint azonban Oroszország éppen hogy meg akarta fékezni még időben a balkáni konfliktus kirobbanását azzal, hogy kinyilvánítja: kész támogatni Szerbiát, és e kijelentésnek súlyt adva elrendeli csapatai mozgósítását. De akkor miért volt szükség általános mozgósításra?

Oroszország csak a Monarchia elleni mozgósítást rendelte volna el, azonban az orosz tábornokok rámutattak, hogyha Oroszország csak a Monarchia ellen mobilizál, akkor teljesen védtelen marad Németországgal szemben, ezért elvetették a részleges mozgósítást. Másnap a katonai vezetés ráeszmélt, mennyire rettenetes ez a tétlenség, viszont már nem maradt más eszköz a további fenyegetésre, mint az általános mozgósítás. Holott Oroszországnak nemhogy Németország, de még a Monarchia ellen sem voltak támadó szándékai – mutat rá Taylor a világháború kitörésének abszurditására. A tábornokok addig őrlődtek, a vezérkari főnök pedig addig tépelődött, míg II. Miklós – aki alighanem a valaha volt leggyengébb akaratú cár volt– meg nem ragadta az alkalmat, hogy végre megmutassa, ki is uralkodik Oroszországban, és a parancsára elrendelték az általános mozgósítást. De hogy az egész ügynek mekkora jelentőséget tulajdonított II. Miklós, mutatja, hogy az aznap esti naplóbejegyzésében kellemes nyári melegről és tengerparti fürdőzésről is tett említést, de mozgósításról nem.

A. J. P. Taylor népszerű összefoglalásának 1988-as magyar kiadása

Ekképp került a kézről-kézre dobált kézigránát Németországhoz, csak az volt a probléma, hogy Németország esetében már nem volt különbség a mozgósítás és a háború között. Miért? A legtöbb ország számára a mozgósítás ugyan a háború felé tett jelentős lépés volt, de messze nem jelentett háborút. A Brit Királyi Haditengerészetet többször is mozgósították az első világháború előtt, legutoljára 1911-ben, Oroszország 1913-ban is mozgósított, mégse háborúzott aztán, vagyis ahogy A. J. P. Taylor megállapította: a mozgósítást fenyegetésként alkalmazták a nagyhatalmak. Kivéve egyet, amelynek erre nem volt lehetősége.

A német katonai vezérkar Németország 1871-es egyesítése óta monomániásan dolgozott a kétfrontos háború megoldásának problémáján, vagyis hogy a németek egyszerre tudjanak hadat viselni a két fenyegető szomszéd, Oroszország és Franciaország ellen. Utóbbi két állam ugyanis 1894-ben egy védelmi szövetséget kötött, mely szerint a másik fél megtámadtatása esetén kölcsönös katonai segítséget nyújtanak egymásnak. A német vezérkari főnököknek – az idősebb Moltkének, Schlieffennek és az ifjabb Moltkénak is – egyként meggyőződése volt, hogy Németország nem tud egyszerre két fronton harcolni. De ahogy az a vezérkari főnökökkel gyakran megesik: nem volt igazuk. Hiszen 1914 és 1918 között Németország sikeresen viselt hadat egyszerre két fronton is, vagyis egy téves előfeltevés diktálta a vezérkar tervezgetéseit, és ezzel lényegében Németország politikáját is. De tévednek azok – nyomatékosította Taylor –, akik a németek tervezgetésében a háború kirobbantásának szándékát vélik felfedezni, ugyanis egy vezérkar mi mást is csinálna békeidőben, minthogy terveket készít elő, valószínű és valószínűtlen esetekre is. Egy terv elkészítése nem jelenti azt, hogy a tervezők akarják is azt a háborút, pláne, hogy ki is fogják robbantani.

Mit lehet tenni akkor, ha egyszerre két fronton kell hadat viselni, és a fixa idea szerint a kétfrontos háborúhoz nem áll rendelkezésre elegendő erőforrás? A német válasz az lett, hogy Németországnak mindenképp elsőként kell támadni, és az első csapásnak olyan megsemmisítőnek kell lennie, hogy azzal menten kiütik a háborúból egyik ellenfelük. Mivel úgy gondolták, hogy Oroszországra túl nehéz rövid úton döntő csapást mérni hatalmas távolságai miatt, Franciaországot választották elsődleges célpontnak. Ám Franciaország németországi határa meg volt erősítve, ezért már az 1890-es években eldöntötték a német vezérkarban, hogy a Párizsba menő útnak Belgiumon át kell vezetnie, noha hosszú idő telt el, amíg a teljes tervet kimunkálták: 1905-ben készült el a hírhedt „Schlieffen-terv”. A francia erődítményrendszer megkerülése mellett a másik lényeges eleme az volt a Schlieffen-tervnek, hogy Franciaország legyőzésére mindössze 40 napot szánt, és nem lehetett helye késésnek, mert különben Oroszország mozgásba lendül, és Németország nem tudja elkerülni a kétfrontos háborút. A kényszeres sietség azt jelentette, hogy abban a pillanatban, amikor a németek elindítják a mozgósítást, a háború mellett is döntenek. Más országok mozgósítási tervei véget értek ott, hogy a katonákat a barakkjaikba szállítják, a német tábornokok azonban az azonnali frontra vitelükben gondolkodtak.

Taylor „menetrend-elmélete” tehát azt hangsúlyozza, hogy az első világháborút egyik nagyhatalom sem robbantotta ki, hanem tulajdonképpen a támadók elrettentésére szánt fegyverkezés, a mozgósítás kérlelhetetlen logikája, a menetrendek változtathatatlansága, a kölcsönös félelmek mennyisége ért el egy „kritikus tömeget”. Amint Oroszország a németektől való félelme miatt általános mozgósításba kezdett a részleges helyett, hogy azzal elrettentse a Monarchiát, a beszorított Németország számára nem maradt más lehetőség, minthogy kihasználja legalább a kezdeményezés előnyét, és maga csapjon le előbb.

Ha pedig mégis háborús felelőst kell keresni, akkor az egy halott ember volt: az 1913-ban elhunyt Alfred von Schlieffen, mert az ő ideája volt, hogy Németország nem tehet különbséget mozgósítás és háború között. És aztán a precízen kimunkált és kiszámított mozgósítási tervet nem lehetett csak olyan könnyen megváltoztatni a vasúti menetrendek kötöttsége miatt. Vagyis a 19. századot lezáró világháborút elindító mozgósítási hullám tragikus csúcspontja volt a „vasutak” korának, a megelőző évszázad technikai fejlődésének, amely végül rabul ejtette az embereket.

E. H. Carr szerint egy történész munkája nemcsak annak a kornak a forrása, amelyről szól, hanem annak is, amikor készült. És ha ebbe belegondolunk, akkor könnyen nyilvánvalóvá válhat, hogy a pacifista, az atomfegyverkezés ellen és a nukleáris fegyverzet csökkentéséért aktívan kampányoló A. J. P. Taylorban valóban az 1960-as évekbeli hidegháborús pszichózis munkált, amikor elméletét kiokoskodta. A félelem attól, hogy vagy az USA-ban, vagy a Szovjetunióban lesz egy magas rangú katonai vezető vagy politikus, aki a másiktól való félelmében úgy dönt, hogy nincs más megoldás, le kell csapni előbb, és meg kell nyomni a rakétákat visszavonhatatlanul kilövő „piros gombot”.

A. J. P. Taylor előadja "menetrend-elméletét" a How Wars Begin című televíziósorozatban

Felhasznált irodalom:

A. J. P. Taylor: How Wars Begin. London, 1979.

A. J. P. Taylor: A Personal History. London, 1983.

A. J. P. Taylor: Az első világháború képes krónikája. Budapest, 1988.

Adam Sisman: A. J. P. Taylor. A Biography. London, 1994.

Wolfgang Schivelbusch: A vasúti utazás története – A tér és az idő iparosodása a 19. században. Budapest, 2008.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jakab.gipsz 2017.05.03. 15:12:57

Igen, Taylor helyesen okoskodott, ámde a valóság és nem csak a megtörtént valóság, hanem a jelen időnk valósága, ettől a képtől sokkal bonyolultabb, komplexebb tárgyalási módot is lehetővé tesz. Gondoljunk bele, a fél-feudális és ezt nem rossz értelembe mondom, hanem a
feudalizmus lovagias (hősi) eszményképén szocializálódott tábornokok, úgy küldték katonáikat a gépesített golyó záporokba, mintha fogalmuk sem lett volna arról, hogy mit is csinálnak, had-vezetés helyett, eszméletlen ember anyag pocsékolását valósították meg.

Válasz erre 

2017.05.03. 15:58:37

Taylor elméletet szellemes, de nem helytálló. Vagy legalábbis csak részben az.
Ajánlom minden érdeklődő figyelmébe Christopher Clark: Alvajárók c. könyvét, amely az I. Világháború kitörésének okairól szól.
Letehetetlen olvasmány.

Válasz erre 

morph on deer 2017.05.03. 17:02:54

@Jakab.gipsz:
" ...úgy küldték katonáikat a gépesített golyó záporokba, mintha fogalmuk sem lett volna arról, hogy mit is csinálnak,"

Igazából nem is nagyon volt. Java részük még a jóval korábbi gondolkodásmód szerinti hadviselésből indult ki, gondolj csak "A könnyűlovasság támadása" típúsú eseményekre.
Ehhez a még mindig erős osztály- vagy inkább 'kaszt' alapú értékrend is jócskán hozzájárult: számukra nem volt (azonos) 'értéke' az emberi életnek, ha a közkatonákról volt szó...

Válasz erre 

Zak 2017.05.03. 17:18:40

@Balango: aham, valami érvet írhattál volna, mert ez így semmit nem ér. Vagy odaírhatod a végére, hogy SZERINTEM. Ennyi erővel azt is írhattad volna hogy jézus élt, és ez igaz, mert kb pont annyi érv van benne: semmi.

Válasz erre 

Stenonis 2017.05.03. 18:29:06

Taylor jó helyen keresi a megoldást.
Szerintem a fő ok a tervek totális merevsége volt.
Sőt, a probléma az volt, hogy a nagyhatalmak katonai tervezői csak egy-két forgatókönyvben gondolkodtak.
A német tervezők szerint le kell győzni a franciákat, mielőtt az oroszok mozgósítani tudnak. A fekete humor az volt az egészben, hogy az oroszok már mozgósítottak, amikor a német csapatok elindultak Belgium ellen.
A németek összesen 1 tervvel rendelkeztek és úgy léptek be a háborúba, hogy a terv egyik fő előfeltétele (nincs orosz mozgósítás) nem is teljesült.
Ezért állt elő az a helyzet, hogy egy csomó német hadosztályt kapkodva vezényeltek keletre. Ezek a hadosztályok éppen vonaton csücsültek, amikor a németek megnyerték a tannenbergi csatát (tehát per pillanat keleten már nem volt rájuk égető szükség), viszont elvesztették a marnei csatát (ahonnan iszonyatosan hiányoztak).

Válasz erre 

paráznabillegető 2017.05.03. 18:45:39

@Stenonis: a tervnek több feltétele sem teljesült. többek között a végrehajtásához szükséges létszám sem állt rendelkezésre, ami aztán, ahogy szélesedett a front, vissza is köszönt. elegendő utánpótlás sem volt, de ennek inkább az volt az oka, hogy nem igazán tudták a szállítást a frontvonalra megoldani...
semmi esélyük nem volt a központi hatalmaknak a győzelemre a szeptemberi német bukta után. igazából az a csoda, hogy négy és fél évig kihúzták, és közben a ruszkikat is kiütötték...

Válasz erre 

Jakab.gipsz 2017.05.03. 23:19:30

@morph on deer: Igen sajnos ez a "korosztályos-gondolkodás mint tény" ma is fenn áll. Tehát a döntési pozícióba került "főnökség" rendszerint két nemzedékkel a ma előtt szocializálódott,a fiataloknak pedig még nincs megfelelő tapasztalatuk. Vedd észre ez a hátrány az idő-természetével van össze függésbe.
Persze az első világháborút sok jelentéktelennek tűnő, még meg-nem- kutatott tényező is befolyásolta. Az akkori eseményeket (lánc-reakció) okait még nem értjük tisztán.

Válasz erre 

Kard 2017.05.04. 00:00:01

@Jakab.gipsz: Ez szerintem nem teljesen igaz és főleg nem kellene, hogy igaz legyen a katonaságra. A mai amerikai tábornokok nem F16-osokkal akarnak háborút nyerni hanem bevetik a legújabb technikát.
Jelen helyzetben sokkal inkább a feudális gondolkodást és az azzal járó a korral haladás hiányát jelölném meg a problémának.

Válasz erre 

Jakab.gipsz 2017.05.04. 02:16:53

@Kard: Egy államot a technikai fölény birtokában viszonylag könnyű szétrombolni, ámde a békét megteremteni ahogyan ezt napjainkba láthatod koránt sem egyszerű dolog.
Lassan a nyugat már többet költ a saját belső békéjére mint a háborúira ez a módszer nem nevezhető sikeresnek.
Más hatékonyabb módszert kell kidolgozni,(nem lehetetlen).

Válasz erre 

lezlidzsi84 2017.05.04. 09:59:06

John Keegan könyvében részben hasonló következtetésre jut a mozgósítási tervek és oroszok szerepét illetően, de ő az egyik döntő mozzanatnak azt tartja, hogy a szerbek épp rossz lélektani pillanatban értesültek az oroszok támogató szándékáról (amit az osztrák-magyar izmozás csillapítására szántak, nem a háború kirobbantására), így végül elutasították a Monarchia ultimátumát. Az orosz mozgósítás pedig olyan lavinát indított el, amiben a németeknek gyorsan kellett lépniük... Ugyanakkor a Schlieffen tervben volt egy súlyos logisztikai tervezési hiba: a vonatról leszálló csapatok előrenyomulásához nem volt elegendő az észak-francia úthálózat kapacitása, ami önmagában akadályozta a terv megfelelő ütemezéssel való végrehajtását - nem is jött össze.

Válasz erre 

Gerilgfx 2017.05.07. 18:20:00

,,És – a kritikusai szerint erősen túlozva – azt is kijelentette, hogy bármely változtatás a menetrenden, de még egy vonat késése is azt jelenthette, hogy nemhogy 24 órát, de akár fél évet is veszíthet az adott hatalom, mert ha minden borul, ennyi ideig tartott volna, amíg a következő mozgósítási menetrend elkészül.''

ez már a legendás habsburg bürokrácia szemüvegén keresztül nézve is szürreálisan hat.

Válasz erre 

gmihaly621 2017.07.03. 08:21:50

Persze, a szemét britek a drágalátos Churchilljükkel együtt lapulnak, mint tehénszar a fűben!

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: