1917. február–márciusának legfontosabb – ha tetszik, világpolitikai jelentőségű– eseménye a cári rendszer összeomlása volt. Az uralkodó lemondása a monarchiát is maga alá temette. Az ideiglenes kormány egy köztársaság kormánya volt, az összehívni szándékozott alkotmányozó nemzetgyűlés – amit azonban már csak a bolsevikok hatalomra kerülése után választottak meg – egy köztársaság alkotmányát fogadta volna el, ha erre valaha is sor kerül. A cárok birodalmának azonban volt két olyan eleme, amelyik nem tartozott Oroszországhoz: Buhara és a Finn Nagyhercegség. Az uralkodó – az utóbbi esetében finn nagyherceg – hiányában az egyébként is széles körű autonómiát élvező Finnország helyzete és jövője hirtelen bizonytalanná vált. Az Ideiglenes Kormány nem szívesen engedte volna ki az országot az új Oroszország keretei közül, a finn politikusok viszont éppen ebben reménykedtek.

EGRY GÁBOR CIKKE

Finnország 1809-ben került cári fennhatósága alá. A svédektől meghódított tartományt önálló nagyhercegséggé szervezték, külön törvényhozással, kormányzattal és jogrenddel. A cárok hosszú ideig tiszteletben is tartották Finnország birodalmon belüli önállóságát, II. Miklós azonban 1899-től oroszosításba kezdett. Ez a finn törvényhozás jogkörének szűkítését, a birodalmi törvények érvényességének kiterjesztését, illetve a közigazgatásban az orosz nyelv bevezetését jelentette. A finn polgári pártok jogi küzdelembe kezdtek, amire az orosz kormányzók sokszor a bíróságok függetlenségének csorbításával, illetve a bírák elbocsátásával reagáltak.

Ezzel párhuzamosan viszont a finn társadalom nagy mértékben demokratizálódott. A nagyrészt falusi népesség mellett a textil- és faiparra alapozott városi ipari munkásság jelentősége megnőtt, a széles körű elemi oktatás rohamosan csökkentette az írástudatlanságot, a nagyhercegség önálló intézményeiben közszolgák és kultúratermelők szocializálódtak. Az első orosz forradalom hevében, 1906-ban Finnország a világon elsőként vezette be a férfiak és nők egyenlő és általános választójogát és választhatóságát, így egy évvel később itt választották meg a világ első női parlamenti képviselőit (rögtön 19 főt).

1914-photos-women-worker-2.jpg

A szociáldemokrata párt női képviselői a finn parlamentben (Forrás)

Ez ráadásul egybeesett az oroszosítás első hullámának megszakadásával is. A forradalom végét követően a cári kormány ugyan visszatért ehhez a politikához, de a szellemet már nem lehetett visszaszuszakolni a palackba. A finn parlament határozottan ellenszegült a cári politikának, és az uralkodó hiába oszlatta azt fel minden évben, az új választásokat rendre a szociáldemokraták nyerték, akik segítették az oroszosítás elleni küzdelmet is.

A háború kitörésével a helyzet valamelyest enyhült, bár a parlament működését felfüggesztették. Igaz, ebben nem kis része volt annak is, hogy a nagyhercegség csak közvetett módon vett részt a küzdelemben. A finneket nem sorozták be a cári hadseregbe, és a háborús rendelkezések sem érintették őket teljes mértékben. Ezzel együtt a finn értelmiség körében sokan reménykedtek a németek győzelmében – a függetlenség érdekében.

A cár lemondása tehát nemcsak az állam és társadalom Oroszországban égető kérdéseit nyitotta fel, hanem a függetlenségét is. Az új orosz vezetés helyreállította az autonómiát, az újra összehívott finn parlament – a többségi szociáldemokraták lelkes támogatásával – viszont kimondta a nagyhercegség szuverenitását (vagyis egyelőre elsősorban a finn jog elsőbbségét az orosz joggal szemben), és a külpolitikára és a hadügyekre korlátozta volna az orosz kormány befolyását. Az Ideiglenes Kormány azonban nem mondhatott le Finnország erőforrásairól, ezért 1917 júliusában feloszlatta a törvényhozást.

ideiglenes_kormanyzat.jpg

Az Ideiglenes Kormány (Forrás: Wikipedia)

A szeptemberi új választásokon mindegyik párt a finn függetlenség mellett lépett fel és az októberben összeült új parlamentben is ezt képviselték. Az októberi orosz forradalmat követően, december 6-án a parlament ki is mondta a független Finnország születését, amit a szovjet kormány 1918. január 4-én elismert.

Az orosz uralom vége azonban egybeesett a belső ellentétek kiéleződésével. A februári forradalmat követő szervezkedési szabadság, valamint az orosz állami intézmények felbomlása közepette a szociáldemokraták és politikai ellenfeleik is félkatonai rendfenntartó alakulatokat kezdtek szervezni. A polgári pártok a szeptemberi választásokon többségbe kerültek a parlamentben, az októberi forradalomra viszont a szociáldemokraták általános sztrájkkal reagáltak. Bár vezetőik eredetileg vonakodtak a hatalom megragadásától, a náluk jóval radikálisabb Vörös Gárdák nyomásának egyre nehezebben tudtak ellenállni. Politikai ellenfeleik viszont éppen ezért készülődtek a fegyveres összecsapásra saját alakulataik megszervezésével, illetve azzal, hogy a Polgárőrséget az új államalakulat hivatalos haderejének minősítették. A helyzet gyorsan eszkalálódott és 1918. január 27-én a Vörös Gárda átvette az uralmat Helsinkiben. Finnországban kitört a polgárháború.

Felhasznált irodalom:

A finnek köztársaságot követelnek = Pesti Napló, 1917. március 20.

Risto Alapuro: State and Revolution in Finland. Berkeley, Los Angeles & London, 1988.

Kari Alenius: Russification in Estonia and Finland before 1917 = Faravid, 2004. 181–194.

Rex A. Wade: The Russian Revolution, 1917. Cambridge, 2017.

A bejegyzés trackback címe:

https://hat-had.blog.hu/api/trackback/id/tr2912383547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.