1917 tavaszán a Nagy Háború egy újabb kontinenssel bővült, így teljessé vált a világháborús világ. Az USA a háború első éveiben igyekezett valóban semleges maradni, ám 1917-re az amerikai közvéleményben már a németellenes érzelmek kerültek előtérbe. A Wilson elnök vezette adminisztráció pedig azt is fontolóra vette, hogy valódi beleszólásuk akkor lehet az új világrendbe, ha maguk is részt vesznek a háborúban.

TAKÁCS RÓBERT CIKKE

Az USA és a Német Császárság közti feszültség Bethmann-Hollweg kancellárnak az 1917. február végén a birodalmi gyűlésben elhangzott értékeléséből is jól érzékelhető volt. Az Est így tudósított erről: „Hivatkozott Wilson elnöknek 1913 nyarán, a mexikói zavarok idején a kongresszushoz intézett üzenetére, amelyben az elnök kijelentette, hogy a semlegesség nemzetközi szokásának azzal tehet leginkább eleget, ha az egymás ellen harcoló mexikói pártoknak nem enged fegyvert és hadianyagot küldeni. Azóta Wilson megváltoztatta véleményét és január 31-i jegyzékünk után durva módon megszakította velünk az összeköttetést, olyan módon, amely nagy nemzetek között példátlan a történelemben. A szakítást meg sem okolta, a kongresszusban tartott beszédében pedig állítólag azt mondotta, hogy Németország megfontoltan szegte meg előbbi jegyzékében lett ünnepélyes ígéreteit. Ez ellen a leghatározottabban tiltakozik. Németország ígéreteit bizonyos feltételektől tette függővé, ezeket a feltételeket Amerika nem teljesítette. Mi történt volna – kérdezte a kancellár –, ha az amerikaiak épp olyan fontosnak tartják a Brémával és Hamburggal való zavartalan személy- és áruforgalmat, mint a Londonnal és Liverpoollal valót?

A beszéd említette tehát a január 31-i jegyzéket, amely német részről deklarálta az ún. korlátlan tengeralattjáró-háborút, vagyis azt az elhatározását, hogy elsősorban Anglia, de francia és olasz szövetségesei partjainál is minden hajót – a semlegeseket is – megsemmisítendő célpontnak tekint. Az indokra Bethmann-Hollweg is utalt: míg az antant főképp Angliának köszönhetően eredményesen tudta blokkolni a központi hatalmak – katonai szempontból is alapvető – beszerzési útvonalait, addig Anglia nem szenvedett hasonló hátrányokat. Nem tett említést azonban egy másik, ugyanaznap elküldött diplomáciai üzenetről, amelynek címzettje Mexikó kormánya volt. A titkosnak szánt ajánlat úgy szólt, hogy Németország támogatná Mexikó „területi revízióját” az USA-val szemben, ha az hadba lépne északi szomszédjával.

Március elején azonban erről a német próbálkozásról tudomást szerezhettek a magyar olvasók is, miután az amerikai kormány jóváhagyásával az Associated Press (AP) világgá kürtölte a hírt. Így a német kormány is kénytelen volt előállni a maga verziójával, Zimmermann német külügyi államtitkár még az AP-nek is nyilatkozott, amit Az Est szintén átvett. Persze magára az interjúra azért kerülhetett sor, mert a titkos, kódolt távirat kitudódott és az amerikai kontinens feletti dominanciájára jó száz éve – Monroe elnök óta – oly kényesen ügyelő USA közvéleményét alaposan felháborította. Ebben az államtitkár hangsúlyozta, hogy Mexikónak tett ajánlatuk csakis védekező jellegű volt, és a német-amerikai viszony megromlásáért az USA felelősségét hangoztatta.

Néhány nappal később Az Est arról is tudósított, hogyan jutott a mexikói német követnek címzett távirat a State Department tudomására. E verzió szerint az egyik amerikai ügynöknek sikerült megkörnyékeznie a washingtoni német követség egyik alacsonyabb beosztású munkatársát, aki pontos információkat adott neki a futárok jövés-menéséről is. Így szerzett tudomást arról január végén, hogy egy futár – fontos üzenettel – Mexikóba készül. „Detektíveket fogadott, hogy a kurír minden lépesét figyelemmel kísérjék. Bernstorff [követ] megbízottja csakugyan vonatra ült, de az amerikai detektívek is rögtön felszállottak ugyanarra a vonatra. Útközben a detektívek egyszerre csak a kurír elé léptek és kényszerítették, hogy adja át irattáskáját.

wilson1.jpg

Wilson elnök karikatúrája a Borsszem Jankóban I.

A növekvő feszültséget mutatta, hogy márciusban szinte minden nap az USA-val és Wilson elnökkel kapcsolatos anyag szerepelt Az Est címoldalán. A hónap első napjaiban az elnöknek a szenátus egy 12 fős, háborúellenes csoportjával szembeni küzdelme volt a téma. A csoport obstrukcióig menő kitartással ellenezte az amerikai kereskedelmi hajók felfegyverzését a német tengeri veszély miatt; egy 1819-es, a semleges államokkal szemben ezt megtiltó törvényre hivatkoztak, ám a hónap közepére Wilson átvitte akaratát.

Az Est által március 11-én bemutatott beszédrészlet, amelyet Wilson a nemzeti bizottság vacsoráján mondott el, elsősorban arra az aspektusra világít rá, hogy az elnököt és táborát a világpolitika nagy kérdéseibe való beleszólás motiválta: „Ez a borzalmas háború sohasem tört volna ki, ha minden európai államnak éppen olyan demokratikus kormányzata volna, mint Franciaországé és Angliáé. A jövő világbéke legfontosabb feltétele, hogy egyetlen népet se lehessen akarata ellenére kormányozni és egyetlen kormány se erőszakolhassa a maga akaratát a népre. Az Egyesült Államoknak fontos szerepük lesz a világbéke helyreállításában. Amerika főleg azért vesz részt a világháborúban, hogy a népek jogos törekvései teljesüljenek.” A másnapi címlap azonban a fenti véglegesnek tűnő döntést cáfolta, és azt sugallta, az USA-val tárgyalásban állnak és a nyílt szakítás elkerülhető.

Március második felében egy ideig az oroszországi forradalom hírei foglalták el a vezető helyet a külpolitikai tudósítások közt. Majd március 23-ától került újra az USA a figyelem középpontjába, miután összeült a kongresszus. Az Est – a Petit Journal nyomán – a hónap végén már azt az információt közölte, miszerint az USA lényegében beálltnak tekinti a hadiállapotot Németországgal, Wilson pedig amerikai csapatok európai bevetését tervezi, illetve érkeztek hírek a németek összeírásáról (esetlegesen internálandó csoportokról), mozgósításról.

Az Est április 4-i vezércikke a háború szörnyűségei nevében, a lehetőségként kezelt orosz különbékét (békevágyat) állította szembe az USA – akkor még nem végleges – belépési törekvéseivel. Az alaphang egyben pacifista, hiszen azt rója fel, hogy minden épeszű ember érdeke a háború mielőbbi befejezése, az emberi szenvedések lezárása, amit az USA épp elnyújtani készül: „Mintha a háború szép lenne, jó lenne, férfias lenne, nemes sport lenne, építés lenne, emberhez méltó lenne. Az Istenért, mielőtt Wilson elveti a kockát, mért nem jön el csak két napra Európába. Mért nem nézi meg a lövészárkot, ennek a sáros gödörnek piszkos, elnyűtt lakóját, mért nem tekinti meg a csatateret, például azt, amelyet most hagyott ott Hindenburg hadserege. Mért nem nézi meg, hogy mi az a harctéri kötöző, a segélyhely, a sebesültek vonatai hogy milyen is egy katonai kórház, hogy milyen szörnyű sebeket tud ütni a puskagolyó, tépni a gránát, szúrni a bajonett. Látna csak egy gáztámadást, nézné meg egy lángvető hatását, vezetnék el a gránáttölcsérekbe, amelyek tele vannak vízzel, sárral, békával és mindenféle vízi állattal, s amelyben emberek hetekig laktak és pergőtüzekkel lövették magukat. Ha csak álmában is, megjelenne előtte egyszer ez a pokol, nem játszana hazája boldogságával s remek népe épségével. Akkor torkaszakadtából kiáltaná Amerika az őrjöngő Európának: Megállj, szerencsétlen, dobd el bűnös fegyveredet; öleld szívedre ártatlan felebarátodat…

wilson2.jpg

Wilson elnök karikatúrája a Borsszem Jankóban II.

Az USA hadba lépéséről végül Az Est április 7-i száma tudósított. Az aznapi vezércikket a cenzúra nem engedélyezte. A másnapi vezércikk úgy ábrázolta az USA lépését, mint ami a háború – amúgy nem – közelgő végét vetette volna ismét beláthatatlan távolságba: „A kiirthatatlan optimizmus már kitolta a lelkekben hóvirág fejét, már szinte kezdtük felejteni, mi történt, már terveztünk a jövőre, amikor egyszerre megint összezavarodott minden.” Sőt, Az Est szerkesztősége azt sem rejtette véka alá, hogy nem ért egyet azzal, hogy a Monarchia megszakította a diplomáciai kapcsolatokat az USA-val: „Az igen nagy eseményről olyan módon értesültünk, mintha ennél jelentéktelenebb epizód nem is lenne. Mi, magyarok pedig nem vagyunk ezen a nézeten. Másfél millió magyar él Amerikában, azért is, meg a jövő miatt is, üdvös lett volna, ha erről a lépésről, a világon fellépő új szokás szerint, a magyar parlamentet megszavaztatták vagy előre értesítették volna. Szeretnők felelős helyről hallani, hogy nem lehetett volna-e elkerülni a szakítást? Mi ugyanis féltjük a künn élő másfél millió magyart, aki esetleg nem hajlandó magát azonosítani Czernin [közös külügyminiszter] úr politikájával, s félünk, hogy abban az esetben ez a hatalmas tartalék részben elvész az ország számára.”

Felhasznált irodalom:

A kancellár új nyilatkozatai a háborúról és a békéről = Az Est, 1917. március 1.

Németország szövetséget ajánlott Mexikónak Amerika ellen = Az Est, 1917. március 4.

Zimmermann államtitkár a Mexikónak tett ajánlatról = Az Est, 1917. március 5.

Wilson nem akar a kongresszus nélkül cselekedni = Az Est, 1917. március 9.

Wilson beszéde Amerikának a háborúban való részvételéről = Az Est, 1917. március 11.

Amerika még nem szakít a Monarchiával = Az Est, 1917. március 12.

Ma dönt az amerikai kongresszus a hadüzenetről = Az Est, 1917. március 23.

Wilson szeretne sereget küldeni a francia frontra = Az Est, 1917. március 29.

Már derült = Az Est, 1917. április 8.

A bejegyzés trackback címe:

https://hat-had.blog.hu/api/trackback/id/tr6612359377

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.