Szomorú valóság, hogy a magyar labdarúgósportnak e két vezető egyesülete ma ádáz ellenségként áll szemközt egymással. A gyűlölködés lángjai magasra csapkodnak s pusztulással fenyegetik a labdarúgás egész épületét” – írta 1917 januárjában a Budapesti Hírlap. Az MTK és az FTC rivalizálása felemelte a magyar futballt, de egy évtizednek se kellett eltelnie, hogy úgy tűnjön, fel is égeti azt. Stadioncsata, az évszázad átigazolási botránya és a világháború kitörésekor internált ellenséges állampolgár, Jimmy Hogan, aki megtanította a magyarokat futballozni. Első rész.

CSUNDERLIK PÉTER CIKKE 

Kell egy csapat!” – fakad ki Minarik Ede a Régi idők focijában, de a magyar labdarúgás hamar túllépett a lelkes mosodások, a bakancsban eső-kelő prolik, vagy éppen a leszerelést sértésnek vevő, a kispolgárok ellen csak glaszékesztyűben pályára lépő arisztokrata ifjak szintjén. A világháború idejére már véres harcokat vívtak egymással a magyar futballklubok, átigazolási botrányoktól volt hangos a sajtó, talán kevés híja volt, hogy ne csak a kémek, de az „embersport-totalizatőrök”, vagyis a sportfogadók körül is hisztéria törjön ki.

btc_plakat.jpg

Az első magyar labdarúgó-bajnoki mérkőzés plakátja 1901-ben (Forrás: Huszadik Század)

Az 1910-es években két nagyhatalmú csapat körül keringett minden más egyesület. Az 1901-es és 1902-es első magyar bajnokságot ugyan még a BTC (Budapesti Torna Club) nyerte, amely a korban népszerű „rúgd és fuss” taktikára építő angol és az esztelenül futókat kifárasztani igyekvő skót stílussal szemben a labdás játékosok feldöntésére építő „hun-avar tempóval” aratott átmeneti sikereket. A hivatalosan 1926-ig amatőr bajnokságban azonban hamar megjelentek az első idecsábított külföldiek, az első bújtatott profik, az első saját stadionok, és a bajnokságból végül két csapat emelkedett ki: a máig legnépszerűbb klub, az FTC (Ferencvárosi Torna Club – 1899) és az MTK (Magyar Testgyakorlók Köre – 1888).

Ha nem számítjuk a bundabotrány (!) miatt az 1905-ös első helyezésétől megfosztott Postást – az egyesület vezetői postásállást kínáltak az ellenfél játékosainak –, akkor 1903-tól 1929-ig csak az FTC és az MTK ünnepelhetett bajnoki címet, a harmadik nagy csapattá váló Újpestnek egészen 1930-ig várnia kellett rá. Még ha el is veszítjük emiatt olvasóink közül a fanatikus lila drukker Ganxsta Zolee-t, akkor is ki kell szögeznünk a falelátóra: az újpestiek még legfeljebb csak a harmadik helyért játszhattak ki-ki meccseket, mikor az FTC és az MTK „örökrangadói” és sztárjátékosai már régen lázban tartották a magyar közönséget. Miután felépültek stadionjaik, a magyar válogatott is a magyar futballt uraló két csapat otthonában játszotta mérkőzéseit 1945-ig. Abban, hogy a 20. század első felében labdarúgó-hatalommá nőtte magát Magyarország, Szegedi Péter szociológus-történész szerint az egyik legfontosabb tényező az MTK és az FTC rivalizálása volt – az osztrák-magyar ellentét mellett.

ftc_elso_bajnokcsapata_1903.jpg

Az FTC első, 1903-as bajnokcsapata (Forrás: Index)

A futball ugyanis azokban az országokban vált közüggyé a századfordulón, amelyek valamilyen oppozícióban vergődtek: Skóciában és Magyarországon. Eme két „underdog” helyzetű, frusztrált országban a foci a politika folytatása lett más eszközökkel. A skótok, akiknek – amint azt a Trainspottingból is tudhatjuk – „még rendes gyarmatosítók se jutottak”, a labdarúgópályákon bizonyíthattak a magukat máig a „futball tanítómestereinek” tartó angolokkal szemben (akik azért már 1966 óta nem nyertek világbajnokságot). Hasonló volt a helyzet az osztrák és a magyar válogatott mérkőzésein is, ahol a Monarchián belüli szimbolikus vezető szerepért játszottak a csapatok (hasonlóan a skót–angol mérkőzésekhez, ahol a skótok mindenáron bizonyítani akartak). A fokozott tét miatt olykor összeverekedtek a játékosok, ahogy az megtörtént az 1916-os esztendő negyedik, döntetlenül végződő osztrák-magyar mérkőzésén (a botrány után végül rendezte kapcsolatát a két szövetség, és 1917-ben újabb öt „barátságos” mérkőzést játszott egymással a két ország válogatottja). Csoda, hogy az 1900-as évek elején a „külön ligában játszó” Skócia és Anglia után Magyarországon jártak legtöbben meccsre?

Az MTK és az FTC kiemelkedésének hasonló szociológiai okai voltak: a legnagyobb hagyományú rangadók mélyén felekezeti (a protestáns Rangers és a katolikus Celtic), politikai (a jobboldali Lazio és a baloldali AS Roma), társadalmi (a „szegény” Boca Juniors és a „gazdag” River Plate) vagy etnikai-regionális (az „elnyomó” Real Madrid és az autonómiáért küzdő Barcelona) ellentét húzódik meg. A terézvárosi alapítású, de kerülethez nem kötődő (a Hungária körútra, a nagy rivális közelébe csak később költöző) MTK elsősorban az asszimilált, belvárosi zsidó nagypolgársághoz kötődött, míg a ferencvárosi (vagyis „franzstadti” – innen eredi a „Fradi” becenév) egyesület az akkor még külvárosnak nevezhető, jelentős részt német eredetű kispolgárság csapata volt.

Bár a köztudat előszeretettel tartja számon az MTK-át „zsidó” csapatként, a Fradit pedig nem egy politikus próbálta már a magyar nemzet gerincének beállítani, amelyet a Rákosi- és a Kádár-korszakban sem tudtak meghajlítani, valójában az MTK-nak – kék-fehér színei ellenére - nem volt „zsidó” identitása, amint azt a minden más fővárosi csapatnál ízesebb és magyarosabb elnevezése is tükrözi. Játékosai között természetesen jócskán akadtak izraelita felekezetűek (már csak azért is, mert ők Budapest lakosságának negyedét tették ki a korban), de a Fradiban sem fordultak elő sokkal kisebb arányban. Ennek megfelelően a korban nem a fradisták jeleskedtek az antiszemita atrocitásokban, hanem például a MAC (Magyar Athletikai Club), amely kizárólag keresztényeket engedett a soraiba. Az MTK játékosait pedig „Rajta magyarok!” biztatással buzdították a szurkolói, mikor a valóban „zsidó” csapat, a cionista Vívó és Atlétikai Club ellen játszottak, melynek játékosai ellenben „Előre Izrael!” kiáltásra rohamoztak.

Bár a második zsidótörvényt követően az MTK profi futballklubja, a Hungária (megint csak figyeljük az elnevezést!) feloszlott, a kék-fehérek „zsidó csapat” jellege inkább csak 1945 után erősödött meg, amikor az etnikai és felekezeti identitások jelentőségét csökkenteni próbáló államszocialista diktatúrában nagyon kevés lehetőség maradt a „zsidó” identitás megélésére. És a Ferencváros is ugyanekkor került a „nemzet csapata” szimbolikus pozíciójába, amikor a magyar lakosság a „Fradi-drukkerségben” felfedezte a diktatúra viszonylag kockázatmentes opponálásának lehetőségét.

Az azonban tagadhatatlan, hogy a két sportvezető, akik nagy csapattá tették az MTK-át, Brüll Alfréd és Fodor Henrik, zsidók voltak. Az ő vezetésükkel a klub előbb utolérte az FTC-t, majd le is körözte: 1916 és 1925 között sorozatban kilenc bajnokságot nyert az MTK.

Az MTK kiemelkedésében jelentős szerepe volt a 20. század első fele egyik legnagyobb hatású trénerének, Jimmy Hogannek. Az MTK már korábban is alkalmazott külföldieket, akiket, mint minden „bújtatott profit”, különböző úton-módon fizettek ki. Brüll Alfréd specialitása például az volt, hogy pénzben fogadott a játékosaival, és ezeket a fogadásokat aztán valamiért mindig elvesztette… Hogan leigazolása azonban léptékváltást jelentett. 1916-ban került az MTK-hoz, és bármennyire is bizarrul hangzik, az első világháborúnak köszönhetően.

Hogan a háború kitörésekor éppen Bécsben tartózkodott, úgyhogy ellenséges ország állampolgáraként internálták. Az MTK a kapcsolatait kihasználva Budapestre tudta hozatni őt, akinek ugyan meghatározott időközönként jelentkeznie kellett a rendőrségen, de amúgy trenírozhatta a kék-fehéreket. Hogan volt az, aki előbb meghonosította Magyarországon a rövidpasszos skót stílust – a skót bajnokság mai mérkőzéseit elnézve már hihetetlen, hogy egykor a „skót stílus” számított a sokpasszos foci szinonimájának –, majd azt a pesti grundokon focizni tanult játékosok improvizatív cselezőkészségével – vagyis a sporttelevíziók veterán labdarúgókból lett szakkommentátorainak szavával mondva „csibészséggel” – kombinálta, és ezzel létrehozta a „dunamenti iskolát” (Danubian School). Az újítás futballtörténeti jelentőségét mutatja, hogy Hogan egykori legendás játékosaiból, Orth Györgyből vagy Gutmann Bélából világszerte keresett edzők lettek az 1930-as évektől, ahogy másokat is igen megbecsülték: előfordult, hogy Portugália három legnagyobb csapatát, a Sporting Lisszabont, a Portót és a Benficát egyaránt magyar edző dirigálta.

jimmy_hogan_1908.jpgJimmy Hogan 1908-ban (Forrás: Wikipedia)

De az edzőzseni Hogan mellett az MTK-nak a sikerhez kellett egy kiemelkedő játékosnak, az FTC élő legendájának, Schlosser Imrének a megszerzése is. Az 1915 és 1916 között húzódó átigazolási szappanopera volt az, amely annyira elszabadította a riválisok, az MTK és az FTC közötti indulatokat, hogy úgy tűnt, a két sztárcsapat háborúja máris felégeti a még csak két évtizednyi múltra visszatekintő magyar labdarúgást. Az MTK és az FTC közt kirobbant háború csatáit a jövő heti második részben tekintjük át.

Felhasznált irodalom:

A FTC és az MTK – A labdarúgás válsága = Budapesti Hírlap, 1917. január 21.

Szegedi Péter: Az első aranykor. A magyar foci 1945-ig. Budapest, 2016.

A bejegyzés trackback címe:

https://hat-had.blog.hu/api/trackback/id/tr9412172156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.