Kassák Lajos 100 éve indította el Ma című folyóiratát (1916–1925), a magyar avantgárd legjelentősebb műhelyét de milyen volt a magyar baloldal viszonya Kassák törekvéseihez, mennyire fogadták be a „munkásköltőt” a munkásmozgalomban? Hiszen Kassák egy olyan korszakban erőltette a maga művészeti sokkterápiáját, amikor a Népszava legtöbb olvasója még Ady Endre művészetét is érthetetlennek tartotta. A Tanácsköztársaság 133 napja alatt végre szabad kezet kaphatott volna a művész, de a „hivatalos” rangra emelés helyett betiltás lett az osztályrésze.

CSUNDERLIK PÉTER CIKKE 

Őrült és sarlatán: mondták sokan, s ugyanakkor ifjú emberek szánakozva néztek végig rajtunk, ha ki mertük jelenteni, hogy Goethe vagy Shakespeare lehetett olyan jó író, mint a Mesteremberek költője. Csak nyugodt és türelmes ítéletet nem lehetett hallani róla” – írta Kassákról a 20. század egyik legjelentősebb irodalomtörténésze, Komlós Aladár, aki még az antiklerikális-antimilitarista Galilei Kör tagjaként ismerte meg a szabadgondolkodó diákegyesület rendezvényein többször feltűnő, fekete inges, elől kopaszodó, hátul hosszú hajat viselő művészt.

kassak_lajos_1917.jpg

Révai Ilka 1917-es Kassák-portréja (Forrás: Kassák Múzeum)

Komlós Aladár nagyon szépen megfogalmazta, hogy míg egyesek istenítették, mások eszüket vesztve menekültek Kassák Lajos költészetétől az 1910-es években, hiszen alig jelent meg a „dekadens” Ady, máris megérkezett avantgárd seregei élén a Mesteremberek költője, és retteghettek a Petőfi Társaság tagjai, hogy rájuk gyújtja a magyar kultúra várát. Mindkét reakció túlzás volt, amint arra a Politikatörténeti Intézet Kassák avantgárdja és a magyar baloldal című beszélgetésén Konok Péter történész és Pacsika Márton kurátor rámutattak. A Kassák-beszélgetés két legfontosabb kérdését a Mesteremberekből vett idézetekkel illusztrálhatjuk: „Tegnap még sírtunk, s holnap, holnap talán a mi dolgunkat csodálja a század.” Vagyis: miként alakult a Kassák-recepció? És: „örüljenek az új költők, akik az idők új arcát éneklik előttünk: Rómában, Párizsban, Moszkvában, Berlinben, Londonban és Budapesten”. Milyen nemzetközi kontextusba illeszkedett a magyar avantgárd?

Korábban a magyar avantgárd egyszemélyes képviselőjének tartották Kassák Lajost – aki elég szerénytelenül maga is hajlamos volt ekképp tekinteni magára –, de nem feledkezhetünk meg Németh Andor, Komját Aladár és mások költészeti tevékenységéről. Egészen a fiatal Révai Józsefig vezethetnénk a sort, de elvitathatatlan, hogy Kassák volt az avantgárd magyarországi úttörője. Ha nem is a „futurizmus követeként” mutatkozott be a nyilvánosságnak, de az avantgárd hatások mégis az ő személyén keresztül jelentkeztek. Márpedig igen különös transzfer ez: a ma már leginkább a Guggenheim Múzeum fejfájós közönségének szóló avantgárdot egy olyan „munkásköltő” importálta hazánkba, aki nyelveket sem beszélt rendesen. (Ennek éppen ellenkezője történt az 1980-as években, amikor rózsadombi „úri fiúknak” köszönhetően jutott el Magyarországra a Nagy-Britanniában kifejezetten proli punkzene).

Persze a sok „Kassák-vita” közül az egyik éppen arról szól – Konok Péter hangsúlyozta, hogy Kassák már eleve „a viták embere” volt –, hogy mitől tekinthetünk valamit „munkásköltészetnek”, és hogy nevezhetjük-e „proletárművésznek” az avantgárd Kassákot? Kassák feltűnésekor Csizmadia Sándor, az 1897-es Proletár versek című kötet – melynek jelentősége Heltai Jenő 1892-es Modern dalok című gyűjteményéhez fogható – szerzője számított „a magyar munkásköltőnek”, a szociáldemokrata párt (MSZDP) házi költőjének, aki azonban akármilyen baloldali nézeteket is vallott, meglehetősen konzervatív stílusú verseket írt. Konok Péter szavaival Csizmadia „a proletár firmamentum alatt egy biedermeier alkotó” volt, nagyjából akkora művész, mint Wass Albert. De ne feledjük, hogy maga Kassák is Csizmadia modorában írt költeményekkel kezdte a pályáját. Nem túl nagy sikerrel, úgyhogy a története buzdításképp szolgáljon minden írogató középiskolásnak: ne adja fel.

Miután Kassák megírta első alkotásait – „Alkotni – nem alakítani!”, hirdette később a Ma címlapja –, megmutatta azokat Csizmadia Sándornak. A magyar munkásirodalom „ízlésdiktátora” azonban nemes egyszerűséggel megkérte a fiatal munkást, hogy hagyjon fel a költészeti tevékenységével. Ennek ellenére Kassák az 1929-es Csizmadia-nekrológjában elég nagy tisztelettel beszélt a „konzervatív munkásköltőről” – emlékeztetett a beszélgetésen Pacsika Márton. Kassák ugyanis fontosnak tartotta, hogy mind Csizmadia, mind ő maga, akárcsak a festő Derkovits Gyula munkásháttérrel rendelkeztek, így félszavakból is megértették egymást. Ezen a szemponton túl azonban valóban nehéz definiálni, hogy mit tekinthetünk „proletárművészetnek”. Konok Péter hangsúlyozta, hogy bár Csizmadia és Kassák egészen eltérő stílusban írtak, mindketten autentikus „munkásköltők” voltak, de nem a származásuk miatt, vagy mert megjelentek a Népszavában, hanem a hevületük, habitusuk okán. Ám Kassákot sosem akarták befogadni a párt irodalmárai: míg Csizmadia eltanácsolta a verseléstől, az MSZDP másik ünnepelt munkásköltője, Gyagyovszky Emil a főszervezője volt az 1924-es Kassák-ellenes kampánynak.

Nem csoda, hogy az avantgárd Kassák költészete nem talált otthonra a munkásotthonokban: már Ady költészetét is érthetetlennek találták az MSZDP irodalmárai, nemhogy az avantgárdot, márpedig az első avantgárd törekvésekről még a minden „Újra” nyitott Ady is azt írta 1911-ben: „Hát én utálom a futuristákat, természetesen csak azért, s elsőképpen azért, mert nem nagyon tehetségesek, de nagyon programosak.”

Miként lett Kassák fogékony az avantgárd hatásokra? Konok Péter szerint nem túl meglepő ez, ha arra gondolunk, hogy Kassák fémmunkásként egy műhelyben dolgozott, szögletes formákat látott és vasakat hallott csengeni. Majd miután az utolsó rendes „valcoló” – csavargó – költőként bejárta fél Európát, amely körútját utóbb A ló meghal, a madarak kirepülnek című művében örökítette meg, a fejében avantgárd effektekkel érkezett haza Magyarországra, és a kerek Csizmadia-versekkel szemben szögletes költeményekkel jelentkezett. Részt vett az 1912. május 23-i munkástüntetésen, a „vérvörös csütörtökön”, és ez azért fontos, mert Kassák Lajos munkásmozgalmi elkötelezettségének meghatározó szerepe volt abban, hogy az olasz futuristák mozgalmával ellentétben a magyar avantgárd baloldali színezetű, nem militarista, hanem antimilitarista lett.

a_tett_1915.jpg

A Tett 1915. november 1-jei számának címlapja

Ha az első világháború időszakából csak egyetlen magyar antimilitarista folyóiratot kell kiemelni, az nem lehet más, mint Kassák első folyóirata, A Tett. A költő már 1914 novemberében engedélyt kért a lapalapításra, de végül csak 1915 őszén tudta elindítani a kéthetente megjelenő folyóiratát, amelyben a forradalmi hang találkozott a radikális formával. A Tett az első megvalósítása volt annak az iránynak, amit később Majakovszkij úgy fogalmazott meg, hogy „a tartalom forradalmának magával kell vonnia a forma forradalmát is”. A berlini Der Sturm hatását mutató folyóirat nemzetközisége és üzenete meghatározta azt is, hogy milyen nyelven szólal meg, ezért nem lehet különválasztani a folyóirat esztétikai és ideológiatörténeti jelentőségét – hangsúlyozta mind Konok, mind Pacsika.

Ki kell emelni azonban, hogy A Tett még sokkal kevésbé volt tudatos alkotói program terméke, mint később a Ma, a bécsi Ma, a Dokumentum és a Munka. Annyira, hogy A Tett elindítását még programcikk se kísérte, Kassák a matematikus Poincaré gondolatát kölcsönvéve ugyanis úgy vélte: programot írni olyan, mint előre bejelenteni a csődöt.

Az antimilitarizmusával tüntető A Tett hangja kivételesnek számított az 1915–1916-os Magyarországon,  amikor 1914 augusztusát követően még a Nyugatban is háborúpárti írások jelentek meg, és a Népszava is alkalmazkodott a hadipropagandához. „A magunk módjára üvölthettünk” – írta Kassák, egészen addig, amíg az 1916. augusztusi „internacionális” szám megjelentetése miatt be nem tiltották a lapot még az év októberében. A Tett helyett elindított Ma már nem a Der Sturm, hanem inkább a Die Aktion követője volt.

A Tett és a Ma megjelenésével azonban elkezdődtek azok az átpolitizált és átideologizált művészeti viták, amelyek az 1918–1919-es események idején váltak igazán élessé, és a Tanácsköztársaság idején jutottak a csúcsra: milyen szerep juthat az avantgárd művészeknek a munkásmozgalomban, a forradalomban?

Felhasznált irodalom:

Kassák avantgárdja és a magyar baloldalBeszélgetés a Politikatörténeti Intézetben, 2016. november 16.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hat-had.blog.hu/api/trackback/id/tr4212027689

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.