100 éve, 1916. november 21-én halt meg Ferenc József. Erre emlékezve egy négyrészes cikksorozatot indítottunk, amelyben különböző nézőpontokból idézzük fel a császár és király életét és uralkodását. A második rész témája az uralkodó és a hölgyek öröme.

KABA ESZTER CIKKE 

Ferenc József életének két meghatározó asszonya volt: édesanyja, Zsófia és felesége, Erzsébet. A császári mama, Zsófia Friderika bajor királyi hercegnő (1805–1872) több elvetélt terhesség után hat gyermekkel ajándékozta meg férjét, Ferenc Károly osztrák főherceget. Az egyik csecsemő halva született, az egyetlen kislány pedig ötéves korában, epileptikus betegségben halt meg. Az életben maradt fiúgyerekekkel sem volt Zsófiának egyszerű dolga: Lajos Viktort, a legkisebb fiút homoszexualitása és „botrányos életvitele” miatt hamar száműzték az udvarból, a kedvenc fiút, Miksa mexikói császárt pedig kivégezték. A családban mindig is Zsófia viselte a nadrágot, az ő erős pressziójának köszönhetően lépett hátra és mondott le a trónról fia javára Ferenc Károly 1848-ban. Zsófia ezzel – saját szemszögéből nézve – nagy áldozatot vállalt: soha nem szólították császárnénak, sőt, mikor fia eljegyezte Erzsébetet, attól kezdve egy alig 16 éves fruska volt a birodalom első asszonya, háttérbe szorítva ezzel a császár anyját. A két nő közötti konfliktus legendás volt birodalomszerte, ahogy az is, hogy a császár mennyire ragaszkodott édesanyjához. Tény, hogy amikor Zsófia haldoklott (agyérgörcsöt kapott és mire meghalt, már a beszédkészségét is elveszítette), Ferenc József órákat ült az ágya mellett, sőt a Burg melletti teret szalmával szóratta fel, hogy a kocsizörgés ne zavarja a nagybeteget.

Erzsébetet is ott találjuk anyósa halálos ágyánál – a gyermeknevelés kérdései és az ifjú császárné viselkedése okozta nézeteltérések már okafogyottá váltak, s noha Erzsébet sosem lett Zsófia kedvenc menye, viszonyuk erre az időszakra normalizálódott. Ettől függetlenül Erzsébet, mikor egy rövid időre magára hagyta anyósát, hogy meglátogassa Schönbrunnban leányát, a betegeskedő Mária Valériát, kifulladva érkezett vissza a Hofburgba, nehogy ráfogják, hogy az utolsó pillanatokban „készakarva” nem volt ott. A bécsiek ugyanis rendkívül jó memóriával rendelkeztek, olyannyira, hogy Zsófiában a „birodalom császárnéját” temették el – haló porában megkapta, amiből életében nem jutott neki: a császárnéi rangot.

Elképzelhető, hogy egy ilyen, jelenlétében erőteljes, s mi tagadás, jellemében erőszakos asszony árnyékában nem sok babér termett más asszonyoknak… csakhogy Ferenc József Ausztria császáraként nem tehette meg, hogy ne vigye tovább a vérvonalat – és már kész is a konfliktushelyzet.

(Majdnem) minden férfi életében eljön az „első nő” – nyilván a leendő császárnál sem volt ez másképp, a dolog pusztán annyiban különbözött, hogy erről jóformán az egész udvar kézen-közön értesült. Noha komoly történelmi forrásnak egyáltalán nem nevezhető – erotikus ponyvának annál inkább – Szőgyén-Wittenbach Hubert könyve, a Ferenc József szerelmei, de játsszunk el a gondolattal, hogy az erre vonatkozó információ, ha nem is teljesen igaz, de legalább „megközelíti a valóságot”. A szerző – aki valójában Kellner József, egy nem túl jó tollú pozsonyi újságíró – a regény első lapjain a 15 éves Ferenc Józsefet boronálja össze egy 12 (!!!) éves bárónővel, Gutmann Marianne-nal, aki a „főlovászmester nejének volt a húga”. A pelyhedző állú – és szexuálisan teljesen tájékozatlan – uralkodó az első együttlét emlékére élete első, kitömött vadászzsákmányát ajándékozza a fiatal lánynak: stílszerű. Ha a valóságban nem is így történt mindez, az teljesen bizonyos, hogy Ferenc József életében nem a későbbi felesége, Wittelsbach Erzsébet, azaz Sisi (1837–1898) volt az első nő – míg fordítva természetesen így állt a dolog.

„Nem tudja, mennyire szerettem ezt az asszonyt!” - mondta Erzsébet halála után a császár Paar grófnak. Nincs jogunk kétségbe vonni ezt a vallomást, hiszen a császár és neje eljegyzésének története legendás (a házasságuk már kevésbé az). Erzsébet és Ferenc József 1853. augusztus 18-án, a császár születésnapján ismerkedtek meg „ténylegesen” – noha korábban is találkoztak, ám a 23 éves uralkodó alig-alig emlékezett nála hét évvel fiatalabb unokahúgára. Most azonban elragadónak találta, „kislányosnak és mégis olyan édesen pajkosnak”, aki olyan hamvas, „mint a nyíló mandulavirág”. Az eredetileg feleségnek szánt Ilona, Sisi nővére egyáltalán nem tetszett Ferenc Józsefnek, „komolynak és hallgatagnak” vélte – ez talán nem is csoda, hiszen Ilonát, vagy ahogy a családban nevezték, Nenét előre felkészítették erre a kirándulásra, amiről leendő császárnéként kellett volna távoznia. Az eljegyzésre még itt, Bad Ischlben sor került, hogy ténylegesen érdeklődtek-e Erzsébet érzelmei felől, voltaképpen teljesen lényegtelen: saját édesanyja, Ludovika főhercegnő véleménye szerint „Ausztria császárát az ember nem kosarazza ki”.

erzsebet_bad_ischl.jpg

Erzsébet mellszobra Bad Ischlben (Kaba Eszter fotója)

A házasságkötésre 1854 áprilisában, Bécsben került sor, a közben eltelt hónapok alatt kemény dresszúrának vetették alá az udvari etiketthez egyáltalán nem szokott menyasszonyt. Sisi neveltetése bőven hagyott kívánnivalót maga után – a bécsi arisztokrácia szemében eleve hendikeppel indult, hiszen a mindent tudó Gothai Almanach rögtön elárulta: a leendő császárné családfája korántsem makulátlan. És még nem is beszéltünk a cirkuszi lovasmutatványokat kedvelő, a polgárokkal, mit több, a parasztokkal barátkozó édesapáról, Miksa bajorországi hercegről! (A magyar nyelvben nem lehet pontosan érzékeltetni a német nyelvben oly beszédes különbséget: Miksa származását tekintve „in Bayern” volt, nem pedig „von Bayern” – ami jelentős rangkülönbséget jelent.)

Erzsébet jegyességét jóformán teljes egészében tanulással töltötte: mivel anyanyelvén kívül csak angolul beszélt (ami ebben az időszakban egyáltalán nem volt divat), ezt a hiányosságát sürgősen pótolnia kellett, először is a francia és az olasz nyelv elsajátításával. Emellett történelmet tanult, és próbálták felkészíteni arra az új életformára is, amely Bécsben várt rá. Ezt az időszakot még Münchenben töltötte, a császár jegyességük alatt három alkalommal látogatta meg menyasszonyát.

A fentiek tükrében nem nehéz elképzelni, mekkora terhet jelentett a fiatal hercegnőnek az esküvői ceremónia: a végtelenül hosszú szertartás és a rengeteg kötelezettséggel járó udvari bemutatás teljesen kimerítette. A császári pár nászéjszakáját is szigorú szempárok őrizték, így annak is hamar híre ment, hányadik éjszakán (egyébként a harmadikon) sikerült teljesítenie a császárnak férji kötelességét.

Ferenc József kötelességtudásának hála, a mézeshetek is „remekül” sikerültek. Az ifjú pár a Bécs melletti Laxenburg kastélyában töltötte ezt az időszakot, ahonnan a császár mindennap bejárt dolgozni a Hofburgba. Erzsébetet anyósa, Zsófia főhercegnő látogatta (és képezte tovább) naponta, hogy „legyen társasága”. Sisi számára ezek az alkalmak felértek egy kínzással – évekkel később is panaszkodott házasságának kezdeti időszakára. Valószínű, hogy Zsófia, aki önként lépett hátra és mondott le fia javára arról, hogy valaha is Ausztria császárnéja legyen, rendkívül nehezen viselte, hogy azt a méltóságot, ami számára a mindenséget jelentette, Sisi ennyire rosszul tűri és láthatóan puszta nyűgnek tekinti. Zsófia egész életében ahhoz szokott, hogy irányítsa férjét és fiait, így nem csoda, ha a fiatal császárnéra is megpróbálta ráerőltetni akaratát és nem utolsósorban a spanyol etikettet, ami szöges ellentétben állt mindazzal, ahogyan Sisi a házassága előtt élt és viselkedett.

Erzsébet hamar teherbe esett, elsőszülött kislányának, Zsófiának nevelését azonban nem ő, hanem a császár anyja vette kézbe, ahogy az 1856-ban született Gizelláét és az 1858-ban született Rudolfét is. Valószínűleg Zsófia erős kontrollja, a császári házban uralkodó szokások és Erzsébet személyisége mind-mind hozzájárulhattak ahhoz, hogy a munkával túlterhelt császár és felesége az együtt töltött évek ellenére sem ismerte meg egymást – a kezdeti fellángolás hamar elmúlt és a pár gyakorlatilag soha nem értette meg a másik motivációját és jellemét.

Az 1860-as évek elejétől kapcsolatukat tovább nehezítette Erzsébet betegeskedése: az újabb kutatások szerint férje valószínűleg gonorrhoeával fertőzte meg feleségét, akit félrediagnosztizáltak és arzénnal kezeltek (ennek tudható be Erzsébet fogainak látványos romlása, utóbb elvesztése). A császárné menekülni kezdett az udvarból – gyakorlatilag ezt tette egész hátralévő életén át. Madeira, Gödöllő, Korfu – hogy csak a legfontosabb állomásokat említsük – sok-sok évet elvettek a császártól, de legfőképp a bécsi udvartól, ahol soha nem bocsájtották meg a császárnénak, hogy kötelességeit hátrahagyva élte uralkodófeleséghez korántsem illő életét.

Ferenc József szeretőiről a házasság hatodik éve után kezdtek keringeni a pletykák, és a házaspár megromlott viszonyáról árulkodik az is, hogy amikor a császárné 1863 körül, majd kétéves távollét után, láthatóan egészségesen visszatért az udvarba, és férje újabb trónörökösről szeretett volna gondoskodni, Sisi régi, müncheni orvosa, Fischer doktor hathatós segítségével tartotta magától távol a császárt: a „jó reményekre” gondolni sem lehet, még több ízben szükséges a kissingeni kúra egészségének helyreállítása végett.

A „szépséges császárné” időközben népszerű lett Európa-szerte, hosszú és dús haja, amit valóságos koronaként viselt, megteremtette szépségkultuszának alapjait: a hatvanas években mindenki csodálhatta a rendkívül karcsú Sisit – leszámítva a császárt. Ez az évtized nem csak Erzsébet magánéletében – aki pont szépségének köszönhetően szerezett egyre nagyobb befolyást a bécsi udvarban –, hanem a birodalom és az uralkodó család életében is nagy változásokat hozott: a königgrätzi csata, a kiegyezés és Ferenc József fivére, Miksa mexikói császár kivégzése közelebb hozta egymáshoz Ferenc Józsefet és feleségét. A pár negyedik gyermeke, Mária Valéria 1868-ban, Budán született, és egészen férjhezmeneteléig rendkívül szoros volt a kapcsolata édesanyjával. A császári frigynek gyakorlatilag ez volt az utolsó boldognak nevezhető időszaka.


A császár az 1870-es években ismerkedett meg első tartós, „hivatalos viszonyának” tárgyával, Anna Nahowskival (1860–1931). Kapcsolatuk több mint 15 éven át, egészen 1888-ig tartott. Anna naplója az utókorra maradt, 1970-ben meg is jelentették. Ebből az derül ki az olvasó számára, hogy a császár és Anna között valóságos viszony volt, sőt az asszony terhes volt, mikor a császár elhagyta őt. Anna összesen öt gyermeket szült második házasságából (férje Franz Nahowski vasúti hivatalnok volt), feltételezések szerint lánya, Helen és utolsóként született fia a császár természetes gyermekei voltak.

anna_nahowski.jpg

Anna Nahowski (Forrás: Wikipedia)

Míg Nahowskiról keveset, Katharina Schratt (1853–1940) színésznőről, „barátnőről” annál többet őrzött meg a történelmi emlékezet. Schrattot 1873-ban egy színdarabban látta először a császár, a Makrancos hölgy címszerepében. Ekkor még semmilyen személyes kapcsolat nem alakult ki közöttük. Schratt évekig játszott Szentpétervárott, majd 1883-ban került újra Bécsbe: a Császári és Királyi Udvari Színházhoz szerződtették. A színház újonnan szerződött színészeit szokás szerint bemutatták az uralkodónak, hiszen a színházat Ferenc József magánvagyonából tartották fenn. Katharina Schratt-tal sem tettek kivételt, a bemutatásról így emlékszik meg Brigitte Hamann:

 

„Paul Schulz az anyakönyvi hivatal vezetője volt, és Katharina Schratt állítólag itt tanulta be egész pontosan, mit kell tennie. Leült egy karosszékbe, és felmondta a megtanult szöveget: „Felséged méltóztatott...”

Schulz félbeszakította: „A lábadat ne tedd keresztbe, mint most, és különben sem szabad leülnöd, hanem állnod kell, és csak aztán mondhatod el a mondókádat, ha már meghajoltál.”

Ekképpen felkészülve Katharina Schratt elment a császári kihallgatásra.

Schratt: Felséged méltóztatott...

A császár: Nagyságos asszonyom, nem kíván leülni?

Schratt: Köszönöm, Felség. Felséged méltóztatott...

A császár: De hát miért nem ül le?

Schratt: Mert Paul Schulz megtiltotta.

A császár akkorát nevetett, hogy kihallatszott az előszobába, a szárnysegédek és a lakájok és a kihallgatásra várakozók legnagyobb csodálkozására, mert egyáltalán nem voltak hozzászokva a császár efféle megnyilvánulásaihoz.”

 

Eddig az idézet. Akár igaz az anekdota, akár nem, az tény, hogy a császár ettől fogva jóval gyakrabban látogatta a színházat, mint korábban, és a világért el nem mulasztott volna olyan darabot, amiben Schratt is játszott.

katarinaschratt2k.jpg

Katharina Schratt (Forrás: Wikipedia)

Kapcsolatuk 1885-ben kezdődött, mikor a Bécsbe látogató cár szórakoztatására felkért színészek között Schratt is ott volt, sőt, az előadás utáni vacsorára is meghívták. Erzsébet, aki ekkor már régen nem féltékenykedett férjére, támogatta ezt a barátságot. Ő maga egyre ritkábban tartózkodott a fővárosban, de verseinek tanúsága szerint bűntudatot érzett a császár magányossága miatt. Azon volt hát, hogy barátnőt vagy társnőt keressen Ferenc József számára, és a színésznő, akibe a császár láthatólag beleszeretett, épp kapóra jött. Sisi volt az, aki 1886-ban megfesttette Katharina arcképét a császár számára, és ezt követően is gondosan egyengette a furcsa pár útját: a császár után ő maga is felkereste Schrattot annak frauensteini villájában, sőt, a látogatásra a gyanútlan Mária Valériát is magával vitte! Erzsébet a lehető legdiszkrétebben járt el, mikor támogatta férje viszonyát. A külvilág szemében azzal, hogy ő maga is rokonszenvezett a színésznővel és többször meghívta hol Schönbrunnba, hol a Hofburgba, megteremtette a szükséges látszatot. Arról, hogy valójában mi volt a véleménye Schrattról és szerelmes férjéről, álljon itt egy rövid ízelítő:

„Kövér angyalod érkezik / Ne félj, e rózsanyárban. / Oberonom, bírd ki egy kicsit / Türelmesebb magányban!” – a jóindulatúnak semmiképp nem nevezhető négy sor gyakorlatilag egyformán gúnyolja a császárt és szerelmét.

Schratt azonban tényleges támaszt jelentett Ferenc Józsefnek, különösen a trónörökös, Rudolf halála után. 1889-ben a színésznő átköltözött Bécsbe, és Ischlben is vett magának egy villát a császári nyaraló mellett, így fizikálisan is napi szinten jelen volt az uralkodó életében. Arról azonban, hogy kettejük kapcsolata ugyanolyan szexuális természetű (is) lett volna, mint Nahowski esetében, nincs semmi bizonyíték – ha volt is, Erzsébet diszkréciója minden eltüntetett. Hogy a császárné óvó keze mennyire fontos szerepet játszott ebben a kapcsolatban, halála után derült ki igazán, hiszen azt követően Schratt nem járhatott csak úgy „ki-be” a Burgba mint Sisi barátnője. Noha Ferenc Józseffel való kapcsolata annak élete végéig megmaradt, az 1910-es években már csak elvétve találkoztak. A császár mindenesetre még jóval a halála előtt bőkezűen gondoskodott Katharináról. 

A valóság, ahogy a fentiekből látszik, korántsem volt olyan habosan megejtő, mint a mindenki által ismert Ernst Marischka-filmekben, amit minden tisztességes TV-adó műsorra tűz karácsonykor. A Sissi-trilógia első része még „nyomokban tartalmazza” a császár és Erzsébet megismerkedésének történetét, de a második és harmadik rész már maga a történelmi káosz. Hogy csak egy példát hozzunk: a kiegyezéskor a kis Zsófia már régen nem élt, Gizella és Rudolf – akiket hanyagul elfelejtettek – viszont igen. Andrássy és Sisi szerelmére sincsenek tárgyi bizonyítékaink, rendkívül szoros barátságot ápoltak, de azt nehéz elképzelni, hogy a fizikális szerelemtől ennyire irtózó asszony a „szép akasztott” karjaiban talált volna vigaszt – bár ettől még az osztrák filmrendező is elzárkózott. A filmek – történelemhamisítás ide vagy oda – mindenesetre szépen hoztak a konyhára, a két utolsó epizód egészen a cannes-i filmfesztivál jelöléséig jutott. Nézzük csak bátran, Romy Schneider mosolya legalább olyan bájos benne, mint amilyen szép lehetett Erzsébet, akit megszemélyesít.

Felhasznált irodalom:

Brigitte Hamann: Erzsébet királyné. Budapest, 1988.

Sára János: A Habsburgok és Magyarország, 950–1918. Budapest, 2001.

Szőgyén-Wittenbach Hubert: Ferenc József szerelmei. Budapest, s.a.

A bejegyzés trackback címe:

https://hat-had.blog.hu/api/trackback/id/tr3211922641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hefe 2016.11.03. 06:45:11

"A császár az 1870-es években ismerkedett meg első tartós, „hivatalos viszonyának” tárgyával, Anna Nahowskival (1860–1931). Kapcsolatuk több mint 15 éven át, egészen 1888-ig tartott. "

ja, a csaj nagyjabol 13 eves volt, ezert a jotzi gyereket ma siman lecsuknak.

nemsissi 2016.11.03. 13:31:42

nagyon tetszett, köszönöm

Kicknick 2016.11.03. 13:58:26

nabakker, már november 21. van?