Az Estben három, gyors egymásutánban megjelent vezércikk jelezte, hogy 1917 tavaszán már kézzelfoghatóvá vált a hátországi hangulat megváltozása, aminek a sajtó is hangot adott. Ez a három állásfoglalás még akkor is feltűnő, ha tudjuk, hogy Az Est nem volt kormánypárti…

1917. február–márciusának legfontosabb – ha tetszik, világpolitikai jelentőségű– eseménye a cári rendszer összeomlása volt. Az uralkodó lemondása a monarchiát is maga alá temette. Az ideiglenes kormány egy köztársaság kormánya volt, az összehívni szándékozott alkotmányozó nemzetgyűlés – amit azonban…