Sajátos jogvita tárult a hazai sajtó olvasói elé 1917 júniusában, amely mögött nyilvánvalóvá vált a – lemondott – kormányfő, de még inkább annak köre, illetve a vele szemben kritikus bulvársajtó-vállalat, Az Est kőkemény gazdasági (és hatalmi) csörtéje. TAKÁCS RÓBERT CIKKE

Az Estben három, gyors egymásutánban megjelent vezércikk jelezte, hogy 1917 tavaszán már kézzelfoghatóvá vált a hátországi hangulat megváltozása, aminek a sajtó is hangot adott. Ez a három állásfoglalás még akkor is feltűnő, ha tudjuk, hogy Az Est nem volt kormánypárti…