Tisza István kétségtelenül a dualizmus második felének meghatározó politikusa volt. A századfordulótól egészen 1918. október 31-én bekövetkezett haláláig megkerülhetetlen figurája volt a közéletnek. 1910-től a hatalmas többséggel kormányzó Nemzeti Munkapárt…

Az Est 1917. május végén összefoglalta az osztrák birodalomfél képviselőházának politikai viszonyait – valljuk meg, az egyszerű halandónak már akkor is nehéz volt követni. A bécsi politikai ügyekben járatos szerző csak a képviselőházról szólt (német elnevezése: Abgeordnetenhaus), ám az osztrák…

Kaliforniai álom?

2017.02.28. 15:30

A Pesti Napló 1917. január 23-i számában rövid közlemény tudósított arról, hogy február elején a „Romániában érdekeltek központjának” képviseletében háromtagú delegáció utazik Bukarestbe, ahol a magyar „közgazdasági érdekek” képviseletéről tárgyalnak az…

Az Osztrák–Magyar Monarchia dualista berendezkedését megalapozó kiegyezés a közjogi viszonyok (a korabeli szóhasználatban ún. pragmatikus – vagyis a Pragmatica Sanctióból levezethető – közös ügyek) mellett bevezette a közös érdekű ügyek fogalmát is. Ezek a felelős magyar kormány létrejötte előtt…

100 éve, 1916. november 21-én halt meg Ferenc József. Erre emlékezve egy négyrészes cikksorozatot indítottunk, amelyben különböző nézőpontokból idézzük fel a császár és király életét és uralkodását. Az utolsó részben azt mutatjuk be, hogyan tudósított a korabeli magyar sajtó az uralkodó haláláról,…

100 éve, 1916. november 21-én halt meg Ferenc József. Erre emlékezve egy négyrészes cikksorozatot indítottunk, amelyben különböző nézőpontokból idézzük fel a császár és király életét és uralkodását. A harmadik részben a Kaiser szalámi arcának személyiségét fektetjük a történetírás…

100 éve, 1916. november 21-én halt meg Ferenc József. Erre emlékezve egy négyrészes cikksorozatot indítottunk, amelyben különböző nézőpontokból idézzük fel a császár és király életét és uralkodását. A második rész témája az uralkodó és a hölgyek öröme. KABA ESZTER CIKKE 

100 éve, 1916. november 21-én halt meg Ferenc József. Erre emlékezve egy négyrészes cikksorozatot indítunk a Hadszíntéren és Hátországon, amelyben különböző nézőpontokból idézzük fel a császár és király életét és uralkodását. Az első rész témája az uralkodó és soknemzetiségű birodalma, avagy a…