Az Estben három, gyors egymásutánban megjelent vezércikk jelezte, hogy 1917 tavaszán már kézzelfoghatóvá vált a hátországi hangulat megváltozása, aminek a sajtó is hangot adott. Ez a három állásfoglalás még akkor is feltűnő, ha tudjuk, hogy Az Est nem volt kormánypárti…

Gorcsev Iván 1914-ben

2014.11.26. 14:39

A jó rémhír mindig egy kicsit hihető is. Nem nagyon, mert akkor nem is igazán érdekes, de valamennyire. A jó rémhír leginkább attól hihető, hogy – némi ráhagyással – akár igaz is lehetne. Nem zörög a haraszt, ha nem fúj a szél. Vagy valaki nem bujkál benne. Így a jó rémhír valójában fontos…

Kínai-szindróma

2014.09.29. 16:43

Sartre sokat (és kissé kopottá) idézett szövege szerint „a Pokol – a másik ember”, ami háborúban persze különösen plauzibilissé válik; ráadásul ilyenkor emberek különféle mátrixok szerint meghatározott csoportjai is egymásban hallucinálnak kollektív poklokat, elkülönülő pokol-halmazokat, miközben –…