Az 1916 nyarán bekövetkezett román hadüzenet és rövid erdélyi hadjárat nem múlt el nyomtalanul. A menekülthullám, a rekvirálások, az államhatalom hiányát kihasználó erőszak okozta károk, majd a visszavonuló román csapatokkal távozók (nemcsak románok) és a hatóságok erőtejes fellépése a gyanúsnak tartott személyek ellen: mindezek átalakították a tartomány viszonyait. A legégetőbb természetesen a helyreállítás és a lakosság élelmezésének megoldása volt, amit a menekültek fokozatos visszatelepítése (ennek elvileg 1917 májusában kellett befejeződnie) is nehezített. Az adminisztratív lebonyolítást a közigazgatás végezte egy kormánybiztos felügyelete mellett, ám a kormányzat a társadalmat is mozgósította a Pro Transylvania segélyakció keretében.

EGRY GÁBOR CIKKE

A háború harmadik évére a Magyar Királyság több százezer katonája esett el a hadszíntereken, míg a harcokban elszenvedett sérülések tízezreket tettek örökre nyomorékká. A fronton elhunyt családfők a hátországban hadiözvegyeket, hadiárvákat hagytak maguk után. A háborús szociálpolitika egyik legfontosabb feladata volt, hogy megoldja ezeknek a társadalmi csoportoknak az ellátását, segélyezését, gondozását, amelyet jórészt az állam vállalt magára. Míg a háború első éveiben elsősorban a rokkantellátást és a hadisegélyezést igyekeztek megoldani – ekkor a hadiárvák gondozását jobbára a békeidőben is létező árvaszékek végezték –, 1917-re a helyzet tarthatatlanná vált, a hadigondozás feladatának ellátása új struktúrát kívánt.

KABA ESZTER CIKKE

Az Estben három, gyors egymásutánban megjelent vezércikk jelezte, hogy 1917 tavaszán már kézzelfoghatóvá vált a hátországi hangulat megváltozása, aminek a sajtó is hangot adott. Ez a három állásfoglalás még akkor is feltűnő, ha tudjuk, hogy Az Est nem volt kormánypárti orgánum. Ám a háború során alapvetően fegyelmezetten tartotta magát hivatalos vonalhoz és nem mulasztotta el jelezni a hatalom felé, hogy a sajtónak milyen érdemei vannak a hátország nyugalmának megőrzésében. Azonban az 1917. áprilisi három vezércikk mindegyike a háború végét várta: ha messze is álltak a nyílt és „militáns háborúellenességtől”, mégis az emberek határozott békevágyának adtak hangot. Az alábbiakban azt tekintjük át, milyen fejlemények tették mindezt lehetővé.

TAKÁCS RÓBERT CIKKE

A címben idézett módon fakadt ki a német történészek doyenje, az első világháborús veterán, Gerhard Ritter, amikor Fritz Fischer ismertette a Németország első világháborús felelősségét hangsúlyozó, a Második Birodalom külpolitikáját kíméletlenül bíráló téziseit a nyugatnémet történészek 1964-es kongresszusán. Kevés történettudományi munka váltott ki akkora vitát, mint Fritz Fischernek az 1961-ben – az Eichmann-per felfokozott légkörében – megjelent, az első világháború alatti német háborús célokat ismertető Griff nach der Weltmacht című könyve. Két német nemzedék háborodott fel azon, hogy nem elég a második világháború kirobbantásának súlyos terhe, de a Nagy Háború világbalhéját is Németországnak kell elvinnie.

CSUNDERLIK PÉTER CIKKE

1917. február–márciusának legfontosabb – ha tetszik, világpolitikai jelentőségű– eseménye a cári rendszer összeomlása volt. Az uralkodó lemondása a monarchiát is maga alá temette. Az ideiglenes kormány egy köztársaság kormánya volt, az összehívni szándékozott alkotmányozó nemzetgyűlés – amit azonban már csak a bolsevikok hatalomra kerülése után választottak meg – egy köztársaság alkotmányát fogadta volna el, ha erre valaha is sor kerül. A cárok birodalmának azonban volt két olyan eleme, amelyik nem tartozott Oroszországhoz: Buhara és a Finn Nagyhercegség. Az uralkodó – az utóbbi esetében finn nagyherceg – hiányában az egyébként is széles körű autonómiát élvező Finnország helyzete és jövője hirtelen bizonytalanná vált. Az Ideiglenes Kormány nem szívesen engedte volna ki az országot az új Oroszország keretei közül, a finn politikusok viszont éppen ebben reménykedtek.

EGRY GÁBOR CIKKE

1917 tavaszán a Nagy Háború egy újabb kontinenssel bővült, így teljessé vált a világháborús világ. Az USA a háború első éveiben igyekezett valóban semleges maradni, ám 1917-re az amerikai közvéleményben már a németellenes érzelmek kerültek előtérbe. A Wilson elnök vezette adminisztráció pedig azt is fontolóra vette, hogy valódi beleszólásuk akkor lehet az új világrendbe, ha maguk is részt vesznek a háborúban.

TAKÁCS RÓBERT CIKKE

 

A színház mint szórakoztatási forma már az ókortól jelen volt az emberek életében. Funkciója folyamatosan változott, alakult az évszázadok során, sokszor egyfajta terápiaként is szolgált: olyan eseményeket jelenített meg, melyeknek „kibeszélésére” semmilyen más keret nem kínálkozott. Az első világháborúban létrejött, mintegy másfél évig működő magyar frontszínház sem pusztán a szórakoztatás igényével kereste fel a lövészárokban harcolókat: a „színházcsinálás” egyrészt közösséget teremtett a tisztek és a legénység között, másrészt javított a katonák mentális állapotán azzal, hogy az otthon hagyott világot idézte meg a fronton.

KABA ESZTER CIKKE

A magyar történelem egyik legjelentősebb diákegyesületének, az ateista-szabadgondolkodó fiatalokat tömörítő Galilei Körnek (1908–1919) a történetét két korszakra választja szét az első világháború kitörése. Míg az első, „nagy” korszakot az antiklerikalizmus jellemezte, az 1914 utáni „kis” korszakot az antimilitarizmus. Időbe telt azonban, amíg a galileisták előadások és szemináriumok szervezésével a magyarországi antimilitarista mozgalom élére álltak: sokáig az is kérdéses volt, hogy a magyar szélsőjobboldali közéleti szereplők által rettegett és démonizált diákegyesület folytatni tudja-e a működését. Részlet egy hamarosan megjelenő Galilei Kör-monográfiából.

CSUNDERLIK PÉTER CIKKE 

Kaliforniai álom?

2017.02.28. 15:30

A Pesti Napló 1917. január 23-i számában rövid közlemény tudósított arról, hogy február elején a „Romániában érdekeltek központjának” képviseletében háromtagú delegáció utazik Bukarestbe, ahol a magyar „közgazdasági érdekek” képviseletéről tárgyalnak az illetékesekkel. A román fővárost a központi hatalmak 1916. december 9-én foglalták el, a megszálló hatóságok az év végén kezdték meg működésüket, így az utazás látszólag még jó időben történt. Valójában azonban Románia megszállása egyértelműen demonstrálta Németország és Ausztria–Magyarország eltérő súlyát.

EGRY GÁBOR CIKKE 

Összesen 116 filmben játszott, forgatott Magyarországon, Németországban, de igazi sikereit az USA-ban aratta a Dracula címszerepében ismertté vált Lugosi Béla. A halála után, 1960-ban kapott csillagot a hollywoodi hírességek sétányán, a Walk of Fame-en. A sors fintora, hogy míg őt magát soha nem ismerték el filmes díjjal, az alakját megformáló Martin Landau Oscart kapott az Ed Wood című filmben nyújtott teljesítményéért, amely Edward D. Wood rendező és Lugosi Béla kapcsolatát örökítette meg.

KABA ESZTER CIKKE