Az Osztrák–Magyar Monarchia 140-150 ezer katonája halt meg, esett fogságba vagy sebesült meg teljesen értelmetlenül az 1918. június 15. utáni napokban Észak-Olaszországban, a Piave mentén. Az osztrák–magyar seregek utolsó világháborús támadása több okból omlott össze: az egyik fő tényező a hátország felbomlása volt. A másik az egymással veszekedő tábornokok megdöbbentő inkompetenciája – még a háború utolsó évében is. A harmadik tényező az időjárás volt, de itt is a második faktorról van szó, hiszen már a kisiskolások is tudják: a nyár eleje a legcsapadékosabb időszak Közép-Európában.

SZEGŐ IVÁN MIKLÓS CIKKE

Az Osztrák–Magyar Monarchia seregei 1918. május–júniusban a felbomlás jeleit mutatták. Judenburgtól Pécsig, Rimaszombattól Rumburgig zendülések híre érkezett – volna, ha erről beszámolhatott volna a sajtó. De az „egyszerű” parancsmegtagadások, vonatból tisztekre lövöldözések (akár ezredparancsnokra is!), a fosztogatások és szökések is megszaporodtak. Nemzetiségi mozgalmak aktivizálódtak, bolsevik és szocialista propaganda terjedt, amire 1918 júniusában a hadvezetés a lapok fronton való terjesztésének betiltásával reagált, a pesti parlamentben pedig a sajtószabadságról folyó vita a Népszava szidalmazásáig és zsidózásig fajult.

SZEGŐ IVÁN MIKLÓS CIKKE

Száz évvel ezelőtt, 1918. május 31-én feministák támadták le a parlamentből távozó miniszterelnököt, Wekerle Sándort, hogy miért utasították el a választójogi bizottságban a nők szavazati jogáról szóló javaslatot. Wekerle azt ígérte, módosító javaslatot nyújtanak majd be, és tartotta is júliusban az ígéretét, de a parlamenti többség, Tisza István Munkapártja megakadályozta a nőknek tett legkisebb engedményt is. Tiszáék ellenfelei közül az 1917-ben függetlenségi programmal képviselővé választott Meskó Zoltán szintén elutasította a nők választójogát, és ezt azzal indokolta, hogy így – és az iskolázottsági feltétel miatt – „csak a zsidó felekezet nyerne [új] választókat”.

SZEGŐ IVÁN MIKLÓS CIKKE

1918 áprilisára–májusára a Monarchia tartalékai végképp kezdtek kifogyni. Nemcsak élelemről, anyagi erőkről, hanem emberekről volt szó. És főleg: lelki tartalékokról – lázadoztak a katonák, forrongtak a nemzetiségek, szervezkedtek a munkások. A csehek Prágában már-már függetlenségi ünnepet ültek. Rómában az emigrációs nemzetiségi vezetők radikalizálódtak. A folyamat vége ismert: a kettős Monarchia hamarosan darabjaira hull. 1918 májusa döntő fordulatot hoz a diplomáciában is: az USA külügyminisztere ekkor a Monarchia feldarabolására törő nemzetiségeket kezdi pártolni.

SZEGŐ IVÁN MIKLÓS CIKKE

A magyar kormány egyre konzervatívabb irányba tolódott a világháború utolsó évében, és igyekezett korlátozni az erősödő munkásmozgalmat. Ennek ellenére a szociáldemokrata párt központi lapjának, a Népszavának 1918 tavaszán sikerült elérnie, hogy változtassanak a zsírjegyek beváltásán, mert a korábbi gyakorlat tarthatatlan helyzethez, éjszakai-hajnali sorban állásokhoz vezetett, sőt, a karhatalmat is bevetették a „zsírácsorgásban” résztvevő asszonyok ellen.

1918. május 7-én Bukarestben aláírták a különbékét a központi hatalmak és Románia között. Az egyezmény nem sokáig volt hatályban, egyetlen tartós(abb) eredménye az volt, hogy Románia és Besszarábia egyesülését elismerte Németország és három szövetségese, köztük az Osztrák–Magyar Monarchia. A Pesti Napló hiába írta az aláírás után: „ma örüljünk annak, hogy a Székelyföldön és a szász városokban megnyugodva hajtotta fejét álomra a magyar határ népe”.

SZEGŐ IVÁN MIKLÓS CIKKE

Az egyén jelentéktelenségét hangsúlyozta a Népszava vezércikke Marx születésének századik évfordulóján, 1918. május 5-én, majd a cikkíró mégiscsak Marx személyét kezdte dicsőíteni. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt ünnepségének szónoka, Kunfi Zsigmond a háborús válságból való kiutat a marxi osztályharcos politikához való visszatérésben látta. Az MSZDP radikalizálódása összefüggött azzal, hogy a hatalmon lévő politikai elit nem váltotta be a korábbi ígéreteket és nem szélesítették ki a választójogot Magyarországon.

SZEGŐ IVÁN MIKLÓS CIKKE

Németországot és az Osztrák–Magyar Monarchiát az antantnál sokkal jobban sújtotta az első világháború, különösen, ha a gazdasági hatásokat nézzük. Ezt a legszemléletesebben a disznózsír árának alakulásán mérhetjük le: míg itthon 1914 és 1918 között ezer százalékos volt a drágulás, addig az angolszász árutőzsdéken 1914 és 1917 között csak 2–3-szoros áremelkedést figyelte meg a Deutsche Bank.

SZEGŐ IVÁN MIKLÓS CIKKE

A Monarchia hatóságait meglepte, hogy 1918 elején, még a bolsevikokkal kötött különbéke előtt egyre több osztrák–magyar hadifogoly szökött át a fronton és próbált hazatérni. A belső társadalmi feszültségek miatt a bécsi és budapesti hatóságok különböző óvintézkedéseket tettek. A magyar hadügyminiszter vérlázító nyilatkozattal indokolta, hogy a hadifoglyokra miért vár az egészségügyi karantén után még egy négyhetes „erkölcsi vesztegzár” is: azért, hogy „emberekké változtassák át” őket. Valójában a bolsevik ideológia terjedésétől féltek a hatóságok - ezt azonban nem akadályozhatták meg: egykori oroszországi hadifogoly volt később a Tanácsköztársaság több vezetője is.

SZEGŐ IVÁN MIKLÓS CIKKE

Az I. világháború már majdnem negyedik éve tombolt, 1918 áprilisában zajlott az utolsó nagy német offenzívasorozat a nyugati fronton (amibe Németország belerokkannt), Bécsben pedig a Monarchia utolsó nagy támadását tervezgették Olaszország ellen – ebbe pedig az egész dualista állam bukott bele utóbb. Mindeközben szinte ártalmatlannak tűnt egy megjegyzés, amit az Osztrák–Magyar Monarchia közös külügyminisztere, Ottokar Theobald Otto Maria Graf Czernin von und zu Chudenitz engedett meg magának – ez azonban az egyik legsúlyosabb diplomáciai válsághoz vezetett a világháború idején.

SZEGŐ IVÁN MIKLÓS CIKKE