Woodrow Wilson amerikai elnök 1918. január 8-án kongresszusi beszédében ismertette a háború utáni rendezés alapelveit. Az USA csak 1917-ben lépett be az első világháborúba, Wilson így részben az amerikaiakat is igyekezett meggyőzni, hogy az Egyesült Államok nemes célokért küzd. Ám a wilsoni 14 pontból igen kevés valósult meg, s ha mégis, akkor sem használták azokat túlzottan nemes célokra.

SZEGŐ IVÁN MIKLÓS CIKKE

Az „orosz forradalom kormánya erős és öntudatos mozdulattal próbál minden akadályt elhárítani az általános és demokratikus béke útjából. Ennek a cselekedetnek olyan nagy sugalló, ébresztő ereje van, a béke lehetősége és reménysége oly erős mozgásba hozta a tömegek lelkét mindenütt, hogy: beszélni kell a békéről” – fogalmazott a Népszava 1918. január 10-én, Wilson 14 pontjáról szóló cikkét felvezetve. Ezzel arra utalt a lap, hogy Leninék már 1917. november 8-án dekrétumot adtak ki a békéről, amivel kikényszerítették az antant állásfoglalását is.

Végül kevés nyilatkozat született a háború alatt, melynek akkora hatása lett volna a „tömegek lelkére”, mint amit Wilson amerikai elnök 1918. január 8-án 14 pontba sűrített. Ám e kongresszusi beszéd a háború lezárására valójában nem sok befolyást gyakorolt, és inkább a vesztesek hivatkoztak rá mint be nem tartott alapelvek tárházára.

Woodrow Wilson (Forrás: Wikipedia)

Nem véletlen, hogy az első világháborút lezáró békéket meghatározó Clemenceau francia miniszterelnök utóbb azzal kérkedett, hogy el sem olvasta Wilson 14 pontját. Azt is tudni kell: az USA hivatalosan nem volt az antant „szövetségese”, tehát Wilson pontjai csak egy, az antanthoz „társult” állam elvei voltak. Ezeket a britek átmenetileg (és látszólag) megértéssel fogadták, de a franciák nem foglalkoztak velük különösebben. A háború utáni béketárgyalásokról pedig az USA vonult ki idő előtt.

Ha azonban valaki alaposabban figyelt 1918 januárjában, akkor nem hagyta magát Wilson és a brit miniszterelnök, Lloyd George hangzatos nyilatkozataival félrevezetni. A brit kormányfő Az Est szerint kijelentette: „nem harcolunk azért, hogy Magyarországot és Ausztriát elpusztítsuk”. Ehelyett inkább Clemenceau és a francia politika cselekedeteit lett volna érdemes követni – persze a magyar sajtó erre nem figyelt fel 1918 januárjában.

A csehszlovák mozgalom feje, Tomáš Garrigue Masaryk viszont követte az eseményeket, és későbbi könyvében felidézte: miközben január 8-án Wilson, január 6-án pedig Lloyd George tette közzé az Osztrák-Magyar Monarchia fennmaradását már-már támogató álláspontját, addig „a franciaországi önálló csehszlovák hadsereg felállítására vonatkozó rendelet Clemenceau és Beneš doktor megállapodását követően, 1918. január 7-én jelent meg”. Vagyis a francia kormány a Csehszlovák Nemzeti Tanácsot támogatta. Ez azt jelentette, hogy a Masaryk és Edvard Beneš nevével fémjelzett „csehszlovakizmus”, a Monarchia szétrombolására törő irányzat mellé állt Clemenceau. Közben Wilson 10. pontja a Népszava szerint mindössze arra utalt, hogy „Ausztria-Magyarország népeinek, amelyeknek helyét a nemzetek között megoltalmazni és biztosítani kívánjuk, a legelső alkalommal lehetővé kell tenni az autonóm fejlődésüket”.

Európa az első világháborút követően (Forrás: Wikipedia)

E wilsoni „autonómia” a francia álláspontnál megengedőbb volt a Monarchia számára, de sok érintett nemzet történeti tudatában összefonódott a népek önrendelkezési jogával. E gondolat azonban még így is sok volt a Monarchia vezetésének: Czernin osztrák-magyar külügyminiszter január 24-én válaszolt Wilsonnak: „azokat a tanácsokat, hogy hogyan kell nekünk belső ügyeinket intéznünk, udvariasan, de határozottan visszautasítanom. Mi sem avatkozunk bele az amerikai dolgokba, de épp oly kevéssé kívánjuk bármely idegen állam gyámkodását.”

De nemcsak a Monarchia utasította el Wilson mérsékelt javaslatait, Masaryk szerint a „szövetségesek” (az antant) „a Wilsonnak küldött válaszukban a felszabadulásunkat követelték”, vagyis a Csehszlovákia megalakítására vonatkozó törekvések mellett álltak ki.

De miről szólt Wilson többi pontja? Az első öt szerint legyen „minden békeszerződés nyilvános”, garantálják „a tengeri hajózás teljes szabadságát”, szüntessenek meg „minden gazdasági korlátozást”, csökkentsék minimális szintre a fegyverkezést, és kerüljön sor „az összes gyarmati követelések szabad, őszinte és teljesen pártatlan rendezésé”-re. A 6. pont arra utalt: „Oroszországnak akadálytalan alkalma nyíljék, hogy függetlenül dönthessen saját politikai fejlődése és nemzeti politikája dolgában”. Nem véletlen, hogy ezek után, január 14-én „a bolsevikiek helyesléssel fogadták Wilson legutóbbi üzenetét és szerintük ez nagy győzelme az általános demokratikus béke előkészítésének”. Ám Wilson e megfogalmazásának sem volt sok köze a valósághoz: a britek és a franciák ugyanis két héttel korábban már megállapodtak arról, hogy beavatkoznak Oroszországban a bolsevikokkal szemben.

Wilson 7., 8. és 13. pontja kivételesen megvalósult: a háború után Belgiumot „helyreállították”, Franciaország visszakapta az 1871-ben elvesztett Elzász-Lotaringiát Németországtól, és a független lengyel állam is létrejött. A 9. pont szerint „[a]z olasz határok kiigazításának világosan fölismerhető nemzeti vonalak szerint kell megtörténnie.” Ez ismét csak igen vitathatóan valósult meg. Olaszország ugyan nyert területeket az első világháború után, de ezzel maga sem volt elégedett (az 1920-as évekbeli itáliai fasizálódásban is közrejátszott ez az elégedetlenség). Másrészt viszont jelentős osztrák-német kisebbséget olvasztott magába Dél-Tirolban, amely kiélezte az olasz–osztrák-viszonyt. Harmadrészt az adriai kikötővárosok és környékük kevert etnikai viszonyai miatt nem lehetett igazságos határt húzni, ami hozzájárult az első világháború utáni, döntően olasz-jugoszláv határvitákhoz. (Fiumét elvesztve Magyarország megszűnt itt tényező lenni.) Triesztről a felek csak 1954-ben állapodtak meg – ekkor lett Olaszországé a város, a környéke pedig jugoszláv. Ám a Pirani-öbölben a tengeri határok még 2018-ban is vitatottak, jelenleg Horvátország és Szlovénia között zajlik a polémia.

Visszatérve 1918-hoz, Wilson 11. pontja Románia, Szerbia és Montenegró visszaállítását javasolta, és azt, hogy „Szerbiának szabad és biztos kijáratot kell adni a tengerhez”. A 12. pont legfontosabb részlete a Népszava szerint így szólt: „az oszmán birodalom török részének biztosítani kell a szuverenitás biztos élvezetét, de a többi nemzetiségeknek (…) biztosítékokat kell adni autonóm fejlődésük föltétlen zavartalansága tekintetében”.

Az utolsó, a 14. pont „a népek általános szövetségének” megteremtéséről szólt – ennek nyomán 1919-ben valóban megalakult a Népszövetség, de e szervezetbe az USA már be sem lépett.

Felhasznált irodalom:

Wilson üzenete = Népszava, 1918. január 10.

A bolsevikiek helyeslik Wilson üzenetét = Az Est, 1918. január 16.

Czernin békeprogramja = Budapesti Hírlap, január 25.

L. Nagy Zsuzsa: A Párizs környéki békék, 1919–1920 = História, 1979/1.

Wilson Woodrow. In: Holger H. Herwig – Neil M. Heyman: Biographical Dictionary of World War I. Westport, Connecticut – London, England. 1982. 358–360.

Tomáš Garrigue Masaryk: A világforradalom 1914–1918. Budapest, 1990. 304.

Oroszország és a Szovjetunió XX. századi képes történeti kronológiája, 1900–1991. (Szerk.: Krausz Tamás–Szilágyi Ákos.) Budapest, 1992.

Glenda Sluga: The Problem of Trieste and the Italo-Yugoslav Border: Difference, Identity, and Sovereignty in Twentieth-Century Europe. Albany, 2001.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.