Az I. világháborús katasztrófa mind az 1919 után kiépülő ellenforradalmi berendezkedés, mind az 1945 után a hatalmat fokozatosan megszerző Magyar Kommunista Párt (MKP) legitimációjában fontos szerepet játszott. Míg a jobboldali értelmezések egy része szerint Magyarország a „baloldal aknamunkája”…

Oh jaj, hadat üzent Kína

2017.09.19. 21:00

„Sírva áll meg minden üzem, / Még az ég is mintha rína, / Oh jaj, Kína hadat üzen, / Oh jaj, hadat üzent Kína. / Jön ellenünk száz csodával, / Szeges tornyú pagodával, / Kövér bálványok sorával, / Buddha bűvös potrohával.” Kína annyira messze volt – legalábbis 1917-ben – és olyan jelentéktelen…

Gróf Mikes Ármin a háromszéki Mikes család leszármazottjaként 1868-as születésekor biztos anyagi háttérre és jó közigazgatási karrierperspektívára számíthatott – és egy erdélyi arisztokrata származású feleségre. Felmenői és oldalági rokonai számára ez a világ volt adott, a család több tízezer holdas…

1914 ősze rosszul indult a színházkedvelő közönség számára (is): a háborús helyzetre való tekintettel ideiglenesen felfüggesztették a Nemzeti Színház és az Operaház üzemeltetését, azaz az ország első színházában is „hallgattak a Múzsák”. A színházi „böjt”…

süti beállítások módosítása