Az 1916 nyarán bekövetkezett román hadüzenet és rövid erdélyi hadjárat nem múlt el nyomtalanul. A menekülthullám, a rekvirálások, az államhatalom hiányát kihasználó erőszak okozta károk, majd a visszavonuló román csapatokkal távozók (nemcsak románok) és a hatóságok…

A háború harmadik évére a Magyar Királyság több százezer katonája esett el a hadszíntereken, míg a harcokban elszenvedett sérülések tízezreket tettek örökre nyomorékká. A fronton elhunyt családfők a hátországban hadiözvegyeket, hadiárvákat hagytak maguk után. A háborús szociálpolitika egyik…

Az Estben három, gyors egymásutánban megjelent vezércikk jelezte, hogy 1917 tavaszán már kézzelfoghatóvá vált a hátországi hangulat megváltozása, aminek a sajtó is hangot adott. Ez a három állásfoglalás még akkor is feltűnő, ha tudjuk, hogy Az Est nem volt kormánypárti…

A címben idézett módon fakadt ki a német történészek doyenje, az első világháborús veterán, Gerhard Ritter, amikor Fritz Fischer ismertette a Németország első világháborús felelősségét hangsúlyozó, a Második Birodalom külpolitikáját kíméletlenül bíráló téziseit a nyugatnémet történészek 1964-es…

süti beállítások módosítása