Az 1917-es év egyik megkerülhetetlen története a cári rendszer bukása és az orosz forradalom volt. A reakció és elnyomás megtestesítőjének látszó cári kormányzatot felváltó, parlamentáris berendezkedést ígérő Ideiglenes Kormány létrejötte egyszerre keltett félelmet és reményt – minden hadviselő félben. A cár szövetségesei ugyan tartottak attól, hogy a békevágy miatt megrogyott Oroszország végül kilép a háborúból, vagy legalábbis képtelen lesz folytatni azt, ezzel szemben azonban még a saját közvélemény felé is jól jött, hogy immár nem Európa legelnyomóbb rendszerének szövetségeseként tűntek fel kormányaik. A központi hatalmak körében pedig éppen azért támadt némi remény, mert az új, haladó(bb) politikai vezetéstől a háborús erőfeszítés visszafogását, majd befejezését remélték, miközben intő példa is lehetett volna számukra mindaz, ami Oroszországban történt.

EGRY GÁBOR CIKKE

Az orosz forradalom azonban az 1917-es év során egyszeri, radikális fordulatból egyre inkább véget nem érő drámává vált. A háborús részvétel, a földkérdés és a nemzeti függetlenségi törekvések (mindenekelőtt Ukrajna esetében) feloldhatatlan ellentmondásként nehezedtek az új kormányra, és végül fokozatosan aláásták a tekintélyét. Az első hetekben kiemelkedő Kerenszkij ugyan kezdetben kétségtelen tekintélynek örvendett mindenfelé, és nemcsak a kormány, hanem a fővárosi munkás- és katonaküldöttek tanácsa, azaz a Pétervári Szovjet tagjaként egy ideig mindkét új hatalmi centrumot ellenőrizte. A nyár végére azonban helyzete megrendült, nem utolsósorban az általa szorgalmazott, végül katasztrofális eredménnyel zárult offenzíva miatt. Hiába szerezte meg a miniszterelnöki széket is, pozícióját aláásta, hogy a hadsereg vezetőinek egy része szerint képtelen volt helyreállítani a nyugalmat a fővárosban, illetve hogy Kornyilov tábornok Pétervár megszállására irányuló, államcsínnyel felérő szeptemberi katonai akcióját csak a munkások mozgósításával tudta megakadályozni. Pedig a katonai vezetők szerint csak a hátországi rend helyreállítása tette volna lehetővé, hogy a hadsereg hatásosan vegye fel a harcot a lassan Pétervár felé előrenyomuló, Rigát elfoglaló németekkel. Eközben az Ideiglenes Kormány politikai bázisa is folyton zsugorodott a nem javuló ellátási viszonyok, a távolba vesző béke és a földreform elmaradása miatt. Így vidéken rendszeressé váltak a parasztok felkelései, a birtokosok ellen erőszakkal, míg az egyre fontosabb szereplővé váló, különböző szovjeteken belüli erőviszonyok is elmozdultak a radikálisok javára.

1917petrogradsoviet_assembly.jpg

A katonatanács ülése Pétervárott (Forrás: Wikipedia)

A mérsékelt szociáldemokraták (a mensevikek) ugyanis nem vállalták fel a hatalomátvételt, arra hivatkozva, hogy a proletárforradalmat meg kell előznie a polgári forradalomnak. Ezért aztán nemcsak folyton visszatáncoltak a radikális követelésektől, hanem rendre megerősítették a fogyatkozó bázisú Kerenszkijt is. A bolsevikok júliusi sikertelen felkelésüket követően még megtörni látszottak (Lenin ekkor kényszerült Finnországba menekülni), de hamarosan támogatottságuk nőni kezdett, és sikerült maguk mellé állítaniuk a munkás- és katonatanácsokat, amelyek egyre határozottabban foglaltak állást amellett, hogy a szovjetek vegyék kézbe a kormányzást. Kerenszkij hiába keresett támaszt különféle, számára kedvező összetételű proto- és kvázi-parlamentekben, a hangulat lassan ezekben is a kárára változott. Lassan nem maradt más lehetősége, minthogy vagy széles körű erőszakot alkalmaz, vagy egyértelműen enged a tömegeknek, elsősorban a béke és a földosztás megvalósításával.

Október közepére mindenki számára nyilvánvaló lett, hogy közel a végső leszámolás. Kerenszkij a hadsereg hozzá hűségesnek tartott egységeit mozgósította és vonultatta fel Pétervárra, a bolsevikok pedig a katonatanácsokon keresztül a pétervári helyőrség és a felfegyverzett munkások támogatására számíthattak. A felkelés kezdetét a szovjetek összoroszországi kongresszusa elé, október 24-re időzítettek. A drámainak induló küzdelem azonban végül egyoldalú és gyors lefolyású lett. Bár az utólagos ábrázolások a forradalmárok és az események nagyszabású voltát és heroizmusát emelték ki, a valóságban az Ideiglenes Kormány bukása gyors és inkább szánalmas volt. Kerenszkij maga elmenekült, miniszterei fogságba estek.

batallondelamuertedesfilandoanteelpalaciodeinvierno--historywartimes14londuoft.jpg

A 2. moszkvai női zászlóalj, a Téli Palota védői között (Forrás: Wikipedia)

Az új hatalom magát a proletárforradalom képviselőjének tartotta, de egyelőre a szovjeteken belül egy, a baloldali szociálforradalmárokból (eszer, az „СР” rövidítésből) és a bolsevikokból álló koalícióra támaszkodott. Az Ideiglenes Kormányt végül teljesen aláásó, megoldhatatlannak látszó kérdéseket radikálisan próbálta megközelíteni. Deklarálta a földreformot (a nagy- és kolostori birtokok kárpótlás nélküli kisajátítása és átadása a parasztoknak), a nemzeti önrendelkezés lehetőségét, és az annexió és jóvátétel nélküli békét. A forradalom azonban ennek ellenére sem bizonyult diadalmenetnek. Az új hatalom valójában egy, az összeomlás szélén álló országot vett át, és ennek is a legnagyobb részét rövidebb-hosszabb időre elvesztette a rákövetkező polgárháború során. Noha október 25-én (vagyis a Gergely-naptár szerint november 7-én) a forradalom hívei kétségtelenül többségben voltak Pétervárott, ez az egész országra már nem volt igaz. A november 25-én megválasztott Alkotmányozó Gyűlés képviselőire leadott szavazatoknak már csak a negyedét szerezték meg, és csak Moszkvában, Pétervárott és a hadsereg ezekhez közelebb eső alakulataiban arattak egyértelmű diadalt. A két nagyváros támogatása végül kiemelkedően fontosnak bizonyult a centralizált Oroszországban, a hadseregé azonban nem, hiszen annak szétesését, különösen az 1918. márciusi breszt-litovszki békét követően már aligha lehetett megfékezni. A polgárháborút így egy újjászervezett bolsevik haderőnek kellett megvívnia.

Felhasznált irodalom:

Sz. Bíró Zoltán: 1917 orosz forradalmai

Krausz Tamás: 1917 néhány üzenete – történész szemmel

China Miéville: October. London, 2017.

Richard Pipes: Az orosz forradalom története. Budapest, 1997.

A bejegyzés trackback címe:

http://hat-had.blog.hu/api/trackback/id/tr8913200857

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.