Gróf Mikes Ármin a háromszéki Mikes család leszármazottjaként 1868-as születésekor biztos anyagi háttérre és jó közigazgatási karrierperspektívára számíthatott – és egy erdélyi arisztokrata származású feleségre. Felmenői és oldalági rokonai számára ez a világ volt adott, a család több tízezer holdas – ám főként erdőkből álló, részben osztatlan közös tulajdonban lévő – birtoka is nagyjából erre jogosította fel a Habsburg Birodalom hierarchiájában. Ehhez képest az első világháború végére Mikes már a faipar olyan megkerülhetetlen mágnása lett, aki családját partnerként el tudta fogadtatni még a Monarchia legzártabb arisztokrata köreivel is.

EGRY GÁBOR CIKKE

Igaz, már Ármin édesapja, Mikes Benedek gróf is tanújelét adta némi devianciának, amikor második feleségül egy svájci óragyáros lányát, Sophie Mosert vette el. Vele érkezett a zabolai kastély rendszeres vendégeinek sorába fiútestvére, Henri Moser, Kelet-kutató és utazó, a Monarchia külügyminisztériumának jól fizetett, ám szigorúan titkos alkalmazottja is.

Mikes Ármin öccse, János is sajátos pályaválasztásával tűnt ki: katolikus papnak állt a református székely családból, hogy aztán szombathelyi püspökként, keresztényszocialista és legitimista politikusként jusson karrierje csúcsára. Mivel apjuk első házasságából származó fivérük, Zsigmond a hagyományos közigazgatási (és részben politikai) pályát választotta, sokáig úgy tűnt, hogy Árminra a családi birtokok menedzselése marad. Különösen nehéz dolga volt a háromszéki Bükszád lakóival. A család itteni osztatlan közös birtokán működött egy üveggyár. A falu azonban nem székely rendi község, hanem egykori vármegyei területen fekvő telepesközség volt, ezért lakói a jobbágyfelszabadítás során nem kaptak részt a határban fekvő erdőkből, és az 1880-as évektől folyamatos háborúskodásban álltak egykori földesuraikkal. A háborúskodás fegyvert is jelentett, Mikesék erdőőreit dinamittal támadták meg, álmukban lelőtték, és a család azzal ostromolta a budapesti kormányt, hogy létesítsenek csendőrőrsöt Bükszádon, amely megvédhetné az uradalmi erdészetet és az üveggyárat.

A bükszádiak állandó rebelliója mellett Mikes vélhetően az osztatlan közös tulajdonlás miatt érezte nyűgnek a bükszádi üveggyárat, amely végül a 20. század elején csődbe is ment. Mikes Ármin gróf ekkor már amúgy is másfajta üzleten gondolkodott, az Erdélyt az 1880-as években elérő modern erdőgazdálkodás hullámait akarta meglovagolni. Zabolai erdőségei szomszédságában, a Kárpátok közepén ekkor kelt életre Komandó falu, a Grödel család erdőgazdasági birodalmának központja. Szemben a hagyományos módon művelt, főként a lakosság és a birtokosok tűzi- és épületfa igényét kielégítő uradalmi erdőkkel, ez a modern kapitalista vállalkozás szisztematikus módon aknázta ki a hatalmas erdőségeket. A művelésbe vont vadont utak, keskeny nyomtávú vasutak, drótkötélpályák és siklók hálózták be, a fát pedig vízzel vagy gőzzel hajtott gáterek (fűrészmalmok) dolgozták fel. Európa és a Monarchia épülő metropoliszai pedig felszívták mindezt épületfának, bútornak, vasúti talpfának és még számtalan más módon.

Komandó. Magyar Fotográfiai Múzeum, Magyar Nemzeti Digitális Archívum

Mikes Ármin a bükszádi gyár terhének letétele után alapította meg saját vállalkozását. Társult hozzá egy másik háromszéki arisztokrata, Szentkereszthy Béla báró, és idősebb Vuk Gyula, a magyar faipar egyik jelentős alakja. Vélhetően ő hozta magával a vállaklozás számára szükséges üzleti és pénzügyi kapcsolatrendszert is. A cég, Gróf Mikes Ármin Zabolai Erdőgazdasága 1906-ban már licitált az erdélyi szászok hatalmas erdőségeinek kiaknázására, versenybe szállva Grödelékkel, de végül elbukott a győztes olasz–magyar faipari konzorciummal szemben.

Mikest nem törte meg a kudarc, ekkor már tudatosan készült a következő lépésre, a határ túloldalán fekvő erdők kiaknázására. Már 1906-ban feltűnt a szomszédos Romániában mint a bukaresti kiállítás magyar részvételét szervező nemzeti bizottság helyi bizottságának tagja, és olyan sikeresen építette ki a kapcsolatait, hogy 1910-ben még a román király is fogadta sinaiai kastélyában. S ha már arra járt, a vacsorát a trónörökössel költötte el. Ezek után nem meglepő, hogy 1911-ben megalapította a Tisița konzorciumot, amely a bukaresti Marmorosch & Blank bankház hitelei révén gyors ütemben felvásárolta a Vrancea környéki erdőket. 1914-ben pedig a cég igazgatói közé választottak két ismert román politikust, Take Ionescut és Nicolae Xenopolt. Ők a Konzervatív Demokrata Pártot képviselték, a cég ügyvezetője, Alexandru Constantinescu pedig a másik nagy politikai pártot, a nemzeti liberálisokat. Nem csoda hát, hogy Mikest hamarosan faipari mogulként emlegették, a lapokban sorra tűntek fel a nem mindig megalapozott hírek londoni tárgyalásairól, vagy éppen arról, hogy romániai terjeszkedését a Rotschildok finanszírozzák. Az utóbbi annyiban helytálló is volt, amennyiben a Pesti Első Hazai Takarékpénztár és az Országos Földhitelintézet két képviselője már 1912-ben kikerült az igazgatóságból, helyükre pedig a Magyar Hitelbank és a Rothschildokhoz tartozó bécsi Creditanstalt képviselői ültek.

Zabolai Faipari részvény, Magyar Nemzeti Múzeum, Magyar Nemzeti Digitális Archívum

Ugyanakkor Mikes a társasági életnek is fontos szereplője lett. Vadászatai és európai hírű ménese vonzották a látogatókat – köztük anyai nagybátyját – és Mikes is gyakran tűnt fel Karlsbadban vagy éppen Münchenben feleségével, Bethlen Klementinával, a későbbi miniszterelnök, Bethlen István testvérével. Faipari cégének vezetéséből pedig kiszorult Vuk, helyét budapesti bankok képviselői foglalták el.

A háború faipari konjunktúrát is jelentett, csakhogy Mikes családi erdőségei és romániai birtokai éppen a hadműveleti területen feküdtek. Mikes így új irányba fordult. A marosvásárhelyi Bernády György (egykori polgármester, majd főispán, és részben Bethlen István bizalmasa) segítségével az ottani erdőkből sikerült bevásárolnia, majd pedig Máramarosban több tízezer holdnyi erdőt megszereznie. Nem csupán a hatalmas mennyiségű fa kitermelését tervezte. Bernády, aki a máramarosi fa kiaknázására alapított cég egyik vezetője lett, egy vízierőmű terveit is ecsetelte, a mai Kárpátalján fekvő Alsóbisztra térségében. Innen látták volna el árammal Debrecent, Nyíregyházát, Szatmárnémetit, Nagybányát, Munkácsot is.

Mikes eközben a gyarapodó vagyonából 5,5 millió koronáért három palotát is vett a Nádor utcában a 29., 31. és 33. szám alatt. (Ezek a Nádor utca legvégén, az utca keleti oldalán, részben a mai Vértanúk terére és a Nagy Imre szoborra néző épületek.) Felemelkedését azonban leginkább az jelezte, hogy immár a Monarchia szintjén is számoltak vele. Lányát, Klementinát eljegyezte, majd 1918 májusában feleségül is vette Auersperg Vince herceg, akinek az anyja egy Hohenlohe hercegnő volt, így a birodalmi arisztokrácia legfelsőbb, legzártabb köreibe tartozott – oda, ahová erdélyi magyar arisztokratákat nemigen engedtek be. (A különbségeket plasztikusan mutatja be Bánffy Miklós Erdély-trilógiájában a házassági ajánlatának elutasítása után elzüllő Gyerőffy László gróf sorsa.) Mikes azonban ekkor már igen fontos faipari mágnásnak tűnt, akinek 1918 elején még azt is sikerült elérnie, hogy a megszállt Montenegróban jusson erdőkitermelési jogokhoz. Ehhez már biztosan nem volt elég Bernády vagy Bethlen kapcsolatrendszere.

Mikes Ármin tehát csúcsra ért 1918 közepére. Kapcsolati tőkéjét és a háborús konjunktúrát meglovagolva a faipar megkerülhetetlen szereplője lett, családját pedig partnerként fogadtatta el a Monarchia legzártabb arisztokrata köreivel is. Kisvártatva azonban eljött az összeomlás. Mikes életének következő évtizedei így azzal teltek, hogy minél többet mentsen meg vagyonából. Ebben – részben korábbi összeköttetései segítségével – nem is volt sikertelen.

Felhasznált irodalom és források:

Bánffy Miklós: Erdélyi történet I–III. Helikon, Budapest, 2012.

Constantin Argetoianu: Memorii. București, [é. n.]. VIII. köt. 20–22.

Román Nemzeti Levéltár Kovászna Megyei Igazgatósága, Fond 9, Alispáni iratok, Alprefektusi iratok

Fővárosi Közlöny, 1918/31. 1218. (1918. június 28.)

Budapesti Lakcímjegyzék, 1898, 1906, 1914.

Prager Tageblatt, 1912. november 21. 9.

Forst und Jagdzeitung, 1916, 1918.

Der Tresor, 1912.

8 Órai Újság, 1918.

Budapesti Hírlap, 1906, 1913, 1914, 1917, 1918

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.