Amíg az osztrák miniszterelnökök váltakozása és Tisza István bukása 1917. május végén még könnyen a Monarchia új uralkodójának, IV. Károlynak a számlájára volt írható, Theobald von Bethmann-Hollweg német kancellár távozása 1917. július 14-én egyértelművé tette, hogy a központi hatalmak vezetésben bekövetkező változásoknak sokkal mélyebb oka is volt, mint az uralkodói szimpátia.

EGRY GÁBOR CIKKE

II. Vilmos ugyanis egyáltalán nem akarta elbocsátani a kancellárt, aki azonban tudta, hogy pályája zsákutcába jutott. Bethmann-Hollweg hosszú ideig elég ügyesen lavírozott a hadsereg és a parlament, a Reichstag között, és 1917 februárjáig sikerült még a korlátlan tengeralattjáró háború bejelentését is megakadályoznia. Hindenburg és Ludendorff számára azonban csak addig volt hasznos figura, amíg élvezte a Reichstag támogatását és így segítette a háborús erőfeszítést. 1917 tavaszán azonban Mathias Erzberger, a Centrum Párt baloldalának egyik képviselője békehatározatot terjesztett a Reichstag elé, amihez megnyerte a többség támogatását. A határozat annexió nélküli békét kívánt, a nemzetközi jogon alapuló, békés államok közti viszonyokat és a tengerek szabadságát. Amikor kiderült, hogy a kancellár nem tudja megakadályozni a határozat beterjesztését, a hadsereg a menesztését kérte a császártól.

Bethmann-Hollweg ekkor már a Reichstagra sem számíthatott, és nem csupán a békehatározat miatt. A képviselők többsége – részben a hadsereg növekvő befolyását ellensúlyozandó – a parlament szerepének erősítését és a politikai rendszer demokratizálását követelte. Az előbbi azt jelentette, hogy a birodalmi kancellárt és kormányát a parlamenti többség alapján nevezzék ki, az utóbbi pedig a korlátozott porosz választójog reformját. Amíg ugyanis a Reichstagot már általános és egyenlő választójog alapján választották meg, addig a legnagyobb német birodalmi tagállam törvényhozását, a porosz Landtagot szélsőségesen egyenlőtlen osztályválasztójog alapján. (Itt a szavazókat osztályokba osztották vagyoni és társadalmi helyzetük alapján, és ezek választották meg a képviselőket úgy, hogy a kisebb létszámú, magasabb státuszú osztályokra arányaiban jóval több képviselő jutott.) A kancellár pedig egyszerre volt porosz miniszterelnök és birodalmi kancellár, vagyis amennyiben az utóbbi pozíciója egy demokratikusan választott többségtől függött volna, porosz kormányfőként antidemokratikus rendszerben kellett volna működnie.

Bethmann-Hollweg elérte, hogy az uralkodó április 7-i, húsvéti üzenetében ígéretet tegyen a porosz választójog reformjára – a háború utáni időkre. A parlamenti pártok többsége számára azonban – amelyek a legtöbbet nyerték volna az egyenlő porosz választójoggal – ez elfogadhatatlan volt. Bethmann-Hollweg végül felajánlotta a lemondását, de csak azt követően, hogy II. Vilmos megtalálta az utódját.

Georg Michaelis igazi porosz karrierbürokrata volt, aki azonban messzebbre tekintett. Jogi tanulmányait elvégezve négy évig (1885–1889) a tokiói Német Jogtudományi Iskola (Schule Deutscher Rechtswissenschaften) oktatója volt a japán kormány meghívására. Hazatérve az államügyészségen elyezkedett el, majd sikeresen átigazolt az államigazgatásba. A nyugati porosz tartományokból 1900-ban került Sziléziába, ahol Liegnitzben (Legnica) a kerületi elöljáró helyettese lett. Két évvel később Szilézia tartományfőnökének helyettese, az 1908-as árvíz után pedig árvízvédelmi kormánybiztosként az Odera és vízgyűjtőjének árvízvédelmi munkálatait irányítja. Innen került Berlinbe, a porosz pénzügyminisztérium helyettes államtitkári székébe. A háború alatt Michaelis a közellátás kérdéseivel foglalkozott. A magyar Haditermény Rt. porosz megfelelőjének vezetője, 1915-től a közellátás főszervezője és birodalmi biztosa lett. Mindenekelőtt a gabonafelvásárlás és -eladás ügyeit intézte. 1917-ben porosz közellátási államtitkár lett és ebben a minőségében nyerte el Ludendorff bizalmát is. Mindenesetre közellátási aktivitásában jelentős segítséget jelentett számára az, hogy a század elején „megtért” az evangélikus egyházhoz, és intenzíven tanulmányozta a keresztényszociális tanokat is. Konzervatív, de szociálisan érzékeny felfogásban elsősorban az egyetemisták segítésével, ellátásával foglalkozott egyházi körökben.

michaelis.jpg

Georg Michaelis (1857-1936) (Forrás: Wikipedia)

Ezzel együtt Michaelist nem a vezérkar javasolta, hanem a császár katonai tanácsadói. Mivel azonban a vezérkarra is jó benyomást tett, II. Vilmos végül a kinevezése mellett döntött. Kormányzata azonban csak három és fél hónapig tartott, mivel már első fellépésével elidegenítette a Reichstag pártjait. Bár programbeszédében a békét hangsúlyozta, a békehatározatról – amit a Reichstag meggyőző szavazattöbbséggel fogadott el 1917. július 19-én – úgy nyilatkozott, hogy természetesen az abban foglaltakat tartja irányadónak, de úgy, ahogyan azokat ő értelmezi. Ezzel azonnal elveszítette a szavahihetőségét. Később a pápa, XV. Benedek békefelhívására is ellentmondásosan reagált, többek közt nem tett ígéretet Belgium területi épségének és szuverenitásának helyreállítására. Nyár végén már mindenki a bukását várta, amely november 1-jén következett be. A kifejezetten bürokrata Michaelis, az első nem nemesi származású kancellár tehát sokkal inkább emlékeztetett Wekerle Sándorra, aki 1917 augusztusában lett (újra) magyar miniszterelnök, mint a Tisza Istvánt közvetlenül követő Esterházy Móricra.

Michaelis utódát viszont már sokkal inkább lehet a német Esterházy Móricnak is tekinteni. Georg Hertling gróf, egy katolikus arisztokrata és 1912 óta bajor miniszterelnök már Bethmann-Hollweg utódaként is szóba került, akkor azonban csak úgy fogadta volna el a megbízást, ha nem kell a porosz miniszterelnöki tisztséget is átvennie – ez viszont a birodalom belső viszonyait zilálta volna szét. Hertling mögött hosszú politikusi pálya állt, a Centrum Párt parlamenti képviselője volt 1875–1890 és 1896–1912 között. Fontos szereplője a párt szociálpolitikai elképzelései kidolgozásának és érvényre juttatásának is. Később nagy szerepet játszott a Centrum Párt nemzeti fordulatában, abban, hogy a katolikus németek azonosuljanak a protestáns poroszok vezette birodalommal. Eközben 1909–1912 között a Centrum frakcióvezetője. Támogatta a flottafejlesztést, de a júliusi válság idején már bajor miniszterelnök volt, és nem játszott szerepet a döntéshozatalban.

georg_von_hertling_js.jpg

Georg von Hertling (1843-1919) (Forrás: Wikipedia)

Kancellárjelöltsége részben a Centrumon belüli pozíciójával magyarázható. A pártnak volt a második legnagyobb frakciója a Reichstagban a szociáldemokraták után, és mivel az 1917-re kialakulni látszó szociáldemokrata, Centrum és Haladó párti többségből a szociáldemokraták nem számíthattak II. Vilmostól kancellári kinevezésre, a Centrum megnyerése kulcsfontosságú volt mindenkinek. Hertling már nem a katonai vezetés jelöltje volt, de nem is egyértelműen a parlament jelölte. Kinevezése előtt konzultált a pártokkal, és azok ezt úgy értelmezték, hogy az ő támogatásukkal kerül a kancellári székbe. Maga is a parlament szerepének erősítését képviselte, de a katonai vezetéssel szemben nem tudta érvényesíteni a Reichstag véleményét, ami különösen az 1918 tavaszi breszt-litovszki és a bukaresti békék szövegén látszott meg. Végül 1918. október 4-án Max von Baden herceg követte, immár kifejezetten a pártok delegálta politikusokból álló kormány élén.

Felhasznált irodalom:

Bert Becker: Michaelis, Georg = 1914–1918-online. International Encyclopedia of the First World War, ed. by Ute Daniel, Peter Gatrell, Oliver Janz, Heather Jones, Jennifer Keene, Alan Kramer, and Bill Nasson. Berlin 2014-10-08. DOI: 10.15463/ie1418.11024

Bert Becker, Georg Michaelis: Preussischer Beamter, Reichskanzler, Christlicher Reformer, 18571936: Eine Biographie. Schoeningh, 2007

Ernst Deuerlein: Hertling, Georg Friedrich Graf von = Neue Deutsche Biographie 8 (1969), S. 702704 [Online-Version]

Cecile Lamar: Wilhelm II. Emperor and Exile 1900–1941. II. kötet. Chapel Hill, 1996.

Katharine Anne Lerman: Bethmann Hollweg, Theobald von = 1914–1918-online. International Encyclopedia of the First World War. Berlin 2014-10-08. DOI: 10.15463/ie1418.10969

Rudolf Morsey: Michaelis, Georg = Neue Deutsche Biographie 17 (1994), S. 432434 [Online-Version]

A bejegyzés trackback címe:

http://hat-had.blog.hu/api/trackback/id/tr112778812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.