A katonaszabadító

2017.08.08. 15:00

1917 júliusában a bíróság három és fél évi börtönbüntetésre és 14 ezer korona pénzbüntetésre ítélte Fődi Emil budapesti tisztiorvost. Emellett bő egy évvel korábbi letartóztatása alkalmával 160 000 korona készpénzt is lefoglaltak a lakásán, amit szintén nem kapott vissza. Fődi perét, amely később megjárta a másod-, majd harmadfokú fellebbviteli fórumot is, a sajtó nagy figyelemmel kísérte. A lapok nem „orvosbűnözésről” írtak, hanem „katonaszabadítási” botrányról, de a vádlott egy olyan sajátos területen követte el a csalásait, amelynek igazi piacát a háború teremtette meg, és ahhoz, hogy e téren anyagi előnyökhöz jusson, orvosnak kellett lennie.

TAKÁCS RÓBERT CIKKE

Dr. Fődit 20 rendbeli csalással, kétrendbeli hivatali visszaéléssel, négy rendbeli véderő ellen elkövetett vétséggel, plusz még közokirat-hamisítással is vádolták. E tetemes listát úgy hozhatta össze, hogy a főváros által alkalmazott orvosként maga is részt vett sorozásokon, illetve ismert több katonaorvost is.

sorozastolnai1405_1.jpg

A Tolnay Világlapja képes riportja a sorozásról – még a háború előtti hónapokban. (1914. május 31.)

A sorozás háború alatt érvényes szabályait az 1912. évi XXX. törvénycikk fektette le. Ez alapján a felnőtt férfiak 21 évesen váltak hadkötelessé (önkéntesen 17 éves kortól lehetett jelentkezni), a lakóhelyük szerint jegyzékbe vették őket, és három éven belül be kellett sorozni a honvédség vagy a császári és királyi hadsereg valamelyik egységéhez. Akit ténylegesen be is hívtak, az két évet szolgált – illetve a lovasságnál három, a haditengerészetnél négy évet. De erre minden évben csak meghatározott újonclétszám keretéig került sor, akik ebből kimaradtak, póttartalékosként 10 hetes kiképzést kaptak. A sorozáson egészségügyi vizsgálatot is végeztek, ahol ötféle minősítést adhattak: lehetett valaki alkalmas, kevésbé alkalmas, átmenetileg alkalmatlan, illetve fegyveres szolgálatra alkalmatlan, végül mindenféle szolgálatra alkalmatlan. A sorozóbizottságban az önkormányzat és a hadsereg vezetése is képviselve volt, továbbá két orvos tag vett részt még a testület munkájában: egy városi vagy megyei tisztiorvos (ez lehetett például Fődi) és egy katonaorvos. Ha az újoncállításon valakit alkalmasnak minősítettek, a döntés ellen nem lehetett fellebbezni.

hazaertdobog.jpg

Sorozáson. A Borsszem Jankó karikatúrája a sorozásról (1915. május 2.)

Ahogy a per során is világossá vált: a háborús eufória korántsem volt annyira általános, hogy mindenki a harctérre kívánkozott volna. Sőt, olyan félelmek is terjedtek a városban – a fővárosi katonai albizottság köztisztviselő tagja, akit tanúként beidéztek, egyenesen rémülethullámról beszélt –, hogy mindenkit visznek, aki mozdítható. Pedig olyan csoda is előfordult, hogy egy többszörös világbajnok díjbirkózót is „kiszuperáltak” – aki tiltakozott az orvosi vélemény ellen és felülvizsgálatot követelt. A sajtó sem volt kegyes az „untauglich”-okhoz (alkalmatlanokhoz) 1914-ben: az alkalmasságot, harcra készséget emelte piedesztálra, és megvetően írt azokról, akik a kétségeiket, félelmeiket hangoztatták és a kényelmes otthoni életre vágytak. A Budapesti Hírlap például egy villamoson történt esetet tett közzé novemberben, amelynek pozitív hőse egy harctérre készülő, büszke, „sovány mellű” fiatalember volt, aki „háromszoros untauglich” volt a háború kitörése idején: azaz három vizsgálat is alkalmatlannak találta békeidőben, de mikor önként jelentkezett, már megfelelt. Míg a negatív hős a barátja, aki bár egészséges volt, nem akart önként jelentkezni és inkább az otthon örömeiről (orfeumok, lányok) és a harctéri halálról beszélt. Ez a felfogás jelent meg az ügyészi vádiratban is 1917-ben: „Az események […] új feladatok elé állították a polgárokat és mégis akadtak az itthon maradóak között, akik kipárnázott hivatalszobában alkudoztak azokkal, a kikben a kényelem féltése erősebb volt a hazaszeretetnél.

Mások – köztük orvosok – is megerősítették a per során, hogy a bizottságok a háború kitörése után könnyebb szívvel minősítettek jelölteket alkalmasnak, hiszen kellett az ember, a népfelkelők sorozásán pedig kifejezetten felületes vizsgálatot folytattak. Sok emberről kellett gyorsan dönteni, és a vallomások szerint a sorozóorvosokban működött az a rutin, hogy aki túl sokat panaszkodik, az felnagyítja valós problémáit és így akarja megúszni a katonai szolgálatot, ezért e „páciensek” könnyen elveszthették az orvosok jóindulatát. Többen is említették, hogy az a hír járta, hogy alapvetően szolgálatra alkalmatlan férfiakat is minősítettek tauglichnak, így az ő körükben is erősödött a pánik: mi lesz, ha nem szuperálják ki őket, hiába vaksik, hiába tüdőbajosok, hiába szenvednek szívgyengeségben. A Borsszem Jankóban 1914 novemberében közölt versike is arra utalt, hogy az orvosok könnyen osztogatták az alkalmas minősítéseket:

 

Odaálltam három orvos elébe,

Mindahárom megölelt örömébe’.

Nem vizsgáltak, hanem csak beírattak,

Szeretőim nem hiába sirattak.

 

Nem leszek én már a lányok palija,

Délceg vagyok, akárcsak egy dalia.

Örömömben menten el is feledtem,

Hogy én egyszer untauglich is lehettem.”

 

A fenti, sajátos helyzetben lévő csoportra „specializálódott” Fődi Emil és társa, Dick Zsigmond ügyvéd. Dick 1916 májusában, Fődi letartóztatásának a hírére az orvos körúti bérházának udvarára vetette magát és életét vesztette. Fődi olyan emberek ügyében vállalt közbenjárást, akikről jól tudta, hogy egészségi állapotuk indokolja felmentésüket, mégis több ezer koronát (volt, akitől akár 10 000 koronát is alkalmanként) fogadott el tőlük. Az érintettek egy része azonban a tárgyaláson is megerősítette: nem neheztel Fődire, hiszen valóban úgy érezte, hogy egy kis rásegítésre szükség volt, és ezt a tisztiorvos meg is tette, hiszen általában személyesen vagy közös ismerősön keresztül valóban megkereste a kirendelt katonaorvost. Fődi tehát nem azt kérte, hogy legyenek páciensei iránt „jóindulatúak”, azaz állítsanak fel hamis diagnózist, tüntessék fel betegebbnek az illetőt – helyette csak figyelmet és alapos vizsgálatot kért, amit Fődi és mások szerint nem feltétlenül kaptak volna meg e nélkül. Volt, aki úgy nyilatkozott, Fődi megszolgálta a „hálapénzt”, és nem kifogásolta igazán Fődi eljárását a megszólaltatott katonaorvos sem: „Abban az idegölő munkában azonban egészen más a helyzet. Hoznak bizonyítványokat, sokszor alaptalanul. Az ember dühbe jön. De így, hogy szólt és felhívta a figyelmet valakinek a betegségére Födi, akkor már megfogtam a dolgot és két perc alatt végeztem az illetővel. Nem kellett végigvizsgálni. Azzal, hogy Födi szólt valakinek az érdekében, az Illetőnek jelentékeny szolgálatot tett, mert hiszen akkor nem dühösködött az ember, amikor kérdezte, hogy mi baja van, amire az illető felsorolt esetleg tízféle alaptalan betegséget. Ezzel tehát megkönnyítette az orvos dolgát is.”

sorozasstern.jpg

Az Orczy-kávéházból. A Borsszem Jankó karikatúrája a sorozásról (1914. december 27.)

Természetesen a katonai szolgálat alóli kibúvásnak nem ez volt a tipikus esete, hanem az, amikor egy alkalmas fiatalember próbált mentesülni a szolgálat alól, akár a katonaorvos megvesztegetésével, akár már a sorozás után különböző betegségek (például nemi bajok) „beszerzésével”, sebek elfertőzésével, durvább esetben öncsonkítással, vagy éppen úgy, hogy hamis papírokkal jelent meg a bizottság előtt, illetve mást küldött maga helyett. Ezeket az eseteket a véderőtörvény is külön kiemelte mint büntetendő cselekményt. Fődi közbenjárását tehát nem ilyen egészséges, de a frontszolgálatot elkerülni vágyó emberek vették igénybe, hanem olyan jómódú emberek, akik már attól is tartottak, hogy a kiképzést, a laktanyai létet sem fogják bírni. A kéttucatnyi ügyfele között voltak tehetős bor- és gabonakereskedők, gyárosok, de építési vállalkozó, földbirtokos, sőt, még a Korpaközpont igazgatója is. Voltak, akik nem saját maguk, hanem gyermekeik felmentése érdekében keresték fel.

A bíróság Fődit mégis bűnösnek találta. Az ügy a háború végéig aztán megjárt minden lehetséges fellebbviteli fórumot. Másodfokon a táblabíróság súlyosabbnak ítélte meg a sokat betegeskedő, de igen jelentős – 200 000 koronás (!) – óvadék fejében immár szabadlábon védekező Fődi bűneit, és öt évre emelte a büntetést. Majd 1918 októberében a Kúria I. büntető tanácsa ez utóbbi ítéletet megsemmisítve négy és fél évre mérsékelte a büntetést. Hámory László képviselővel szemben Fődi Emil valóban letöltötte a büntetésének nagy részét: 1922 áprilisában Horthy részesítette amnesztiában. A későbbiekben is orvosként dolgozott, természetesen rovott múltja miatt a magánszférában, a Magyar Illóolajgyár és Vegyiművek Rt. igazgatóságának tagjaként. 1937-ben felvették az 1936. évi I. törvénycikk által kötelezővé tett orvosi kamarába. A család a két világháború közötti évtizedekben is jómódban élt, továbbra is tágas belvárosi lakásban laktak, szobalányuk volt. Egyik lányuk Párizsban folytatott művészeti tanulmányokat, másik lányuk a pesti társasági élet „egyik legkörülrajongottabb tagja” volt, amellett kiváló vívó, ám 1927-ben egy otthoni balesetben, gázmérgezésben életét vesztette.

Felhasznált irodalom:

Történetek. I. Az untauglich katona = Budapesti Hírlap, 1914. november 20.

Új pesti népdalok = Borsszem Jankó, 1914. november 2.

Öngyilkos fővárosi ügyvéd = Budapesti Hírlap, 1916. május 25.

Dr. Fődi Emil volt fővárosi tisztiorvos bűnpöre = Az Est, 1917. március 27.

Ismét elhalasztották dr. Fődi tisztiorvos hunperének tárgyalását = Az Est, 1917. május 22.

Dr. Fődi Emil tisztiorvos a vádlottak padján = Az Est, 1917. június 27.

Újabb vallomások dr. Fődi katonaszabadításai ügyében = Az Est, 1917. június 28.

Fődi tisztiorvos bűnperének tárgyalása = Az Est, 1917. június 29.

Fődi tisztiorvos bűnei = Az Est, 1917. július 4.

Az ügyész vádja Fődi ellen = Az Est, 1917. július 5.

Dr. Fődi Emilt három és félévi börtönre ítélték = Az Est, 1917. július 7.

Dr. Fődit öt évi börtönre ítélte a tábla = Az Est, 1918. március 2.

Dr. Fődi volt tisztiorvos ügye a Kúrián = Az Est, 1918. október 9.

Fődi tisztiorvost ötödfélévi börtönre ítélte a Kúria = Az Est, 1918. október 16.

Központi Értesítő, 1923/80. 881.

Tragikus baleset áldozata lett a húszéves Fődi Lili, a pesti társaságok ismert tagja = Esti Kurír, 1927. november 8.

Fővárosi Közlöny, 1946/13. 412–413.

Kiss Gábor: „A szükséges szellemi és testi rátermettség” = Nagy Háború blog

A bejegyzés trackback címe:

http://hat-had.blog.hu/api/trackback/id/tr5412728218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.