Ha Hámory László nem érezte volna úgy, hogy gazdag Arad megyei földbirtokosból kormánypárti országgyűlési képviselővé is kellene válnia – akár a nemzet üdvéért, akár a pénz–hatalom–befolyás háromszögének szinergiáit élvezendő –, akkor talán bűnügye sem szólt volna akkorát 1917 nyarán. És a korábbi évtizedek tapasztalatai alapján háromnegyed évig talán ő maga is elhitte, hogy nincs Hámory-ügy. De lett, hogy aztán végül mégis minden a feledés homályába merüljön.

TAKÁCS RÓBERT CIKKE

Az 1868-ban született Hámory nemcsak földbirtokos, de egyúttal „sportsman” is volt: a Hazai Automobil Rt. elnöke, illetve a Magyar Atlétikai Szövetség dél-magyarországi kerületének elnöke – hiszen politikus és sportszövetség úgy vonzotta egymást már az előző századelőn is, mint egy mágnes két pólusa. Egyúttal tapasztalt gazdának volt mondható, jogi tanulmánya ellenére már fiatalon sok időt szentelt gyárak és birtokok tanulmányozására a Monarchiában, sőt a Kereskedelemügyi Minisztérium támogatásával több évet töltött külföldön, a rohamosan iparosodó, fejlett nagyüzemi földművelést folytató USA-ban, de bejárta Közép-Amerikát és Nyugat-Európát is. Saját családi uradalmukat 29 éves kora óta maga vezette.

Amikor azonban azzal került be a hírekbe 1917-ben, hogy kürtösi uradalmán, illetve aradi házában meglepő mennyiségű eltitkolt gabonát és egyéb készleteket találtak és foglaltak le a katonai rekvirálók, már enyhén megtépázott renoméval rendelkezett. Történt ugyanis, hogy még a világháború előtt, 1913 utolsó napjaiban egy idős kocsmáros több lövést adott le rá egészen közelről, és az egyik golyó a képviselő tüdejét is érte. A gyilkossági kísérletből 1914 júniusában lett per, amely meglepő eredménnyel zárult: az aradi bíróságon az esküdtek kvázi felmentették a hétgyermekes vendéglőst, mondván hirtelen felindulásból cselekedett. Sőt, lényegében azt is kimondták, hogy Hámory átverte és csődbe taszította a kisvállalkozót. A perben szaftos részletek jutottak a helyi és az országos közvélemény tudomására. Így például az, hogy Mladin József kocsmárosként több éven át volt Hámory bizalmasa, aki a helyi választók etetésével és itatásával segítette Hámory machinációit – sőt, a pécskai kerület képviselőjévé választott híres író, Herczeg Ferenc kampányát is –, valamint embereket hangolt a Hámoryval szemben kritikus helyi tisztviselők ellen. „Én folyton itattam az embereket, de az italért nem kaptam egy krajcárt sem.” – fakadt ki a tárgyaláson a vádlott. Mladin tehát azt állította, hogy Hámory az ilyen jellegű kiadásait nem, illetve csak részben térítette meg neki, majd a helyi takarékszövetkezet befolyásos alapító tagjaként és hitelezőjeként a pénzügyeinek rendbetételében is akadályozta. A politikus szerint viszont a kocsmáros feleségének őrült pénzszórása lett a család veszte. A helyi esküdtek ebben is Mladinnak adtak igazat, és végül úgy döntöttek, hogy a kocsmáros nem volt beszámítható állapotban tettének elkövetése pillanatában. Mindezek után a bíróság váratlant lépett és az ügy újratárgyalását rendelte el – amire az akkor hatályos magyar jog lehetőséget adott, amennyiben a jogvégzett bíró szerint az esküdtek a lényeget tekintve tévesen ítéltek.

Az ügyet Nagyváradon tárgyalták újra már a háború alatt, 1915 májusában. Itt Mladin arról is beszélt, hogy Hámory ambíciói egy miniszteri bársonyszékig terjedtek: „Két ízben a magam jószántából korteskedtem Herczeg nagyságos úrnak — mondta a vádlott —, harmadszor Hámory kérésére, mert a képviselő úr lelkemre kötötte, hogy vigyázzak a választásra. Herczeg Ferenc első embere az országnak, s ha képviselő lesz, akkor a nagyságos úrnak sok kilátása van arra, hogy kinevezik földművelésügyi miniszternek.” Sőt, a végzetes 1913. december végi találkozó kapcsán arra is fény derült, hogy a Monarchia nagybirtokosi elitjébe – anyagilag és morálisan is – sikeresen asszimilálódott Hámoryval szemben az antiszemita indulatok is fel-feltörtek: „Azt feleltem: gazember maga, kikeresztelkedett zsidó!” – kiáltotta a lövések előtt maga a kocsmáros, vagy legalábbis ezt vallotta utóbb a bíróságon. Nem meglepő módon másodjára – de ismét első fokon – ellentétes ítélet született: Mladint bűnösnek mondták ki, és ötéves fegyházbüntetését 1915 őszén a Kúria is jóváhagyta. Mégsem kellett teljes büntetését leülni: IV. Károly trónra kerülésével Mladin a koronázás után szokásos királyi kegyelem alkalmával maga is amnesztiát nyert.

1917 májusában azonban – noha kormánypárti képviselő volt – Hámory László került szorult helyzetbe, amikor a temesvári hadtestparancsnokság nyílt parancsával rekviráló egység érkezett Kürtös környékére. A terményrekvirálások 1916-1917 fordulóját követően pörögtek fel. 1916 őszén jött létre az Országos Közélelmezési Hivatal (OKH), amely határozott lépést jelentett az „élelmezési diktatúra” felé. Az 1914 óta sokkal rosszabbá váló élelmiszerellátás indokolta az állami szerepvállalást, ám a piaci viszonyok jelentős csorbítása is érdekeket sértett. Az OKH által elrendelt – és a végrehajtásban a hadsereg egységei által segített – rekvirálások ellen sokan próbáltak „védekezni”. Voltak, akik templomban rejtették el gabonájukat, és akadt plébános, aki – a helyi rekviráló bizottság tagjaként – a szószékről az élelmiszerrejtegetőket átkozta, ám padlásán maga is felhalmozott némi készletet. Valami hasonló történt Hámoryval is – kicsit nagyobb tételben.

femkozponthirdetes.jpg

A Fémközpont hirdetése a Borsszem Jankó 1916. március 26-i számában

A Temesvárról érkező rekvirálókat vezető Luy György főhadnagy a helyi jegyzővel konzultálva jelentős mennyiségű, 3 vagonnyi gabona beszolgáltatását írták elő Hámorynak. Mindezt az alapján, hogy a jómódú földbirtokos-képviselő az előző év végén 7,5 vagonnyi készletet vallott be. (Igaz, később kiderült, hogy 10 vagonra kért őrlési engedélyt.) Ezzel szemben Hámory csak másfél vagonnyit akart felajánlani. Mikor a katonai egység úgy döntött, körülnézne a birtokon, az előző ajánlatát vélhetően már Hámory is rossz ötletnek találta, így menteni próbálta a menthetőt, és előbb 7, majd 14 vagonra emelte a tétet. Végül több mint a dupláját, 30,5 vagon gabonát (búzát, rozst, árpát, zabot) találtak a birtokon, például mezőgazdasági épületek – istállók, pajták – közepén, belső falak közé zárva. A második vizsgálatot immár a gabonakereskedelem állami felügyeletére létrehozott Haditermény Rt. emberei végezték. Még „tippversenyt” is játszottak a birtokon, mert Hámory vitatta megbízottjuk becslését, de a próbamérés nem a képviselőt igazolta. Ám nemcsak eltitkolt gabonát találtak nála, hanem számos egyéb olyan cikket, amelyet már rég be kellett volna jelentenie, illetve be kellett volna szolgáltatnia, például füstölt szalonnát, réztárgyakat, szőrmét, háziszappant. Utóbbit például egyik alkalmazottja házába is átcsempésztette az ellenőrök elől – hiába. Olyan apróságok is előkerültek az ellene indított 1918-as per során, mint hogy Hámory a nagy mennyiségű gabona tiltott tárolását igazolandó 850 fős uradalmi népesség ellátási szükségleteire hivatkozott, noha ennek a létszámnak csak töredéke élt ott. Ráadásul a környéken közismert volt, hogy a birtokán 4 koronáért, ellátás nélkül foglalkoztatott napszámos „kapás asszonyokat”, míg más birtokosok általában – ellátással együtt – 5–6 koronát is fizettek. Más munkásai pedig arra panaszkodtak, hogy beteg disznókat vágott le és azzal etette őket. Hab a tortán, hogy hatalmas készletei ellenére Hámory képviselő nem érezte úgy, hogy képes volna a saját lábán állni, és a kormányzattól kért és – természetesen – kapott több vagon vetőmagot.

Hámory ellen végül ötrendbeli kihágás címén emeltek vádat 1917 nyarán – ám a bíróság elé kerülésnek volt egy akadálya: Hámory képviselőként mentelmi jogot élvezett. Az aradi ügyészség kérte is annak felfüggesztését, de az országgyűlés nem kapkodta el az ügyet. Csak akkor ült össze e kérdésben a mentelmi bizottság, amikor Az Est 1918 áprilisában megpendítette: ha még két hónapig pepecselnek, az ügy elévül. Így aztán két héten belül kiadták. A Budapesti Hírlap a mentelmi bizottságban lezajló rejtélyes párbeszédről is beszámolt. Eszerint Fényes László, Az Est újságírója, egyben 1917 augusztusától a nyíregyházi választókerület parlamenti képviselője nehezményezte, hogy eddig húzták az ügyet, amire Tisza István azt felelte, hogy a pártok közti megegyezés volt, hogy a háború első éveiben ne működjön ez a bizottság; ám most „komoly helyről” kapott levelet, hogy ez az ügyet ne halogassák tovább.

A júniusi tárgyaláson elég döcögősen ment a védekezés. A képviselő – aki akkor már nem volt a Munkapárt tagja, sőt a 8 Órai Újságban 1918 júniusában megjelent helyreigazítás szerint a Munkapárt már 1916 során felszólította, hogy lépjen ki a pártból – rendre olyan terménybeszerzésekre hivatkozott, amelyekről a számlát, szállítólevelet, szerződést nem tudta felmutatni. És olyan kevéssé életszerű magyarázatokkal állt elő, mint pl. a lakásában befalazott gabona kapcsán az alábbi: „A lakás, állítása szerint kocsisának a négyszobás lakása és a közepén van a konyha. A konyha tűzhelyének nyitott kéménye van. Itt akarta a sertés húsát megfüstölni, a gabonáját ellenben féltette, és ezért két falat húzatott.” Ajtó pedig azért nem volt, mert már épp akart vágni rá, csak még nem készült el. Ezek után nem csoda, hogy a magát a köz érdekében dolgozó, jó hazafinak tartó Hámoryt bűnösnek találták, és félévi fogházbüntetésre, továbbá 100 000 korona pénzbüntetésre ítélték.

A Pesti Hírlap az ítélet kapcsán rögtön mandátumától való megfosztását is követelte. Egyúttal felemlegette, hogy még a sóval etetett marhákat a hadseregre sózó, korábban elítélt Ivánka Imrétől sem vették el a mandátumát. „Még ennek a teljesen elaszott és elpenészedett parlamentnek sem vallhatja tagjául magát olyan egyéniség, akit a bíróságnak a legundokabb kapzsiság mindenféle bűneiben, vakmerően árdrágító spekulációkban, nagymennyiségű gabonakészletek és állati termékek rejtegetésében, általában a háborús védelem okából alkotott törvények és rendeletek rendszeres megszegésében kellett elmarasztalnia.”

Ráadásul 1918-ban Hámorynak egyéb ügyei is felszínre kerültek: egy birtokán dolgozó orosz hadifogoly bejelentése alapján kiderült, hogy Hámory egy rakás réztárgyat ásatott el, míg 1918 őszén partiumi ciroktermelők perelték be, mert nagy mennyiségben adott el nekik dohos magvakat, amiből 84,5 holdon nem csírázott ki semmi.

Ha mindezek után valaki azt hiszi, Hámory László börtönbe került és leülte a rá kiszabott büntetést, vélhetőleg nem Magyarországon szocializálódott. Még 1918 nyarán fellebbezett, majd mikor a fogházbüntetést a bíróság helyben hagyta (de a pénzbüntetést mérsékelte), kérelmet nyújtott be, hogy a büntetését ne kelljen letöltenie, így még mindig szabadlábon maradt. Hámory ezzel tehát időt nyert, ami úgy tűnik, bejött neki. Kérelmét októberben a miniszter elutasította, amiről leirat is készült és ment Aradra, ám ez pont azelőtt történt, hogy a város és környéke gyakorlatilag román kézre került. (1919. március 21-ig formailag maradt a magyar közigazgatás.) Arad volt a Román Nemzeti Tanács székhelye, majd 1918 szilveszterekor a francia, 1919 májusában a román hadsereg szállta meg. A legzavarosabb 1918. novemberi hetekben egyébként Hámory megpróbálkozott egy zsoldos magánhadsereg fenntartásával, ám a 15 fő hamar szétszéledt, amikor a beígért napi 100 korona és bőséges ellátás helyett állítólag csak 20 koronát és silány kosztot kaptak. A Hámory kérelmét elutasító miniszteri válasz pedig az impériumváltás idején Aradon az asztalfiók mélyére süllyedt, hiszen annál bőven akadtak fontosabb problémák. Ahogy a magyar fél sem igen koncentrált ekkoriban erre az ügyre – a kiadatást pedig 1920. június 4-e, azaz a trianoni békeszerződés aláírása előtt már csak azért sem forszírozta volna, mert az a román fennhatóság elismerésével ért volna fel. Így történt, hogy az akta csak 1920 végén került elő. Ám Hámory ekkor már román állampolgár volt – a Románia által is aláírt kisebbségek sorsát védő, igaz, maradéktalanul messze be nem tartott nemzetközi szerződések alapján a lakhely vagy a születési hely igazolása elegendő volt ehhez. Ráadásul állítólag vonatkozott rá egy bizonyos romániai amnesztiarendelet.

szigururekviralas.jpg

Szigorú rekvirálás – a Borsszem Jankó karikatúrája az 1918. január 13-i számban

Mivel az 1919-ben a helyi román nyelvű lapokban csak kürtösi pasaként (pasa din Curtici) és nagymagyar, soviniszta népnyúzóként emlegetett Hámory 1920 után is kürtösi birtokán és Aradon élt tovább, Magyarországon természetesen nem játszott közéleti szerepet. A birtok vélhetően megfogyatkozott, hiszen az 1921-es román földreform éppen azt célozta, hogy átalakítsák az erdélyi birtokszerkezetet, a magyar nagybirtokosok 500 hold feletti földjeit román parasztok közt osztották fel. A végrehajtásba persze csúszhattak „hibák”, Hámory akár azt is elérhette, hogy állami tartalékalapba vonják a területet, amit aztán visszabérelt, de az is lehetséges, hogy pár év után jelentős területeket vásárolt vissza a nekik juttatott földet gazdaságosan megművelni nem képes román parasztoktól. A budapesti közönség 1927-ben értesülhetett róla, hogy Hámory „népbarát” hozzáállása nem sokat változhatott. Az Est megírta, hogy Hámory és aradi bérlői (tehát bérháza is volt) közt áll a bál: a háztulajdonos jelentős kölcsönt vett fel, amelynek kamatait – a lakbéren felül – bérlőire akarta hárítani. Az esetleges jogvita végeredménye azonban már nem került be a hírekbe. Annyi bizonyos, hogy Hámory egy évtizeddel Trianon után még kürtösi (kurticsi) birtokán gazdálkodott, legalábbis a Hazai Gépkereskedelmi Rt. azzal büszkélkedett, hogy mintegy ötszáz megrendelője volt, köztük a partiumi birtokos.

Felhasznált irodalom:

Hámory képviselő befalazott gabonaraktára = Az Est, 1917. június 8.

Merénylet egy képviselő ellen = Budapesti Hírlap, 1914. március 14.

Merénylet egy képviselő ellen = Budapesti Hírlap, 1914. június 4.

Merénylet egy képviselő ellen = Budapesti Hírlap, 1914. június 9.

Hogy bántak Hámory képviselő birtokán a katona-munkásokkal? = Az Est, 1915. április 25.

A Hámory-Mladin-pör = Az Est, 1917. május 5.

A Hámory-Mladin-ügy a Kúrián = Népszava, 1915. október 13.

Hámory merénylőjének megkegyelmeztek = Pesti Napló, 1917. július 25.

Hámory lefoglalt ládái = Pesti Napló, 1917. június 14.

Hámory képviselő gabonája = Budapesti Hírlap, 1917. június 9.

A Hámory-eset = Budapesti Hírlap, 1917. június 10.

Arad megye hiába sürgeti Hámory képviseli mentelmi jogának felfüggesztését = Az Est, 1918. április 14.

Hámory mentelmi ügye = Budapesti Hírlap, 1918. április 27.

Hámory képviselő gabonaelrejtési ügye = Friss Újság, 1918. június 12.

Hámory nem tagja a munkapártnak = 8 Órai Újság, 1918. június 14.

Ki vele! = Pesti Hírlap, 1918. június 18.

Hámory elrejtett rézüstjei = Pesti Napló, 1918. június 21.

Ítélet a Hámory ügyben = Pesti Napló, 1918. november 7.

A mungók elitte becsapta a gazdákat = Népszava, 1918. október 22.

Az aczélgárda = Az Ujság, 1918. november 15.

Hámory László kegyelmet kapott = Az Est, 1920. december 30.

Hámory László érdekes lakáspöre = Az Est, 1927. június 2.

A romániai magyarság története 1919–1940. Erdélyi Magyar Adatbank.

Bartha Ákos: A két világháború közti román földbirtokrendezés = Korunk, 2012/6. 83–89.

Végvári Ferenc–Zimmer Ferenc (szerk.): Sturm-féle Országgyűlési Almanach 1910–1915. Budapest, 1916.

A bejegyzés trackback címe:

http://hat-had.blog.hu/api/trackback/id/tr7012640523

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.