A háború harmadik évére a Magyar Királyság több százezer katonája esett el a hadszíntereken, míg a harcokban elszenvedett sérülések tízezreket tettek örökre nyomorékká. A fronton elhunyt családfők a hátországban hadiözvegyeket, hadiárvákat hagytak maguk után. A háborús szociálpolitika egyik legfontosabb feladata volt, hogy megoldja ezeknek a társadalmi csoportoknak az ellátását, segélyezését, gondozását, amelyet jórészt az állam vállalt magára. Míg a háború első éveiben elsősorban a rokkantellátást és a hadisegélyezést igyekeztek megoldani – ekkor a hadiárvák gondozását jobbára a békeidőben is létező árvaszékek végezték –, 1917-re a helyzet tarthatatlanná vált, a hadigondozás feladatának ellátása új struktúrát kívánt.

KABA ESZTER CIKKE

1915–1916-ban már léteztek olyan szervezetek, amelyek az invalidusok (azaz a harctéri szolgálatra alkalmatlan katonák) ügyével foglalkoztak: a Csonkított és Béna Katonákat Gondozó Bizottság, illetve a Magyar Királyi Rokkantügyi Hivatal. Létrehozásukat a rokkantak különösen nagy száma indokolta, ugyanis 1915 áprilisában már 20 ezer hadisérültet tartottak nyilván, akik közül béna 12 ezer, csonka hatezer volt. Ennek a két hivatalnak az ügyeit vette át 1917 márciusában a rendeletileg létrehozott Országos Hadigondozó Hivatal, aminek élén Klebelsberg Kuno állt. A hivatal megalakulásakor Az Est interjút készített Klebelsberggel, aki arról számolt be, hogy a Hadigondozó komplexen kezeli majd a hadigondozásra szorulók, azaz a rokkantak, a hadiözvegyek és a hadiárvák ügyét. A hivatalba beolvasztották a korábbi Rokkantügyi Hivatalt, emellett hadiárvaügyi és közgazdasági osztályt is létrehoztak.

A Hadigondozó fő profiljának a hadiárvaügyet tekintették, ugyanis – mint Klebelsberg megjegyezte – az utolsó kimutatások már 86 ezer hadiárvát tartottak számon a Magyar Királyság területén. Az elképzelések szerint ösztöndíjakkal, mezőgazdasági és ipari képzéssel segítették volna az árvákat, hogy a „társadalom hasznos polgáraivá” váljanak, de az egészségügyileg rászorultakról sem feledkeztek el: számukra gyógyüdülő és szanatórium létesítését tervezte a kormány.

Látható, hogy az új hivatal teljeskörűen intézte a hadigondozottak ügyeit, három nagyobb területen segítve őket: járadékszolgáltatás, gyógyászati tevékenység és a civil életbe való beilleszkedés (ide tartozott többek között a képzés). A szervezet elsődleges célja az volt, hogy „lábra állítsa” a családfő elvesztésével, vagy megrokkanásával nehéz sorba kerülő „egységet”, a családot. A szervezetet meghatározó rendelet leszögezte, hogy a hadigondozás „nemzeti föladat, amelyet az állam az önkormányzati hatóságoknak és a társadalomnak közreműködésével teljesít.”

A „társadalmat” a legvégsőkig igénybe is vették a feladat teljesítéséhez. Mivel a potenciális hadigondozottaknak a számáról sem készültek pontos kimutatások, ezért elsődleges feladat volt összeírásuk. Ehhez pedig a hadigondozókat vették igénybe – mindazokat, akik korabeli szociális munkásokként, önkéntes alapon jelentkeztek a helyi község vagy város elöljáróságánál, hogy a számukra kirendelt család/hadiözvegy/hadiárva sorsát figyelemmel kísérjék és bekapcsolják őket a hadigondozás rendszerébe. Arra törekedtek, hogy legalább törvényhatóságonként létrehozzanak egy hivatalt, amely összehangolja és segíti a hadigondozók működését. 1918-ra közel 108 ilyen hadigondozó népiroda alakult, a budapestit a mai V. kerületi Falk Miksa utcában találhatták meg a rászorulók.

hadigondozo.PNG

Rokkant katonák gyűrűjében, 1918 (Forrás: Fortepan)

A három rászorultsági csoportot (hadirokkantak, hadiözvegyek, hadiárvák) eltérő módon támogatták. A rokkantaknál törekedtek a prevencióra, azaz a megelőzésre – jelen esetben konkrétan arra, hogy a rokkantságból fakadó munkaképtelenség időleges legyen, és a rokkant ne ragadjon az „örökre ellátandó” skatulyájába. A rokkantak gyógykezelését több kórház és rehabilitációs intézet segítette, megnőtt a mesterséges testrészeket előállító műhelyek száma. A pénzbeli segélyezés mellett rengeteg tanfolyamot indítottak mezőgazdasági és ipari területen, amely megadta az átképzés lehetőségét. Az önfenntartásra csak részben képes rokkantakat ún. kereseti telepre irányították, ahol önálló életvitelt folytathattak, emellett közös telepen dolgoztak a megélhetésükért – ilyen volt pl. a Kalocsán működő faipari gyártelep.

A hadiözvegyek csoportja volt a legkevésbé problematikus. Jogosultak voltak hadisegélyre, amellyel a csonka család anyagi helyzetét próbálták stabilizálni, illetve azt tekintették esetükben lényegi kérdésnek, hogy az önálló munkavégzéshez segítsék őket – munkaközvetítők útján, esetleg átképzéssel.

A hadiárvák ellátásának megoldása okozta a legtöbb fejtörést. Noha az árván maradtak jelentős része félárva volt, azaz anyjával családban élt, megélhetése, taníttatása korántsem volt egyszerű feladat. A kormányzat alapvetően három célt tűzött ki a hadiárvák gondozásával kapcsolatban: 1. minden árva hozzájusson az őt megillető ellátáshoz; 2. lehetőleg családban éljen, ha másképp nem, akkor örökbefogadó szülőknél; 3. olyan képesítést szerezzen, amelyből a későbbi élete során el tudja magát tartani. Az elmélet szerint ez a hármasság elegendő lett volna arra, hogy a hadiárvákból „társadalmilag hasznos polgár” váljék, aki „hűen szolgálja hazáját”. Bármilyen nemes volt is a Hadigondozó Hivatal – és a fenntartó állam – szándéka, arról azért ne feledkezzünk meg, amit a hadiárvák képzésével kapcsolatban kikötöttek: a tanulást csak olyan mértékben támogatták, hogy a hadiárva „ne veszítse el” a saját természetes környezetét, azaz véletlenül se jusson feljebb a képzeletbeli társadalmi ranglétrán, maradjon abban a csoportban, ahova született.

Felhasznált irodalom:

A hadirokkantak, özvegyek és hadiárvák gondozása = Budapesti Hírlap, 1917. március 16.

Klebelsberg államtitkár az Országos Hadigondozó Hivatalról = Az Est, 1917. március 17.

Suba János: Az Országos Hadigondozó Hivatal = Rendvédelem-történeti füzetek, 18. (2010) 21.

Heller Farkas: Magyarország szociálpolitikája. Budapest, 1923.

A bejegyzés trackback címe:

https://hat-had.blog.hu/api/trackback/id/tr9712437185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása