A magyar történelem egyik legjelentősebb diákegyesületének, az ateista-szabadgondolkodó fiatalokat tömörítő Galilei Körnek (1908–1919) a történetét két korszakra választja szét az első világháború kitörése. Míg az első, „nagy” korszakot az antiklerikalizmus jellemezte, az 1914 utáni „kis” korszakot az antimilitarizmus. Időbe telt azonban, amíg a galileisták előadások és szemináriumok szervezésével a magyarországi antimilitarista mozgalom élére álltak: sokáig az is kérdéses volt, hogy a magyar szélsőjobboldali közéleti szereplők által rettegett és démonizált diákegyesület folytatni tudja-e a működését. Részlet egy hamarosan megjelenő Galilei Kör-monográfiából.

CSUNDERLIK PÉTER CIKKE 

Az Anker közben székelő Galilei Kör „válságának” nagyon egyszerű oka volt: a háború kitörését követően az 1914 előtti „régi galileisták” nagy részét bevonultatták, az egyesület több korábbi elnöke és vezető személyisége, mint Polányi Károly, Rubin László, Turnowsky Sándor, Kende Zsigmond, Gyulai István vagy Dukesz Artúr is a frontra került – Gyulai elesett, Dukeszt később kivégezték a krasznojarszki hadifogolytáborban. A legszélsőségesebb példa talán a Galilei Kör folyóirata, a Szabadgondolat szerkesztőségi titkáraként tevékenykedő Téri Teodóra galileistáé – aki az 1950-es évek elején a szintén egykori galileista Rákosi Mátyás házvezetőnője volt –, akinek négy testvére is a frontra is került. (Közülük egy meghalt, kettő fogságba esett.)

A törést mutatja, hogy 1914 nyarán abbamaradt az említett folyóirat, a majd csak 1918 őszén újraindított Szabadgondolat, továbbá a Galilei Kör könyvtára és a középiskolásokat célzó ismeretterjesztő Galilei Füzetek kiadása. Emellett a szabadgondolkodóknak olyan példaképei, „szellemi iránytűi” is eltérültek, mint Ernst Haeckel biológus és Wilhelm Ostwald, a Galilei Körben is előadó Nobel-díjas kémikus, akik a német háborús politika mellé álltak, szakadással fenyegetve az egész szabadgondolkodó mozgalmat. A továbbra is háborúellenes többséggel szemben ugyanis Ostwald – aki 1913-ban még a háborút ellenző Karl Liebknechttel együtt szónokolt – 1915-ben távozott a német szabadgondolkodókat tömörítő Német Monista Liga elnöki székéből.

Szántó Hugó ismeretterjesztő munkája a Galilei Füzetek-sorozatban

Miként fogadták a galileisták a háború kitörését? Az egyik neves tagjuk, Kelen Jolán határozottan állítja, hogy a nagy idolhoz, Ady Endréhez (aki versek sorát dedikálta a Galilei Körnek) hasonlóan „a Galilei-kör egy perce sem vállalta a háborút magyarázó vagy éppen dicsőítő egyesület dicstelen szerepét”, és ezt az állítást valóban nehéz cáfolni. Az 1914 őszétől az Anker közi klubhelyiségbe költöző fiatal, „új galileistáknak” azonban idő kellett, míg fölvették az elődök ritmusát, egy év is eltelt, míg újra programsorozattal jelentkeztek.

A világháború akadályozta a működést: „tekintettel a várható bevonulásokra” olykor előre kellett hozni közgyűlést, a tisztségviselők távozásai miatt idővel ki kellett mondani, hogy „a tisztikar és a választmány bármikor kiegészítheti önmagát” a legközelebbi közgyűlés idejéig. Szintén a bevonulásoknak volt köszönhető, hogy ugyan a Galilei Kör már 1914 előtt is élen járt a női emancipációs törekvések képviseletében – különösen a többi diákegyesülettel összevetve –, de a világháború kitörése után még inkább megnövekedett a nők súlya a Galilei Körben: 1915 októberében „elvben” mondta ki a vezetőség, hogy az ősszel „női társelnököt jelölnek”. A „kis korszak” emblematikussá váló galileista diáklányai – a kör háború alatti működéséről sokat író Kelen Jolán, a tbc-mintákkal machináló és ezzel katonák sorát felmentető ápoló, Ripper Borbála és a „forradalmak vándora”, Duczynska Ilona – a férfiak közül is kitűntek radikalizmusukkal. A Galilei Kör első elnöke, Polányi Károly a diákegyesület emancipációs szerepéről írva fontosnak tartotta kiemelni, hogy a galileista lányok „orosz mintára” fejlődtek: „A galileista diáklány még inkább talán, mint az ifjak, nagyrészt öntudatlanul az orosz minta képére fejlődött, és az utóbbiaknak a háborúban lecsappant számát kitöltve, a forradalmi korszaknak jellegzetes erőforrásául szolgált.”

A diákegyesület 1914 utáni, kezdeti hektikus működését jelzi, hogy egyes szakosztályok – például a jogi – átmenetileg meg is szűntek, később újjáalakultak. Új szakosztály is megjelent, a közgazdasági. Mindeközben bizottságok szervezésével igyekezték operatívabbá tenni a működést: 1915 októberében felállt a közgyűlés-előkészítő, az előadásokat rendező, az elemi előadásokat rendező, a diákgazdasági, a könyvtár-, a nőakció-, a tagagitáció-, a pénztár- és az adminisztratív bizottság, de megalakították a sajtóbizottságot is. Ennek kellett tájékoztatni a Galilei Kör programjairól tudósításokat megjelentető hírlapokat, míg a többi bizottság feladata előterjesztések készítése, szervezés és tanácskérés volt. Például a könyvtárbizottság Szabó Ervin munkatársa, Kőhalmi Béla tanácsát kérte ki, hogy milyen folyóiratokat szerezzen be az egyesület. De a bizottságok nem látták el egyenlően feladataikat, több is elégtelenül működött. Erre reagálva a vezetőség 1916 októberében az egyes bizottságokon belül is felelős vezetőket nevezett ki, így lett a diákgazdasági bizottság vezetője Haász Árpád – az 1950-es években majd a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem dékánja –, a sajtóbizottság vezetője pedig Kelen Jolán. A nehézségek ellenére próbáltak aktívak maradni, és az is előfordult, hogy a vezetőség a Galilei Kör házi könyvtára állományának frissítésére 100 koronát utalt ki.

Az 1915/1916-os tanévben már igen sok előadásról van tudomásunk, ezek egy részéről nem tájékoztatták a sajtót, hanem külön értesítették a kör tagjait. Ennek ellenére az 1916. május 27-i választmányi ülésen maga Rudas Zoltán elnök mondta ki, hogy „a mostani tisztikar nem képes a Kört vezetni”, vagyis akadtak gondok jócskán, élesedtek a személyi ellentétek, például a kör ekkoriban két legjelentősebb tagja, Rudas Zoltán és Sisa Miklós között. Komoly problémát jelentett, hogy az elnökség a korábbiaktól eltérően már nem mindig gondolkodott „jó előre” az előadások megtartásáról. Emiatt 1916 októberében már Zádor Pál neves baloldali hírlapíró és szociáldemokrata politikus is megjelent az Anker közben, hogy elmondja kritikáját: „a Kör nem egy kijelölt cél szerint rendezi az előadásokat, hanem a tárgykör kiválasztását mindig arra az előadóra bízza, akit hamarjában meg tudnak szerezni”. A Galilei Kör vezetősége önkritikát gyakorolt, és a választmány tagjai ígéretet tettek arra, hogy ezentúl nem fognak ragaszkodni a heti két előadás megtartásához, hanem csak akkor rendeznek előadást, ha az előre kijelölt tárgykörnek biztosítva van az előadója. A válságot mindennél jobban jelezte az a kínos kudarc, hogy a Galilei Kör 1916-os márciusi ünnepsége ünnepi szónok hiányában elmaradt. Ezért végül Rudas a közgyűlés összehívását indítványozta, hogy a tagok új bizottságokat válasszanak, ugyanekkor pedig a „kis korszak” másik jelentős vezetője, Sisa Miklós azon óhaját fejezte ki, szeretné, ha az Anker közbe „idősebbek feljárnának s így teremtenének klubéletet”.

Az Anker köz 2-4., a második emeleten volt a Galilei Kör klubhelyisége 1910 és 1919 között

Vagyis a klubélet nem volt túl élénk ekkoriban: a Galilei Kör klubhelyisége a háború első két évében elég kihalt lehetett.

Felhasznált irodalom:

Ádám Manóné Téri Teodóra visszaemlékezése.  Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár, 867. f. 1/a–91.

A Galilei Kör volt tagjainak csoportos visszaemlékezése. Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár, 867. f. 1/g–30.

A Galilei Kör 1915 és 1917 közötti gyűlési és választmányi jegyzőkönyvei. Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár, 684 f. 1/1 ő. e.

Kelen Jolán: Eliramlik az élet… Budapest, 1976.

Kelen Jolán: Galilei-per a XX. században. Budapest, 1957.

Kolnai Aurél: Politikai emlékiratok. Budapest, 2005.

Polányi Károly: A Galilei Kör hagyatéka. In: Polányi Károly: Fasizmus, demokrácia, ipari társadalom. Társadalomfilozófiai írások. Budapest, 1986. 193-213.

Rubin László: A Galilei Kör története (Alakulásának huszadik évfordulója alkalmából) = Századunk, 1928/8. 464–469.

Tömöry Márta: Új vizeken járok. (A Galilei Kör története). Budapest, 1960.

Weir, Todd: The Riddles of Monism: An Introductory Essay. In: Monism: Science, Philosophy, Religion, and the History of a Worldview. New York, 2012, 1–44.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.